Siralmas volt, tudom, az én születésem
Siralmas, s árvájul volt felnevelésem,
Siralmas, keserves szárnyomra kelésem
Siralmas lesz holtig búban gyötrődésem.
Mert szivem az búba, mint sűrű füstbe ful
Jaj! a szerencsének tétettem ki tárgyul;
Ő kegyetlensége nem szünik de újul –
Szerencsétlen vagyok s bánatim lángja gyul.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 113. l. – Bp., 1903.
Pekry Lőrinczné Petrőczy Kata Szidonia (1658-1708): Sebes árvizeknek…
Sebes árvizeknek
Kegyetlen szeleknek
Érzem kemény zugását.
Szívemnek fájdalmit
Iszonyu kínjait
Szemeim könyhullását
Meg nem állithatom;
Óránkint jajgatom
Szerencsém változását
Mert naponkint nőnek
Soha meg nem szűnnek
Bánatimnak árjai.
Már elfogyott nékem
Minden reménységem
Vig órámat nem várom
Sőt mind éjjel-nappal
Epedvén sok búval –
Fájdalmimat jajgatom
Minthogy igy gyötrődöm
Szörnyen emésztődöm.
Halálomat óhajtom.
Azért teljességgel
Bizon nagy készséggel
Kivánok elköltözni.
. . . . .
Nincsen orvossága
Semmi vigassága
Búban epedt szivemnek
Kevés a szánója
Nincs vigasztalója
Jaj! ily reménytelennek –
Nem hogy enyhitője
Avagy segítője
Lehetne én ügyemnek
Mert az halál nékem,
Lehet segítségem
Hogy elfelejtsem búmat,
És ő enyhítheti
Sebemet béköti,
Gyógyítja fájdalmimat;
Elveszi szívemről
Letörli szememről
Gyakor könyhullásimat
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 118-119. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése