A versfőkből kiolvasható a szerző neve, Petkó Zsigmond. Valami köznemes katona volt.
1.
Panaszkodással,
Keserves jajszóval
Pannónia siratja
Magyarok országát,
Az ő kedves anyját,
Hogy árvaságban látja,
Mert vitéz Mars apja,
Az ki volt gyámola
Immár őtet elhatta.
2.
Ekképen siratta,
Méltán is gyászolta
Trója maga hadnagyát,
Az vitéz Hectornak,
Serény vigyázónak
Reméntelen halálát.
Mihent holta történt –
Könnyen hozzája fért
Ellenség, törte falát…
3.
Te is bár sirassad,
Mindholtig gyászoljad
Ezt az vitéz atyádat,
Ki becsűletedért,
Szép zöld koszoródért,
Sok halálos bajt vívott, -
Anyádat épségben,
Szép gyönyörűségben
Titeket ő feltartott.
4.
Ki olly szép országra,
Nagyobb méltóságra
Valaha szert tehetett;
Vajjon mely királynak,
Fényes udvarának
Nagyobb hire lehetett, -
A mint vitézidnek
Szittyiai vírnek
Hírek-nevek terjedett?!
5.
Óh áldott, boldog föld!
Voltál kedves, szép zöld,
Ékes minden határod,
Szép, nemes czímered
Az égig tündöklett
Hírrel rég szabadságod.
Sok ezüst, - aranynyal
s vad, kövér barommal
Bű monden tartományod.
6.
Sok vitéz emberek
Tehozzád sietnek,
Mert nálad volt lakások,
Nemesség-szerzésnek,
Az szép vitézségnek
Tanúló iskolájok.
Sok fáradságokért,
Nehéz próbájokért
Tűlled volt igaz zsoldjok.
7.
Érdemesebb ki volt,
Serényebben harczolt
Vitéz bajnok-társával,
Vitézségnek jelít
Karjának erejít
Megmutatá kardjával;
Koszorót laurusbúl
Mellyet nyert vitézűl –
Az ő fejíben nyomta.
8.
Gazdag városokkal,
Üst, arany-bányákkal
Óh nemes Pannónia!
Legelő-mezőkkel,
Szép halas vizekkel
Híres valál valaha;
Bortermő szőlőkkel,
Szép, széles mezőkkel…
Nézd, már mennyi sok híja!
9.
Híredben, nevedben,
Ily sok szépségedben
Igen nagy csorba esett;
Nemes országodnak
Minden állapotja
S szabadsága elveszett,
Szörnyű nagy pusztitást,
Égetést, vérontást
Benned az ellenség tett.
10.
Mint tengeri habtúl
Gályás-mester nélkűl
Az gálya hányattatik:
Elfogyott reménség –
Mert semmi segítség
Szegínynek nem adatik.
Nem használ kiáltás, -
Sem habhoz kapdozás, -
Egyszersmind csak eldűlünk.
11.
Ollyannak mondhatom
S ahhoz hasonlítom
Ez mostani sorsodat
- Kit átkozott irígy
Jó tétemínyedért
Árva fejedre hozott, -
Sokféle nemzettel,
Hallhatatlan néppel
Az ki téged elrongyolt.
12.
Nemcsak nyilvánvaló
Keresztyén vérszopó
Pogány megrontja fiad;
De még hajas szomszíd
Mardosó kutyaként
Rád készíti agyarát,
Hogy tíged megmarjon,
Javaíddal bírjon,
Elnyerhesse hazádat.
13.
De most is aluszol,
Mintegy holt, úgy nyugszol;
Mit gondolsz te magadban?
Mulik vitézséged,
Tompúl régi híred, -
Van példánk az országban.
Mindaddig csüggödöl:
Maholnap késéssel
Majd tőrt vetnek nyakadban!
14.
Mind egyenlő szívvel,
Teljes értelemmel,
Egyaránt vitézkedjünk!
Elveszett hazánkért,
Özvegyek, -árvákért
Szivesen iparkodjunk.
Az pogány töröknek,
Reánk törő népnek
Csúfjai hogy ne légyünk!
15.
Vér bennünk buzdúljon,
Törökre fordúljon, -
Légyünk régi magyarok!
Hazája-szeretők
. . . . .
Szabadság-oltalmazók.
Ország pusztítasán,
Nemzetünk romlásán
Bosszúálló párduczok.
16.
Ne szánjuk éltünket
Ontaní vérünket
Sok szép lakó helyünkért,
Nemes czimerűnkért
. . . . .
Elveszett szabadságért
Bátran vagdalkozzunk, -
Hadd lássák, mit tudunk
Jó, zsiros határunkért!
17.
Kevesen hogy vagyunk:
Kétségbe ne essünk,
Félsz ne fogja szivünket!
Egyedül csak Isten
Csudálatosképen
Veri az ellenséget.
Ha mink is jók leszünk
És egymást szeretjük, -
Elhídd, megsegít minket!
18.
Azért könyörögjünk,
Szent Felségét kérjük:
Légyen az mi hadnagyunk!
Vezérlése után
Romoljon az pogány,
Terjedjen régi hírünk;
Országunk épőljön –
Ellenség hadd hígyjen
Melly jó az mi Istenünk!
19.
Illy jó igyekezetre,
Szép vitézkedésre
Segélyen az Úr-Isten!
Valamit elvesztett
Szegény magyar nemzet –
Mindent visszanyerhessen!
Még az én két kezem,
Puskám, hegyestőröm
Pogányban kárt tehessen!
20.
- Az ezerhatszázban
Hogy ezeket írám
Hatvanhat esztendőben,
Ekém után jártam,
S arra vigyáztam
Hogy ehessem kenyérben;
Zabot is vetettem:
Mert lovat szerettem,
Vettem hasznát mezőben!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 115-117. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése