Villon,Francois: A cimborák emléke

(Részlet a "Nagy Testamentum"-ból)

 

 

Hol vannak a szép úrfiak,

kikkel egykor annyit mulattam,

a nótás kedvűek, vígak

s gálánsak, tettekben, szavakban?

Sok már a dermedt föld alatt van

s emléke füst és pára lett.

Béke porukra, ronthatatlan,

s óvja Ég a többieket.

Némelyek sorsa jóra fordult,

hál' Istennek, urak, mesterek;

más meg csupaszon járva koldul

s csak ablakban lát kenyeret;

ez szerzetes, karthauzi lett,

az coelestinus, s akkora

csizmát hord, mint az osztriga-

halászok... Be tarka sereg!

Adjon az Isten jó szívet,

s éljen vele békén a gazdag,

ő rendben van, s leghelyesebb,

amit tehet, az, hogyha hallgat.

De aki, mint én, koldus, annak

türelmet, Ég, adj azt neki!

Aki jól járt, a többinek

van mibe mit aprítani.

Van jó bora, friss csapolás,

leves, mártás, kövér halak,

sült, főtt és buggyantott tojás,

torta, kalács s száz más falat.

A kőműves majd megszakad -

ők másképp élnek odaát,

ennek inni a csapos ad,

az maga tölti poharát.

E dologra mellékesen

s csak úgy véletlenül kitértem,

nem vagyok bíró, nem ügyem,

hogy a bűnt, így-úgy, megítéljem;

hisz bennem legkisebb az érdem!

Könyörgök értük untalan;

dicsértessék Jézus az égben,

de amit írtam, írva van.

Hagyjuk a papokat maguknak,

s beszéljünk másról, kedvesebben;

ez a téma sokakat untat,

másoknak pedig kellemetlen.

A gond s a düh szegényekben

szüntelenül lázadozik,

s bár tüskés szavuk tehetetlen,

az eszük csak gondolkozik.

E földi élet nem örök,

bármit mond is a pénzpióca;

a halál mindenkit ledöf

s ez vigasz némely nyomorultra,

aki, míg ifjúsága hagyta,

úgy hetvenkedett, a hamis,

s bizony nyegle kurafi volna,

ha úgy viháncolna ma is.

Koldulás való csak neki,

rá is kényszerül. Napra-nap

hívja a halált s úgy töri

a bánat, hogy - ne volna csak

Isten, kit fél! - az indulat

szörnyűségekbe csapna át.

Néha fel is lázad a dac

ég ellen, s megöli magát.

Mert, ha tetszett fiatalon,

ma csak untatja hallgatóját;

undorító a vén majom,

bármilyen torz fintorokat vág;

ha némán, félve vigyorog rád,

azt hiszed, hogy tiszta hülye,

s ha megszólal, hát letorkolják,

hogy hiányzik egy kereke.

Így járnak a szegény, kivénhedt

nők is; nincs semmijük, s ha a

csitriket látják, kik a mézet

nyalogatják már: "Mi oka,

- kérdik Istent - és mi joga,

hogy már ezek is megszülettek?"

Isten nem felel;tudja: ha

pörbe száll velük, csak veszíthet.

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

*

(Villon,Francois /1431? - 1462?/ - francia költő, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa. Hányatott életének változatos élményeit Nagy Testamentum című versgyűjteménye őrzi. Igazi középkor végi egyéniség: számára minden problematikus, így a vallás igazsága és isten léte is.)

Villon: Villonról, meg a vastag Margot-ról szóló ballada

 

Ha szeretem a széplányt szolgamód,
nem kell azért parasztnak vélnetek.
Javai finom óhajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek: borért ellépek csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt, s ha rendesen
fizetnek, mondok: "Jól ityeg bizony;
csak jöjjenek, ha dörgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon."

De megvannak aztán a nagy bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg;
szívem halálra gyűlöli. Fogod
mindjár kabátod, szoknyád, réklidet:
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd.
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy Jézusra nem,
ő nem teszi. Hát jól képen kapom,
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.

Majd megbékélünk; szellent rám nagyot,
- dagadtabb, mint a dongó - fölnevet,
combom csapkodja, Gogó-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda alszunk, lévén részegek.
S kelünk; korog a hasa; kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.

 

AJÁNLÁS

Vihar, fagy, dér, - megvan a kenyerem!
Igy vesz az ember gubát az eben.
Lóg rajtam, pénzit megéri velem:
Lotyó, kurafi, passzolunk nagyon.
Ocsmányoké ez ocsmány szerelem,
Nincs emberségünk, hát ne is legyen,
E bordélyban, hol szállásunk vagyon.

 

(Ford.: József Attila)

Villon Francois: A szép fegyverkovácsné panasza, mikor már vénségre jutott

 

Figyeltem, míg panaszkodott,
a hajdani örömleányra,
ki igy mondta el sírva, hogy
szép tavaszát visszakivánja:
"Ó, vénség vad, keserü átka,
mért törtél rám, hogy így letörtem?
Ki tartana még vissza szánva,
hogy végül magam meg ne öljem?

Elraboltad szépségem-adta
jogomat, a nehéz igát -
boldogan görnyedett alatta
tudós, kalmár, pap és diák,
s kinálta minden vagyonát,
bár később sokszor szánva bánta,
csak azt engedjem neki át,
amit a koldus sem kiván ma.

Kosarat adtam nem is egynek
- s nagyon okosan ezt se tettem -
hogy egy ravasz fiút szeressek,
és ő lett az én nagy szerelmem.
A többit csak ugy hitegettem,
de szívem az ő rabja lett,
durván ütött-vert mindig engem,
s csak a pénzemért szeretett.

Bárhogy tépte a hajamat
és rugdosott, mégis szerettem,
görnyedtem a teher alatt,
de ha azt mondta, hogy öleljem,
minden bajomat elfeledtem.
Ölelt a disznó betegen.
A csókjaival sokra mentem!
Mi maradt? Bűnöm s szégyenem.

Meghalt, több mint húsz éve már.
Maradtam vénen és bukottan,
és gondolatom visszajár
az eltünt, régi szép napokban.
Mi voltam és hová jutottam!
Látom magamat meztelen,
véznán, szegényen és aszottan,
s dühöngök, sírok esztelen.

A síma homlok, szőke fürt,
ives szemöldök elveszett,
a szép szem, melyben elmerült
sok büszke úr. És hova lett
a szép orr, gödrös áll felett,
vonásai a finom arcnak,
mely csintalanul incseleg,
s az apró fül, a piros ajkak?

Ki emlékszik a kicsi mellre,
a hosszu kézre, karcsu vállra?
Hová lett derekam, teremtve
hullámzó, szerelmes csatára,
a lábam kettős ívü szára,
a két hatalmas izmu comb,
s a szerelem rejtett virága,
a hímes kert, a puha domb?

Mi maradt? Ráncos homlok, ősz haj,
kihullt szemöldök, tompa szem,
már nem nevet ragyogva - ó jaj! -
már egy kalmár sem rabja, nem.
Az orrom meggörbült, fülem
lekonyult, szőr nőtt ki belőle,
arcom halvány, élettelen,
és államnak leffedt a bőre.

Ez hát a szépség földi útja:
a durva kezek, görbe vállak,
kinő a hát otromba púpja,
a mellek rongy cafatra válnak,
a testről a húsok leválnak,
fuj, szerelem virága! Hol hát
a szép comb? Húsa úgy leványadt,
ma csak egy darab szárazkolbász.

Együgyü, vén anyók, magunk,
panaszkodunk örök sohajban,
a földön mélyen guggolunk,
mint rongyok, úgy ülünk a bajban,
tüzet rakunk, ha némi gally van,
a rőzse ritka lángja reszket.
De szépek is voltunk mi hajdan!...
S ez másokkal is így megeshet."

 

(Ford.: Vas István)

Villon Francois: Ballada a hajdani hölgyekről

 

Mondjátok, hol van, hova lett
Flóra, a szép nő, Róma fénye?
Archipiada hol lehet
s Thais, vele egy anya vére?
Hol a tapsra, szóra, zenére
tó fölött ébredő Echó
emberfölötti tünde lénye?
De hol van a tavalyi hó?!

Hol van Héloise, akinek
olyan tiszta volt az erénye,
hogy Abélard kést szenvedett
és lett végűl szerzetes érte?
Hol a királynő, kinek kénye
zsákban dobatta a bohó
Buridánt a Szajna vizébe?
De hol van a tavalyi hó?!

Haremburgis! és a remek
Blanche királynő, dalok sziréne,
Nagylábú Berta s a szivek
Allis-a és Beatricé-je,
s Johanna, kit, Rouenban, élve
tűzre vitt az angol bakó:
hová jutott, Szent Szűz, mi végre?
De hol van a tavalyi hó?!

 

AJÁNLÁS

Herceg, ne gondolj napra, évre,
hol vannak ők, ne kérdje szó;
felel a refrén, visszakérdve:
de hol van a tavalyi hó?!

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

Villon Francois: Rondo

 

Csavargó Dani,

Menj az uszodába,

Bőröd ronda, ni,

Csavargó Dani,

 

Szaladj mosdani,

Bujjál be a kádba,

Csavargó Dani,

Menj az uszodába.

 

(Ford.: Weöres Sándor)

 

*

Villon rímjátéka. Lefordíthatatlan. A fordító az eredeti rímjáték utánzására törekedett csupán. Csavargó Dani helyett az eredetiben Jenin (Jean) l'Avenue "ismeretlen férfi neve" áll.

Villon Francois:Ellentétek

 

Szomjan halok a forrás vize mellett;

Tűzben égek és mégis vacogok;

Parazsas kályhánál vad láz diderget;

Hazám földjén is száműzött vagyok;

Csupasz féreg, díszes talárt kapok;

Hitetlen várok, sírva nevetek;

Az biztat, ami tegnap tönkretett;

Vig dáridó bennem a bosszuság;

Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;

Befogad és kitaszít a világ.

 

Nem biztos csak a kétes a szememnek

S ami világos, mint a nap: titok;

Hiszek a véletlennek, hirtelennek,

S gyanúm az igaz körűl sompolyog;

Mindig nyerek és vesztes maradok;

Fektemben is fölbukás fenyeget;

Van pénzem, s egy vasat se keresek,

És reggel köszönök jó éjszakát;

Várom, senkitől, örökségemet;

Befogad és kitaszít a világ.

 

Semmit se bánok, s ami sose kellett,

Kínnal mégis csak olyat hajszolok;

Csalánnal a szeretet szava ver meg,

S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;

Barátom, aki elhiteti, hogy

Hattyúk csapata a varjú-sereg;

Igazság és hazugság egyre-megy,

És elhiszem, hogy segít, aki árt;

Mindent megőrzök s mindent feledek:

Befogad és kitaszít a világ.

 

AJÁNLÁS

 

Herceg, kegyes jóságod lássa meg:

Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.

Lázongva vallok törvényt és szabályt.

S most mi jön? Várom a pályabéremet,

Mert befogad s kitaszít a világ.

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

  *

A vers kezdősorát Charles d'Orléans herceg, a költő adta fel az udvarában költői versenyre összegyűlteknek. Tizenkét költő készítette el a versenyballadát. Villon pénzjutalmat kapott a hercegtől.

Villon Francois: Kiforgatott igazságok

 

Csak szomjú éhség igazi.

Csak az ellenséged segít.

Jó koszt? Csak a rét füvei!

Jól csak az alvó őrködik.

Irgalom ádázat lapít,

De aki fél, helytállni kész.

Csak istentelené a hit.

Szerelmesé a józan ész.

 

Csak a fürdőben jó nemzeni.

Jóhírhez száműzés segít.

Kacaj? Pofont előbb neki!

Csak kölcsönt letagadni dics!

Csak az hű, aki hazudik.

Jó viszony csak hízeleg; és

Szerencsét balszerencse nyit.

Szerelmesé a józan ész.

 

Gondok a béke ágyai.

Csak a köpöttet tisztelik.

Rossz pénzzel hencegsz? Isteni!

Jótanácsra bolond tanít.

Egészség, ha dagadt a szív.

Az nagylelkű, ki sose hős.

Csak léha nő édeskedik.

Szerelmesé a józan ész.

 

AJÁNLÁS

 

Kivánsz igazat hallani?

Csak betegen jó játszani!

Bölcs betű mindig gyászba vitt.

Csak a gyáva lovag merész.

Dallam, ha hangzavar vonít.

Szerelmesé a józan ész.

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

*

A világgal meghasonlott Villon ironikus, keserű játéka, mely azt fejezi ki: Ha igazat akarsz hallani, mondd fordítottját mindennek.

Az ajánlás versfőiben, az eredeti szövegben, Villon neve olvasható. A magyar fordítás ezzel a játékkal adós marad.

Villon Francois: Apró képek balladája

 

Tudom, mi a tejben a légy,

Tudom, ruha teszi az embert,

Tudom, az uj tavasz mi szép,

Tudom, mely gyümölcs merre termett,

Tudom, mely fán mily gyanta serked,

Tudom, hogy minden egy dolog,

Tudom a munkát, lusta kedvet;

Csak azt nem tudom, ki vagyok.

 

Tudom az urak nyakdiszét,

Tudom, melyik ruha mi szerzet,

Tudom, ki gazdag, ki cseléd,

Tudom, mily fátyolt kik viselnek,

Tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,

Tudom, tortán é sok piszok,

Tudom, mely csap mily bort ereszthet,

Csak azt nem tudok, ki vagyok.

 

Tudom ló s öszvér erejét,

Tudom, mit érnek, mit cipelnek,

Tudom, pénz szava szép beszéd,

Tudom, hol mérik a szerelmet,

Tudom, mit higgyek a szememnek,

Tudom, Róma mit alkotott,

Tudom, hogy a cseh mért eretnek,

Csak azt nem tudom, ki vagyok.

 

AJÁNLÁS

 

Mindent tudok hát, drága herceg,

Tudom, mi sápadt s mi ragyog,

Tudom, hogy a férgek megesznek,

Csak azt nem tudom, ki vagyok.

 

(Ford.: Szabó Lőrinc)

*

Tudom: nem vagyok vak.

Tudom, mily fátyolt kik viselnek: ismerem az apácák (különféle) fátyolát.

Tudom ló s öszvér erejét: tudom, mi a különbség ó s öszvér között. A magyar fordítás az eredeti egyik sorát kihagyja: "Tudom, mi a különbség Beatrice és Bella között" (azaz két nő között). Ezt a sort helyettesíti a fordító a "Tudom, hol mérik a szerelmet" sorral.

A csehek eretneksége: a huszitizmus, a máglyán 1415-ben megégetett Husz János reformátor és cseh nemzeti hős tanítása.

Villon Francois: Közmondások

 

Addig topog, almot szétrúg a kos.

Addig jár korsó kutra: odakoccan.

Addig hevíts vasat, mig nem piros.

Addig vered, már szilánkokra pattan.

Addig ember, mig becsülete megvan.

Addig távolodik, hogy feledik.

Addig rosszalkodsz, végül rossz hired van.

Addig hív Karácsonyt: elérkezik.

 

Addig magyaráz: minden zavaros.

Addig tart jóhired, míg pártfogód van.

Addig igér - mind megadni bajos.

Addig kér, végre a kezébe pottyan.

Addig kivánatos, mig ára is van.

Addig próbál: győzedelmeskedik.

Addig olcsó, míg lelsz minden bokorban.

Addig hív Karácsonyt: elérkezik.

 

Addig kutyabarát, mig csontot oszt.

Addig dalolnak: megtanulják sorban.

Addig rejt gyümölcsöt: már latyakos.

Addig próbálgat, valahogy csak jól van.

Addig késik: csak maradjon a sutban.

Addig siet: sebtében elesik.

Addig szorít: markában levegő van.

Addig hív Karácsonyt: elérkezik.

 

Addig csúfol: mindenkinek kinos.

Addig pazarol: inge is elillan.

Addig nől szabadsága: bajt okoz.

Addig jó a "hozom", míg "adom" is van.

Addig jámbor, mig ül templomi padban.

Addig költ: kölcsönért esedezik.

Addig forog a szél: északról surran.

Addig hív Karácsonyt: elérkezik.

 

AJÁNLÁS

 

Herceg! Addig a hév, míg ifjukor van.

Addig ballag: haza-keveredik.

Addig gyúrják: jobb eszme kél az agyban.

Addig hív Karácsonyt: elérkezik.

 

(Ford.: Weöres Sándor)

*

Közmondások igazságait fűzi balladaformába Villon. Az eredetiben felsorolt francia közmondásoknak nincs meg mindig a magyar megfelelője, a fordító e vers átültetésénél így nagyobb szabadságot engedett meg magának. Az eredeti verssorok szótagszámát sem tartotta meg.

Villon Francois: Levél Bourbon herceghez

 

Én jó uram, félelmes hírű Herceg,

Liliomos pajzsú, királyi vér!

Francois Villon, ki munkában gebed meg,

S ki több pofont kapott akárkinél,

Alázatos levélben arra kér:

Adj néki holmi kölcsönt kegyesen! -

Törvény előtt az esküt leteszem,

Hogy vagyonában nem vall kárt Kegyelmed;

Szavamnak állok tisztességesen:

Semmit se vesztesz el - csupán türelmed.

 

Más herceg pénze nékem sose kellett:

Szolgád csak a Te kölcsönödbül él.

A hat ezüst, mit múltkor kaptam, elment:

- Mit tehetek, ha gyomrom enni kér? -

De megfizetek persze mindenér,

A múltkorival együtt, rendesen:

Mihelyt a makk a szilfán megterem,

S vadgesztenyéért arannyal fizetnek.

Nem is kell perre menned, Hercegem:

Semmit se vesztesz el - csupán türelmed.

 

Egészségem eladnám egy kupecnek,

-  Becsülje meg a becsüs, hogy mit ér.

A sárga csikók nálam úgy kivesztek,

Mindent megtennék egy kis pénzmagéré,

- Üres zsebembe bőven belefér -

De még egy máriás se jut nekem;

- Legföljebb festett kép a szenthelyen.

Mihelyt a Szent Szűz szán rám több figyelmet,

Törlesztek én, uram, készségesen:

Semmit se vesztesz el - csupán türelmed.

 

AJÁNLÁS

 

Én liliommal ékes Hercegem!

Amikor nyugtom nincs egy percre sem -

Tudod, milyen kín az szegény fejemnek?

Érts hát a szóból és segíts nekem;

Semmit se vesztesz el - csupán türelmed.

 

UTÓIRAT

 

No, kis levélkém, igyekezz!

Ámbátor nincs lábad, se nyelved,

Siess és zengd el hercegemnek:

A pénztelenség tönkre tesz.

 

(Ford.: Mészöly Dezső)

*

(II. János, Bourbon-herceg, Franciaország egyik leghatalmasabb főura; Charles d'Orléans herceg fiatal barátja; maga is írogatott verseket. Jóindulatú támogatója volt Villonnak. Egy alkalommal hat écut kapott a hercegtől a költő, s most újabb kölcsönért folyamodik hozzá, tréfálkozó modorban. Villon családja a Bourbonok birtokáról származott, s a kölcsönt kérő ezt a kapcsolatot külön kiemeli: saját urához fordul a segítségért.)

Villon Francois: Ének azok ellen, kik a frank királyságra fenekednek

 

Mint Jázont, aki forgott száz bajon:

Tüzes sárkány rohanja meg csatán;

Vagy hét esztendeig legyen barom,

Mint Nabukodonozor hajdanán;

Várostromokban jusson végveszélybe,

Mint Szép Heléna itt Trója népe;

Pokol kátyúiban sarat dagasszon,

Mint Tantalus és Proserpína asszony;

Testét, mint Jóbét, kórságok csigázzák,

És Dédalus tornyába zárva asszon -

Ki vesztedet kivánja, Frank Királyság!

 

Mit bölömbika bőgjön a tavon

Négy hónapig - de vízbe bukva ám! -

Szultán rabjának adják el vason -

S mint egy tulkot: kötéllel a nyakán;

Mint Magdaléna, harminc hosszu évre

Fusson világgá köntösét letépve;

Mint Narcissus, a hullámokba haljon;

Mint Absolon, hajánál fönnakadjon;

Miként Judást, kötélen lógni lássák;

Mint Simon Mágus, önvérébe fagyjon, -

Ki vesztedet kivánja, Frank Királyság!

 

Olvasztott pénzzel itassák agyon,

Mint Octaviust, megtömvén csunyán;

S őrölje Szent Viktort a torturák során;

És fuldokoljon elnyeletve élve,

Mint Jónás ama cethalnak belébe.

Phoebust se lássa: vakságban virasszon;

Ne szánja Júnó s Vénus istenasszony;

Hadistennek gonosz csapdái várják:

Mint Sardnapal, úgy alul maradjon -

Ki vesztedet kivánja, Frank Királyság!

 

AJÁNLÁS

 

Herceg! Glaucos örvényén forogjon,

S hozzá Eólus bömböljön viharzón;

Vesszen szivéből hit s kegyes kivánság,

Mert nem méltó, hogy jámborul kitartson -

Ki vesztedet kivánja, Frank Királyság! -

 

(Ford.: Mészöly Dezső)

 *

Politikai vers. Villon azok ellen emeli fel szavát, kik 1410 és 1435 között polgárháborúba vitték az országot.
Jázon: görög mitológiai hős, a fekete-tengerparti Kolchisba vezette az Argonautákat, hogy megszerezzék a híres aranygyapjút. Elhagyott feleségének, Medeának bosszúja üldözte, s bolyongásai végén öngyilkosságot követett el. Villon a Védekezés a Sors nevében balladájában is említi (144.old.).
Nabukodonozor: Asszíria királya (i.e. 604-562), isten állattá változtatta, hogy gőgösségét megbüntesse.
Tantalus: görög mitológiai király, a görög istenek kedvence, részt vehetett az loymposi lakomákon. Azonban az embereknek elárulta az istenek titkait, s ambróziát és nektárt is lopott az istenek asztaláról. Büntetésül az alvilágba kerülkt: örök éhségét és szomjúságát soha nem tudta kielégíteni, mert a víz és a gyümölcsök visszahúzódtak előle, ha utánuk nyúlt.
Proserpína (gör. Persephone): az alvilág királyának felesége. Az esztendő egyik felét lenn tölti az alvilágban, másik felét fenn a földön. Minden esztendőben meghal és újjászületik.
Jób: bibliai szent férfi, kit az Isten szerencsétlenségekkel tett próbára (Jób Könyve).
Dédalus: Kréta királyának mérnöke, a Labirintus építője. Villon azt kívánja, hogy az árulókat a Labirintusba zárják, és olyan szenvedések sújtsák őket, mint Jóbot.
Magdaléna: köntösét letépve a sivatagba vonult vezekelni.
Narcissus: bánatában elsorvadt. Villon a N. T.-ban a bolond szerelemről szóló Kettős balladá-ban is említi (58.old.).
Simon Mágus: kételkedett Szent Péter csodatevő erejében. Péter szavaira a levegőbe emelkedett, s mikor a varázslat megszűnt, lezuhant és szörnyethalt.
Octavius: pontosabban: Octavianus (Augusztus császár); egy középkori mese szerint fösvénysége miatt megölték a rómaiak, és száján át olvasztott aranyat öntöttek beleibe.
Szent Viktor: mártír, malomkövek közt morzsolták szét testét.
Jónás prófétát a bibliai rege szerint cethal nyelte le, de az Isten kimentette a cethal gyomrából (Jónás Könyve)
Phoebus (gör.): Apolló napisten.
Júnó (gör.: Hera): Jupiter (Zeus) felesége, az istenek királynője.
 Sardanapal: Asszíria hatalmas és gazdag királya; lázadó tisztjei ölték meg.
Glaucos (gör.): híres szép halász. Kronos varázsfüve tengeri istenné változtatta.
Eólus (gör.): a szelek istene.  

Villon Francois: A jó tanács balladája

 

Bűnösök, kiket elhagyott az ész,

Lélekben elfajzottak és sötétek,

Kiknek az agya torz és csenevész,

Balgák, kiket befontak tévedések,

Kik származástok megcsúfolva éltek,

Főt hajtva a szégyenhalál előtt,

S a lelkifurdalás sem ád erőt,

Gyávák, szégyenbe buktok,meg nem állva!

Hányan haltak meg ifjú vakmerők,

Reátörvén a más tulajdonára!

 

Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:

Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.

Ki béketűrő s mindig jóra kész,

Annak börtön csupán e földi élet.

Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg;

Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.

Istent, igazságot nem ismerők

Az ifjan bűnben élők, s nemsokára

Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,

Reátörvén a más tulajdonára!

 

Mit ér a csel, csalás és hitszegés,

Furfang, hazugság, hamis esküvések,

A rászedés, a méregkeverés,

A bűnös nappalok, álmatlan éjek,

Míg embertársatoktól egyre féltek?

Javallom hát: legyünk jóra törők,

Istenben bízzunk mindenekelőtt;

Rövidre szabva életünk határa,

S bánatba döntünk két öreg szülőt,

Reátörvén a más tulajdonára.

 

AJÁNLÁS

 

Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,

Ifjak, vének, mind békeszeretők.

Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja

Levelében az apostol tanácsa.

Okosak legyünk, révet keresők.

Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,

Reátörtén a más tulajdonára.

 

(Ford.: Kálnoky László)

*

Az apostol tanácsa: Pál apostol békére intő szavai: "Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek." (Rom. 12:18.)

Villon Francois: Kettős ballada

 

II

Olvastam bölcsek tanait,

S azt, hogy "Inimicum putes,

Qui te praesentem laudabit."

Hanem ki szólani merész,

Annak mást is sugall az ész: -

Kincsét a szív csak bontsa ki,

Hogy látva lássa, aki néz!

A jóról jót kell mondani.

 

Keresztelő Szent János is

Így tett a Bárányról hitet;

S bizony nem volt e szó hamis:

Sereglettek az emberek,

András is Jézus híve lett

- Bár előbb azt se tudta, ki -

S buzgón zengett dicséretet...

A jóról jót kell mondani.

 

Ó, gyermek, Krisztus követe,

Megemlékszel mindenkiről,

Akit Fortúna kereke

Alulra fordit s összetör.

Sírom mélységes mélyiről,

Tudom, Te hoztál újra ki.

Áldott, amely viselt, az öl!

A jóról jót kell mondani.

 

Az Úr előtt hitet teszek,

Halott volnék azóta én,

Ha nem születsz, kicsiny gyerek,

Malaszttal teljes jövevény.

Élednek tőled a szegény

Élő-halottnak roncsai.

Elönti szívem új remény.

A jóról jót kell mondani.

 

Örökre jobbágyod vagyok:

Teljes szivvel szolgállak én,

Mert bölcs törvényre hallgatok.

Nincs kín - akármilyen kemény -

Nincs gyász - akárhogy mar belém -

Mely meg tudhatna rontani:

Tiéd a lelkem, nem enyém.

A jóról jót kell mondani.

 

Ó, békesség egy útja, Te,

Bizalmamat beléd vetem.

Ó, kegyelemnek kútfeje,

Erőt veszel te vétkemen.

Soha ne szűnjek énekem

Hálás lélekkel ontani;

A refrén szóljon végtelen:

A jóról jót kell mondani.

 

AJÁNLÁS

 

Hercegnő, zenglek szüntelen,

Én nyomorult sehonnai,

Mert tőled kaptam életem:

A jóról jót kell mondani.

 

III

Te mindenek fölött dicső!

Istennek méltó műve, Te!

Sok virtusban bővelkedő:

Ép test, ép lélek szép frigye!

Te jószerencse gyermeke:

Rubinnál fénylőbb tiszta ész!

Catóról száll a bölcs ige:

"Patrem insequitur proles."

 

Rendíthetetlen menedék,

Emberfeletti erejű!

Mint ki harminchat telet ért,

Nem vagy gyermekként együgyű.

Költőd hozzád örökre hű

(Ezt senki sem tilthatja meg!)

A példaszó örökbecsű:

"Derék anya - derék gyerek."

 

Ahány szavam, azt mondja mind:

"Nova progenies coelo"

- A költő éneke szerint -

"Iamiam demittitur alto."

Te bölcs Cassandra, szép Echo,

Szüz Lucrécia, jó Judit -

Vallom, Te vagy nemes Dido:

Egyetlen úrnőm holtomig!

 

Ég adjon, drága hajadon,

Hosszú és boldog életet!

Ne érje semmi bántalom

Azt sem, ki tégedet szeret! -

Térdet, fejet hajtván neked,

Holtáig nem hagy el soha

(Az Isten úgy segélje meg!)

Szegény deákod: FRANCOIS.

 

(Ford.: Mészöly Dezső)

*

"Inimicum putes...": "Ellenséged, ki szemedbe dicsér."
Bárány: Jézus, akiről hitet tett János.
András: Jézus tanítványa.
Cato (Dionisius Cato): III. sz.-i latin író. A Villon által idézett bölcs mondásokhoz semmi köze, a közszájon forgó bölcsességek nem tőle származnak.
"Patrem...": "Amilyen az apa, olyan a gyermeke."
A befejező vers 3. szakaszában a versciklus mottójaként idézett vergiliusi sor szerepel újra, kettétörve és beillesztve a strófa ritmusába.
Cassandra: Priamos trójai király látnoki erővel megáldott leánya, előre megjósolta Trója pusztulását.
Lucrécia: az erényes római nő mintaképe.
Judit: a hazája ellenségének, Holofernesnek fejét vevő hős zsidónő. Lásd a Védekezés a Sors nevében c. balladában is, 144. old.
Dido: Karthágó szép és tragikus sorsú királynője. - Ezekhez a mitológiai nőalakokhoz hasonlítja az újszülött Orléans-i Máriát a költő.