Sukonyi Zoltán: Augusztusi elégia (1983)

(Szinnyei József
Magyar Írók Élete is Munkái)

1.
Írók? Ezek? S hogy magyarok?!
Aachs, Bzenszki, Caban, meg Exner?!
Hallottad Fa vagy Gwóth nevét,
Hyrtlét, Iczését, Kempnerét, -
Köberichtől, Loyschtól, Löbltől
s a többi húsztól-huszonöttől
olvastál bármit is, csak egyszer?!

Írók, s méghozzá magyarok?
Huszonnyolcból, ha nyolc-kilencet
nem érez füled idegennek
s legföljebb egy-két név mögött
sejlik föl némi mű, de inkább
az is csak mint a köd!
Hát kik ezek? Hát kik ezek?!

Nem így kezdődik az a névsor,
nem így kellene kezdeni:
Ady, Arany, Babits, Balassi,
Bartók, Batsányi, Berzsenyi...?!
Nem így sorolod? Nem így tudod a
Neveket?

2.
Hagyjuk a mű-értetlenséget!
A Névtár: Szinnyei...
S tudjuk, hogy írón ki mindent értett,
s azt is: a hajdani
Magyarország minden szülötte:
ha tíz mondatát papírra vetette
az ősködtől e századig
(s lehet az deák-, magyar-, német-,
oláh-, tót-, rác-szöveg: egészet
akart „alkotni-menteni”)
ne ronthasson rajtuk enyészet,
s elszámlált harmincezerig.
Hát hogy ne lenne köztük egy-egy
Ótócska, Popeszku, Rybay?! –

De mind a gerincen? A gerincre?!
Ha két cetlit a levéltáros úr
előbb tesz balra s jobba (válaszul),
mi változik? – Hisz úgy is mind befér
- magasztos célját is tekintve –
a tizennégy teste kötetbe!
Nem gondolt erre?
Mert nem számított
száz éve még?

Nem számított. Nem számított!

3.
Hogyan szólt első, szent királyunk
Intelme serdülő fiához?

Vendégek és jövevények
hasznot hajtanak e népnek:
Mert amiként különb-különb
tájról jövő másként köszönt;
úgy hoznak más nyelvet, szokást,
példát, fegyvert, harci fogást.
Mert egynyelvű, egyszokású
ország gyenge, mint a bábú,
oly magányos és esendő;
fuvallattól is veszendő.
Ennél fogva parancsolom
néked én egyszülött fiam:
Tiszteld nyelvük és szokásuk,
itt lakjanak, sem mint másutt! –
És ha amit építettem
vagy amit összegyűjtöttem
lerombolnád vagy szétszórnád, -
nagy kárt szenvedne az Ország!

4.
Szinte kísért már: nemhiába
fejem fölött belóg az ágyra,
szinte fölém, hogy minden este
utolszor ezt, s reggelre kelve
először cikkan át szemem
a tizennégy gerinceken, -
hogy gyakran csak öntudatlan;
értetlen, mint gyerekkoromban
az álmos, nagy litániákon,
csak mormolom és zsolozsmázom:
Mircse-Oszvaldt, Ótócska-Popea,
Popeszku-Rybay,
Saád-Steinensis, Steiner-Télfy,
Telgárti-Zsutai.

Száz éve már nem számított, nem számított!

Száz, sőt ezer... – Szent Királyom
nagy hitedet most csodálom, -
augusztus van, ’nyolcvanhárom...
Magam fiadul ajánlom!
magam fiadul ajánlom!

(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 321-324. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)