BENJÁMIN LÁSZLÓNAK ÉS CSANÁDI IMRÉNEK
1.
A katonaköltő ha könyökölve
tágas mezőn, őszi harmat után
a lőportáskán vagy puskatusán
verselt, hogy kedvét s bánatát kiöntse,
óh, elgondolom most, milyen nagy körre
cikázott ki a gondolat agyán
az elsóhajtott szóra, hogy: hazám,
amely soké volt, soknyelvű nép földje;
s a szabadság ott bizony nem volt szólam,
hol ú írta le, hogy oszmán, Nyugat:
fél Európa feszült egy-egy szóban –
s nézte társait, kelnek, riadó van,
s pirosan villanó csizmájukat,
ahogy nyomot hágy a süppedő hóban.
2.
És kezdődött később minden előlről.
Kirajzolódott az új kör? Lehet;
nagy elmék vonták és élesedett,
s mit határolt már ez a szűkülő kör,
mindegy honnan, csárdából, harcmezőről?
A mélyről tápászkodó nemzetet,
s hangjában, hogy oly hősin elveszett,
a pokoli malom zokogva őröl.
A nemzet már a szóban amit dajkált,
az volt, hogy legyen végre majd szabad,
és benne bújkált a világszabadság,
mert ha külön mind szabad (isteni
szikra volt akkor ez a gondolat),
meg tudjuk végre közelíteni.
3.
És szembenézett már, alig félszázad
múlva, egymással töltőtoll s szurony;
„te az apámat, én meg fölszurom
burzsujodat!” – sziszegi kávéházak
s cselédház mélyén a költő, és láttat
egészen puszta tényeket, finom
szivart a szájban, bundát az uron,
míg a kulizó, éhes szegény fázhat.
A kör, fényével, így zsugorodott már
a lényegre, s addig feszült a szó, míg
a megvallatottak vérző husa,
az egy-igazság nem látszott: az osztály
és élesedve a kör fókusza
hatolt a tovább már nem oszthatóig.
4.
Talán bűnöm, úgy fáj, hogy az utókort
már nem látják, s nem nekik pályabér
a lankadatlan harcért, s fáj a vér
szent nyomukon, mit kirajzol a hó most,
mikor a lenyesett napraforgó-sort
érintve éppen kék dombjára ér
a nap, ez a púpjába visszasrófolt
vörösen izzó lámpabél –
s még ők biztatnak engem, kör a körben,
szorítva helyemre, hogy értsem: könnyen
ma sem buggyan föl a szép szó, mikor
a pontot, ezt az önmagába terjedt
világot kell, hogy segítse, az embert,
kilépni legvégső béklyóiból.
(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 334-336. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)
