Szabolcska Mihály: Eszmények, álmok

Csak álmodozva szép az élet;

S legszebb virágok a remények,

Miket nem érünk el sohsem.

Minden betelt földi reményünk:

Kinyílt virág, melyet letéptünk…

- Szétfoszlik, elhull hirtelen!

Csak álmodozva szép az élet;

Minél nagyobb vágy lángja éget,

A lelked annál boldogabb.

Nem az élt szépen, aki jól élt…

Száz szürke, köznapi valóért

Ne add egy színes álmodat!

Csak álmodozva szép az élet;

A józan emberek szegények,

Bármenyi kincset gyűjtsenek.

Csak küzdj magas eszményekért te,

Hadd mondjanak bolondnak érte

A célt-érő filiszterek!

Csak álmodozva szép az élet;

- Magasztos ábrándok, remények,

Ti szültök mindent, ami szép.

… Boldog, ki a jövőkbe érez:

Holtig szorítván kebeléhez,

Eszményit, álmait, hitét!

Forrás: Szabolcska Mihály: A magam ösvényén – A szerző hatodik verseskönyve – Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907.

Szabolcska Mihály (1891-1930): Karácsony estéjén…

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás tájban,

Fért el a mi kedves,

Nyájas kis szobánkban!

Előttem van most is

Ez az egész este.

Derült boldogsága,

Édes ihletése,

Csodás történetje.

Angyal suhanása,

Ahogy átszáll titkon

De fénye ott marad;

Meg egy-egy éneke,

A mi ajkainkon.

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás tájon:

Tudom én, tudom én,

Az az angyal most is

Átszáll a világon.

Istenem, de én most

Idegenben, árván,

Mit tegyek? mit tegyek?

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás táján.

Járjam-e a néma

Néptelen utcákat?

Hogy az ablakokból

Kimosolygó fényre,

Könnyemtől se lássak?

Vagy itthon maradjak?

S szívem árvaságán

Kizokogjam magam?

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás táján.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.