Reménység az embert gyakorta táplálja,
Istrázsa istrázsát reménységért állja,
Erős had az várat ugyanazért szállja –
Hogy pályafutását ő is megprobálja.
Jó reggel az szántó ekéjét forgatja,
Fúr, farag, vasait földnek igazgatja,
Reménységért szegény földeit megszántja, -
Megérett buzáját örömmel aratja.
Hol kiljebb, hol beljebb halászgat az halász,
Távul puskájával kerülget az vadász,
Lépet szed és tört hány reggel az madarász
Reménységért hányja horgait az halász.
Tengeren az gályák ha elszakadoznak:
Eloszlott deszkákhoz sokan ragaszkodnak,
Noha ők szegények szárazat sem látnak,
de jó reménységért azokhoz kapkodnak.
Jó reggel vitézek ágyokból fölkelnek,
Lovat abrakolnak, puskákat töltenek,
Fegyvert s kardot kötnek, harczhoz ugy készülnek,
Az jó reménységért csak el nem repülnek.
Noha az rabok is vasakat viselnek:
De munkájok között mégis énekelnek,
Szoros bilincsekbűl reggel,k ha fölkelnek,
Mégis szabadulást szegények remélnek.
Mondván, holnap dolgunk talán jobban lészen,
Ki rabjai vagyunk kegyelmébe vészen;
Vagy megköszörülvén értünk sarczot tészen –
Ugy szabadulásra dolgunk jobban lészen.
- Óh boldog szerencse! engem is jól biztass
Utamra indulván bátor szívet adhass,
Jó lovat, szép fegyvert Istenem szolgáltass, -
Ha meg köll halnom is: lölkömnek irgalmazz!
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 133. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése