Szörnyü nagy romlásra készült Pannónia,
Kinek mint tengernek megáradott habja,
Sok búnak, bánatnak környül vett nagyárja,
Mert a vitézeknek esett ma egy híja.
Nem illik a vitézt nékem elhallgatnom,
Sőtt méltó Kádárról verseket kell irnom,
Elsőben Szent Irást kell ezekre hoznom,
S azután a romlott magyar népre szabnom.
Olvassuk ama nagy ó testamentomban:
Kevés nép maradott sokszor zsidóságban,
Mert fogva tartottak Babylóniában,
Sok zsidó vitézek estek el a harczban.
S az Isten ládáját egyszer el is nyerték,
Hofvist és Fiveást mikoron megölték;
Midőn Eli papnak e dolgot megvitték,
Rút halállal megholt: székibűl kiesék.
Nem igy van-é dolga szép Magyarországnak,
S abban nevelkedett vitézlő Kádárnak?
Messze volt higyjétek, hire e Hectornak,
Oltalmazója volt Kádár az országnak.
Hector is, valamig Trójában lakhoték,
Addig a város is épen megtartaték,
De mihelyen Hector nyak elmetszeték,
Mindjárt a várost is pogány keze birék.
Azt reményli vala róla immár szivünk,
Isten után hogy ő lesz egyik védelmünk,
Bástyánk,e rős tornyunk ő lészen minékünk,
De jaj! mint csalatott szerelmes nemzetünk!
Teljes életének dicséretes napja
Mert a szegényeket sohasem rontotta,
Ha más rontotta is, Kádár oltalmazta, -
Felelhetsz, föld és ég ennek bizonysága.
Elhagyá érettünk a felföldnek partját,
Hogy meghallá itten magyarok romlását,
Felköté érettünk Kádár István kardját, -
Óh jaj! mely kevéssé forgatá szándékját.
Most imé hirtelen esék változása,
Midőn küldék őtet Szakó oltalmára,
Újfaluhoz szállott tatárok tábora,
Ott leve Kádárnak utolsó csatája.
A sereget pedig felszóval biztatja,
Mondván: vágjuk által a tatárt a sikra,
Ezentúl Borossnak elérkezik hada
Ujfalunak is majd megsegít hadnagya.
A vizen mindjárást több tatár érkezék,
Kádár vitézmódra velök megütközék,
Hátul a seregek eszekbe nem vevéik,
Hogy másutt a vizen több tatár érkezék.
Fölemelé Kádár szemeit az égre,
Mondván: Uram Jézus, légy segítségemre!
Nossza jó katonák harczoljunk két kézre,
Mert nem látok embert jőni segítségre!”
A zászlótartónak felszóval kiálta:
„Vidd el fiam, vidd el a zászlót más útra!
Hogy el ne veszszen mind urunk kevés hada,
Mert Magyarországért meghalok én még ma!
Kiontom véremet én szegény hazámért,
Ezennel meghalok édes nemzetemért:
Nem szánok érette bizony ontani vért,
Mert én a Krisztustól veszek jutalmat s bért.”
Tatár a nyílvesszőt mint a polyvát szórja,
Még is ugyan villog, forgódik két karja,
Huszszor a táboron magát általvágja;
Néz az ellenség is, dolgait csudálja.
De hogy fárasztatott nyilak erejével,
Mégis mind halálig hegyes tőrrel öklel,
Omlik a sok tatár előtte sereggel;
Azért bucsuzását bízta rám ily renddel:
„Elsőben végbéli szives akaróim,
Füleki, putnoki, szécsényi rokonim,
Nódrádi, palánki, gyarmati társaim,
Diósgyőri, ónodi, szendrei barátim.
Kikkel az alföldön sokat sanyargottam,
Sok deret, hideget, meleget kóstoltam,
Sokszor a tatáron szerencsét próbáltam –
Már Isten hozzátok, tőletek megváltam!
Végekben lakozó sok főkapitányok,
Kik engemet kincscsel gyakran ruháztatok,
A kincsért éntőlem törököt vártatok –
Már elmult, éntőlem többet nem várhattok!
Széki Péter, a ki buzgó szeretettel
Ugy valál énhozzám, mint test a lélekkel:
Megbocsáss az egész szendrei sereggel,
Ha voltam hozzátok valami vétséggel.
Mint atya magzatit, engem ugy szerettél,
Hibás dolgaimról gyakran megfeddettél,
Sok jó akarattal voltál, mind fizettél,
Isten boldogítson, engem megbecsűltél.
Pap János Diós-Győr vitéz kapitánya
Kik én életemnek voltatok hasznára:
Látjátok halálnak akadtam horgára,
Titeket is hivlak lelkem oldására.
Mezei hadaknak főelőlljárói!
Urunk mellett holtig forgódó urai,
Hajduvárosoknak kapitány s hadnagyi,
Mind megbocsássatok urunk sok hadai.
Ha addig, a midőn köztötök lakhattam
Számtalan csatákban véletek forgottam,
Hogyha személyteket miben megbántottam,
Megbocsássátok, mert én is gyarló voltam.
Nagyságos, nemzetes édes fejedelmem,
Kinek hópénzével keveset élhettem,
Nagyságod is megvált bizonnyal éntőlem,
Ezért nagyságod is megbocsásson nékem!
Ha én az országért nem vitézkedhettem,
Arról mind az egész országot követem!
Nagy hatalmas Istent szivem szerint kérem,
Vitézeket adjon jobbakat helyettem.
Jó vitéz barátim, ha nektek vétettem,
Nem akaratból is ha kit megsértettem,
Ellenségnek földén véletek hogy tűrtem:
Megengedjetek, ha ti néktek kárt tettem.
Immár jó vitézek! az Istenre kérlek,
Hogy amint én éltem, ti is igy éljetek.
Sok szegény árvákon essék meg szivetek –
Ne légyen a magyar soha ellenségtek!
Hogyha valakitől valamit elvettem,
Vagy e szegényeken erőszakot tettem:
Bátor holtom után légyen átok nevem,
És Isten előtt is adjon számot lelkem!
Ezzel is én bizony méltán kérkedhettem,
Hogy én a Krisztustól drága hópénzt vettem,
Melynél soha többet nem várhat én lelkem,
Hórul, hóra nem fogy már az el éntőlem.
Hol a szent gyürűket ujjaimban rakták,
És a szent koronát a fejembe nyomták,
Lelkemet a Krisztus székében álliták,
„Szent, Szent!” kiáltással nevemet felirták.
Szabó Pál, szerelmes édes kenyeresem,
Kit a hadnagyságra jó szivvel emeltem:
Tedd a sirba kérlek, meghidegült testem,
Honnan előkéri Krisztus, én elhiszem.
Mely nehezen esik tőled megválásom,
azt ki nem mondhatom, mert nincsen szólásom,
Nem lehet te veled tovább maradásom,
Mert Krisztussal lészen mennyben az lakásom.
Nem kérlek, engemet hogy vigy messze földre
Ama czifra pompás temető helyekre,
Hanem hol kiomlott testemnek a vére,
Ott légyen csak közel eltemető helye.
Ámbár a vadok is testemet megrágják,
Hollók és farkasok velőmet kiszivják?
Itéllet napjára mert előlállitják,
S ama reménységre ismét feltámasztják.
Nem nyújtom már tovább én bucsúzásomat
Látjátok holtomig tartám regulámat;
Kövessétek, kérlek, az én nyomdokomat,
Ha akartok mennyből venni koronákat.
Ez éneket a ki rendelte versekben:
Vitéz Kádár Istvánt kesergé szivében,
Csak alacsony sorsú gyenge értelemben,
Ha nevét keresed: nézzed a versekben.
Decséret, dicsőség légyen az Istennek?
Fogja fel még pártját a magyar nemzetnek,
Legyen őrizője minden hiveinek,
Mondjunk dicséretet az ő szent nevének.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 140-144. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése