A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kenézy Lajos 1818-1849. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kenézy Lajos 1818-1849. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. máj. 19.

Kenézy Lajos (1818-1849): Üdv


A magyar lantot szereted leginkább
-    -    -    -    Jer! Barátod
Kis magyar lantját neked adja, vigan
Adja, fogadd el.
V i r á g.

Csak természet szüleményi,
Együgyüek szavaim;
Búm s örömim érzeményi
Énekeim s dalaim.
Kisfaludy Sándor


Midőn a mindenalkotó szavára
Por a viztől külön szakasztaték,
S mosolygva tünt fel a nap, hold sugára,
És éltetőn lehelet fűre, fára
A sok csillaggal, nappal gazdag ég:
Szólott az úr: „ember legyen,
„Ki bírja képem, és kegyem.
„De födje por reá fútt szellemem,
„S ha ért: csak úgy uralkodjék velem.”

Megindult a világ ezer tekéje,
És egy erő láthatlan láncolá.
Romlásnak árnya sem járult feléje,
Magosra hág az alkotónak kéje;
De képe a végső kínt harcolá.
Ekkor világul még adott
Egy földeritő csillagot,
Melly a szegény halandónak szemét
Fölnyissa, zord homályt oszlatva szét.

Évezredek tünének semmiségbe,
S tántorgott a halandó szüntelen,
Az alkotó nagy célja nem telék be,
Kit ő fölvinni kívánt a nagy égbe:
Levonta porba egy nyügző elem.
Nem érté, a  mit fön magok
beszéltek a nap-, s csillagok,
Hatástalan volt rá föld, fű, fa képe,
Természet könyvét nem tárá elébe.

Elégtelen magát megérteni
Sándor, földrészre földrészt halmozott.
S ez által kívánt lenni isteni.
Napóleont is szenderíteni
E tudta, s rá csak kint, veszélyt hozott.
Tekints, nézz szét magad körül,
Száz dolgot látsz itt tükörül.
Kövesd azt és bár porba öltözél:
Meglásd, benned nagy Isten lelke él.

Nyúgosztó tél után derült kelettel
Csirák bújnak napot köszönteni,
S a nap minden regen úgy ébredez fel,
Hogy töltse bé a földet uj örömmel,
S az uj természet légyen érdeni.
Az alkotószót értik ők,
Azért örülünk nékiök,
Oh fejtsd meg hát, epedve kérlek én,
Mit sejtesz a tavasz tekintetén?

Kifeslik a szelid bimbó, s fölötte
El-ellejt a zefir kacér szele.
Méhek, lepék donognak el mögötte,
S megtestesül a kis virág szülötte,
S gyümölccsé lesz édes nedvvel tele.
Szem és íny kéjbe fördenek,
Ha látja, s részesül benek.
Mondd hát, mi az, mi mindent szépre fest,
Mi megmutatja a szép- j ó- nemest?

Sok bölcsi a hajdannak, s a jelennek,
Az élet főjavát keresgetik.
Ezek bezárt falak között pihennek,
Azok meg a szél szárnyán zúgva mennek;
De üdvöt nem tanáltak ekkorig.
Titokban rejlik a nagy cél,
Bár a porszem- s fűszálban él;
A nélkül üdv nem lelhető, hiában!
Sem kincs-, magányban, sem világ zajában.

Ö s z ha n g z a t  lelke a teremtettségnek,
Csak e nyújt áldást, és ad életet.
Ez átal a napok kigyúlva égnek,
S lámpát tartnak földünk sötétségének:
Ezeknél a szép cél eléretett.
Mi volnánk e tehát azok,
a kikre nem hat bölcs szavok
A menny és föld szilárd intésinek,
s a sziv, s kebel heves verésinek?

S z e r e s s ü n k! És elérve lesz a pálya,
Mellyet másképen el nem érhetünk.
Keserves a lét nyomasztó igája,
S reánk borúl az alvilág homálya,
Ha szeretet nélkül foly életünk.
A nélkül a nap égető,
A zord éj búra fektető.
De azzal édes a nap égi fénye,
S az éj, ohajtott nyúgalom reménye.

Egyház fölé megy díszmenetben a szűz,
És kéjbe reng kebel, s az agyvelő,
S midőn a nász fejére koszorút fűz,
És oltár lánginál föllobban a tűz:
E földön már egy menny dereng elő.
Sziv szivhez szól, s már egy család
Nő, s jó istent forrón imád.
Imád! Mert e földnek kopár vidéki
Kedvelt elűzionná válnak néki.

Ha a szegény baján könyörre indúl,
S önzést mellőzve a sziv, adni kész,
Egész lényünk a kéj hullámzatátul
Elöntve, mintegy kéjözönbe zúdol.
S a más bajával a mienk enyész.
Öleljen hát egy szeretet
Istent, embert és nemzetet!
S mit a szegény sziv olly epedve vára:
Rábukkanunk az  ü d v  hagyott utára.

*
Tekintetes nemes és tudós PÉCZELI JÓZSEF UR 
főiskolai tanár, nagy tudós társasági rendes tag, több megyék táblabirája fényes érdemekkel díszlő NEJÉNEK, tekintetes nemes SZENTGYÖRGYI ERZSÉBET asszonyságnak, mint az általános úgy különösen a hazai irodalom hő keblű pártolójának alázatos tisztelettel ajánlja a Szerző.


Forrás: Kenézi Lajos versei. Debrecenben 1846.

Kenézy Lajos (1818-1849): Költő királysága


A magyar lantot szereted leginkább
-    -    -    -    Jer! Barátod
Kis magyar lantját neked adja, vigan
Adja, fogadd el.
V i r á g.

Csak természet szüleményi,
Együgyüek szavaim;
Búm s örömim érzeményi
Énekeim s dalaim.
Kisfaludy Sándor


Nincs a földön, nincs az égen,
A mi nem szolgálna nékem.
A dicső magasztalom,
Nemtelent lesujt dalom.
Mit tégy, s mit kerülj el, én azt
Hirdetem;
S égbe csap, majd alvilágba
Énekem.

Könyet nyújtok a bánatnak,
Mellytől a búk elhervadnak.
S hogyha a víg dall velem:
Kedvét égig emelem.
A fájdalmat, szenvedélyt, bút
Lágyítom;
S a vidámnak örömére
Zeng lantom.

És ha a tant megtanulád:
Mint felejthetd a lét búját,
Túlkap akkor énekem
Minden földi szenveken,
És olly báj édent varázsol
Keblednek,
Hol szivárándid valóra
Ébrednek.

A jövőt ő földeríti,
A multat eleveníti.
Nagy, hatalma kétfelé,
Ős világba, és elé.
Nincsen széles e világon
Olly csere,
Mellyet meg nem vetne e szakaszthat’
Embere

Porló test, és véges elme:
A föld minden fejedelme.
Meghal ő, mint korszaka,
S ráborúl az éjszaka.
A királyok csak jelenben
Fénylenek:
Mult s jövőt nem adtak nékik
Istenek.

A király csak kis földrészen,
Még ott is nem úr egészen.
Koldus, jobbágy, hercegek,
Együtt birnak ő velek.
Ám nem illy szegény a költő
Országa.
Fény tronjáig egy halandó
Sem húga.

Földi nem hághat nyomába;
Mert nagy a költő világa.
Hegy, völgy, tenger és folyam,
Szép idő, vész, szélroham
Gátat nem szab, és határt nem
Hány neki,
Száz viharnál szózatosbak
Éneki. - -

A mikint van jég a tüzzel,
Élvezés így vágyat űz el;
Mert ha látunk, s érezünk:
Ismét mást kiván szivünk.
Jobb a sziv kivánatit nem
Tölteni;
Mert a csak más vágyra fogja
Költeni.

A való, mindig rideg lesz;
A ki dúsgazdag, s ki éhez,
Egyiránt boldogtalan.
Üdv csak a középen van.
A költő e közt szoká meg
Festeni,
S munkáján örülnek ég, s föld
Isteni.

A mi lelki,, a mi testi,
A költő azt mind lefesti.
Túlhat a titkok honán,
Mint saját tulajdonán.
A mi nincs, azt is megsejti
Szelleme,
Nincs hatalma semmi lénynek
Ellene.

Kinos e világi pálya:
Ámde fátyolt vet reája
A költő, és szebb hazát
Ültet sziveinkbe át.
 S minthogy e nem érezés, csak
Sejtelem:
Szivábrándom szebb világba
Száll vele.

Itt a földön meg viharként
Sujtom a gőgöt, s hiú fényt,
S minden aljas érzetet,
Mellyet nem szül szeretet.
A mi szép, s nemes pedig, fön
Harsogom,
Igy gyakorlom én királyi
Szép jogom.

Istent, a hont, és barátod
A mint szereted, imádod:
Úgy zeng a dal édesen,
Vagy zúg bús-keservesen;
Hogy repessze szivedet, ha
Bűn telé,
Ellenben ragadja a jót
Ég felé.

Jertek hát e jó királynak
Országába bé polgárnak
Nem kiván adót és vért,
Ennyi sok jótétiért.
Érező szvet kér ő csak
Tőletek,
Hogy boldog lehessen ihlett
Kebletek!

*
Tekintetes nemes és tudós PÉCZELI JÓZSEF UR 
főiskolai tanár, nagy tudós társasági rendes tag, több megyék táblabirája fényes érdemekkel díszlő NEJÉNEK, tekintetes nemes SZENTGYÖRGYI ERZSÉBET asszonyságnak, mint az általános úgy különösen a hazai irodalom hő keblű pártolójának alázatos tisztelettel ajánlja a Szerző.


Forrás: Kenézi Lajos versei. Debrecenben 1846.

Kenézy Lajos (1818-1849): AJÁNLAT


A magyar lantot szereted leginkább
-    -    -    -    Jer! Barátod
Kis magyar lantját neked adja, vigan
Adja, fogadd el.
V i r á g.

Csak természet szüleményi,
Együgyüek szavaim;
Búm s örömim érzeményi
Énekeim s dalaim.
Kisfaludy Sándor


Tavasszal lát a kis fű életet
Ha év szellő leng a vasföld fagyára,
És felsüt a SZENTGYÖRGYI nap sugára,
Mint egy mennyből mosolygó szeretet.

Fogadd el hát a zsenge éneket,
Melly fölvirult zefir fuvallatára,
És szép napod nyájas sugárzatára
Kis gyöngyvirággal udvarol neked.

Ha majd nyár lesz, s rózsát szakaszthat ő,
Mi most még nem virulhatott napodra:
Virágkirályt tüzend ő homlokodra.

Azt nyutjtja most mit adhat a költő,
S bár csak bimbócska még: fesel, virúl az.
Ha égi napkint szendén rámosolyogsz.

*
Tekintetes nemes és tudós PÉCZELI JÓZSEF UR 
főiskolai tanár, nagy tudós társasági rendes tag, több megyék táblabirája fényes érdemekkel díszlő NEJÉNEK, tekintetes nemes SZENTGYÖRGYI ERZSÉBET asszonyságnak, mint az általános úgy különösen a hazai irodalom hő keblű pártolójának alázatos tisztelettel ajánlja a Szerző.


Forrás: Kenézi Lajos versei. Debrecenben 1846.