Budapesten
született. Anyai ágon szegény zsidó család, apai ágon viszont a múlt század
közepétől paraszti sorból polgárosodó, a polgári normákat megőrző zsidó család
leszármazottja. Nagyapjának (aki Nádasra magyarosította a nevét) kastélya is
volt, és gazdag ügyvéd lányát vette el, de az első világháború után elvesztette
a vagyonát. Szülei a háború előtt illegális kommunisták voltak. Apja
telefonműszerész, anyja gyári munkásnő volt. 1945-51 között egyre jelentősebb
funkciókat töltöttek be, 1950-től a Svád-hegyen laktak egy villában. (Ez a
helyszín később több Nádas-műben is előkerül.) Anyja 1955-ben meghalt rákban,
apja megkeseredett emberként 1958-ban öngyilkosságot követett el. Tizenhat
évesen teljesen árva lett.
Vegyipari
technikumba járt, majd fényképészetet tanult. 1963-ban újságíró-iskolát
végzett. A Nők Lapja fotóriporter-gyakornoka volt 1961-63 közt, 1965-től
1969-ig a Pest Megyei Hírlap munkatársa, 1974-79 közt a Gyermekünk című magazin
olvasószerkesztője volt. 1980-81-ben a győri Kisfaludy Színházban lektorként
dolgozott. Azóta csak írásainak él. 1985-ben József Attila-díjat, 1990-ben
Krúdy-díjat és Kossuth-díjat kapott.
Első
könyvei, A Biblia (1967) és a Kulcskereső játék (1969) (nagy részük
újra kiadva 1988-ban A Biblia és más régi történetek címmel)
gyerek- és ifjúkori élmények
feldolgozásai, különös érzékenységet mutatva a rejtélyes, megoldhatatlan dolgok
iránt. Első nagy jelentőségű műve, az Egy
családregény vége (1977, 1993) a családregény műfajának
folytathatatlanságát sugallja, de a családtörténet széttöredezését,
megszakadását a bibliai üdvtörténeti szövi át és ellenpontozza. Ez a regény az
50-es években játszódik, gyerekszemmel láttatja az akkori viszonyokat. Hőse egy
kisfiú, Simon Péter, akivel a nagyapja által elmondott családi mitológia
szerint a hetedik körben vagy a pusztuláshoz, vagy a megváltáshoz érkezik el a
zsidó család története.
A
Leírás (1979) című novelláskötet
legfontosabb darabja a Szerelem című
hosszabb elbeszélés, amely lélektani analízisre épülő, újszerű kísérleti szöveg.
A Színtér (1982) a drámáit gyűjti
össze (Takarítás, 1977; Találkozás 1979; Temetés 1980 – új kiadásuk 1996-ban volt), a Nézőtér (1983) pedig színházi esszéit tartalmazza.
Fő
műve, az Emlékiratok könyve 1986-ban
jelent meg (1994-ben újra kiadták). A nagyregény magában foglal két önéletrajzi
szöveget, ezek ugyanannak a névtelen elbeszélőnek más-más életkorára (az 50-es
évekbeli gyerekkorára, illetve a 70-es évekbeli kelet-berlini tartózkodására)
emlékeznek vissza; tartalmaz egy, a századforduló Németországában játszódó
regényt, amelyet maga a visszaemlékező írt, s melynek főhőse egy bizonyos
Thomas Thoenissen; és végül egy kommentárt, amelyet az önéletrajzát megíró
névtelen elbeszélőnek a barátja, Somi Tót Krisztián írt. Az egyes szövegfajták
váltakozva, hármas köröket alkotva szerepelnek, először a kelet-berlini, aztán
a századfordulós, majd a gyerektörténet következik, sí gy váltják egymást
szabályosan öt körön keresztül, ám a regény végére, az utolsó négy fejezetben
felborul ez a rend.
A
mű újraértelmezi a memoár és a nevelési regény műfaji tradícióját,
megkérdőjelezve és mégis valahogy működtetve azokat. A regény összetett
szerkezete az önismeret, az önértelmezés elvi nehézségeire mutat rá. A
visszaemlékezés, az önfeltárás problémái a teljesség vágyával és keresésével, a
másik emberben önmagát kereső én dilemmáival kapcsolódnak össze. Nádas nagyban
támaszkodik a klasszikus német polgári epika hagyományára, de kétségbe vonja,
hogy probléma nélkül elbeszélhető lenne goethei, Thomas Mann-i értelemben az emberi
életút, az egyöntetű jelentés emberi sors. A regény komoly történelmi
érzékenységet mutat, elsők közt beszél kendőzetlenül és megrázó erővel az 50-es
évek szabadság nélküli állapotáról és az 1956-os forradalomról. Európa tragikus
kettéosztottságáról és ennek a földrész mindkét felére gyakorolt torzító
hatásáról.
A
Játéktér című kötete (1988) a 80-as években írt esszéit
tartalmazza, melyek gyakran a nagyregény egyes problémáit fejtik ki az értekező
próza nyelvén. Az egyik esszé, a Hazatérés
című az Emlékiratok könyve
megírásáról, a regénnyel kapcsolatos alkotó problémákról szól.
Az
Évkönyv (1989) egy év eseményeinek
feldolgozása, hónapról hónapra, a nagyregénynél személyesebb formában, de
alapvetően történeteken keresztül érzékelve a világot.
Az
Égi és a földi szerelemről (1991)
egy előadást, egy bevezetőt és egy hosszabb, jegyzeteknek nevezett tanulmányt
tartalmaz „a nem szerepek és a nemek princípiumai” hívószavakból kiindulva,
megpróbálván értekezés formájában kifejteni a nagyregény egyik lényeges problémáját,
a szerelem nemektől független voltának kérdését.
A
Párbeszéd (1992) a Richard Swartz
svéd újságíróval 1989-ben folytatott, könyvterjedelmű négynapos intenzív
beszélgetést tartalmazza. A beszélgetés akörül forog, hogyan látja másként a
világot egy keleti és a nyugati európai ember. A Talált cetli (1992) a rövidebb cikkeket, kisebb esszéket és más
elegyes írásokat gyűjti össze. Az Esszék
újabb kiadása (1995) a 90-es években írott újabb tanulmányokat is
közreadja, köztük például a nagy hírű, a kortárs magyar esszé legjobbjai közé
tartozó Szegény, szegény Sascha
Andersonunk című írást is. Legutóbb, 1995-ben két filmnovellája jelent meg Vonulás címmel.
Életműsorozatában
a Jelenkor Kiadó adja ki újra korábbi műveit, s ez a kiadó egy Nádas-bibliográfiát
is megjelentetett 1994-ben, amely 1961-től 1994-ig a teljességre törekedve
igyekezett összegyűjteni minden, a szerzőre vonatkozó adatot.
EMLÉKIRATOK KÖNYVE
Valaki
elkezd nekünk mesélni egy történetet, amely Kelet-Berlinben játszódik valamikor
az 1970-es évek közepén. Menet közben kiderül, hogy egy fiatal magyar férfi
mesél, harminc év körüli lehet, és három évvel később emlékezik vissza berlini
kalandjaira. Utolsó lakása egy bizonyos Kühnertéknél volt. Kühnertné barátnője
egy színésznőnek, Thea Sandstuhlnak, aki a névtelen elbeszélő főhős jó
ismerőse. Rajta keresztül ismerkedik meg Melchiorral is, aki Thea szerelme, s
akibe a főhős is beleszeret. Az elbeszélő főhős a fejezet végén arról beszél,
hogy másnap elutazik Heiligendammba, ahol este sétára indul a gáton. Vihar
kerekedik, és ő elesik, eszméletlenül hever egy ideig a földön. Ekkor képzeli
el azt a történetet, amely egy fiatal férfiról szólna, eben azt írná meg, amit
nem lenne szabad.
A második fejezetben, amely a századforduló
Németországában játszódik, az egyelőre itt is névtelen elbeszélő (akiről később
kiderül, Thomas Thoenissen a neve) arról beszél, hogy ő is tegnap érkezett
Heiligendammba. visszaemlékezik azokra a nyarakra, amelyeket itt töltött húsz
évvel ezelőtt gyerekként – ő is harminc éf körüli. Ő is tervez egy elbeszélést,
amit nem tud megoldani. Jegyesét, Helenét el akarja hagyni, mert fél, hogy
szülei életét és vétkeit ismételné meg vele.
A harmadik fejezetben egy kisfiú meséli el,
hogyan találkozott Krisztiánnal, aki osztálytársa volt, és akit szerelmesen
szeretett. Ez a történet az ötvenes évek Budáján játszódik, és csak később
derül ki, hogy elbeszélője azonos a kelet-berlini történet mesélőjével. A
beszélő kisfiú szülei a Rákosi-érában funkcionáriusok, míg Krisztián családja
nem szimpatizál a kommunistákkal (miként a beszélő nagyszülei sem, akikkel egy
házban laknak.) Más-más világhoz tartoznak tehát, a főhős tudja, hogy nem mehet
el Krisztiánékhoz, bár az meghívja magához.
A 4. fejezet az elsőt folytatja, a
gáton követjük hősünket. Megtudjuk, hogy előző este táviratot kapott, ennek
hatására utazott el. Visszaemlékezik az előző esti felindult beszélgetésére
szállásadójával, Kühnertnével (aki súgó
a Volkstheaterben, ahol egyébként a III.
Richardot próbálják épp, az egyik főszereplő Thea). Kühnertné hisztit
rendez a távirat miatt, amit elolvas, és amit az elbeszélő barátja küldött (a
cirkuszt a beszélő bűnös kapcsolata robbantja ki). Névtelen főhősünk bejelenti,
nyugodjon meg Kühnertné, végleg el fog tűnni. A tenger erősen hullámzik,
megszédül a gáton, elveszíti az eszméletét, fekszik a kövek között.
Az 5. fejezetben a századfordulós
történet folytatódik. Thomas arra a napra emlékezik, amikor Helene megjelent
nála egy reggel, és akkor egymáséi lettek ott, az albérleti szoba padlóján.
Thomas szereti jegyesét, de félti is magától zavaros előélete miatt (rejtélyes
politikai és szerelmi kalandokba keveredett korábban) és terhelt családi
öröksége miatt is (apja kéjgyilkos volt). Ez a fejezet a magyar irodalom talán
legszebb szerelmi jelenete.
A 6. fejezetben a gyerektörténet
folytatódik, a névtelen gyerek narrátor anyja betegágyánál ül, anyját
csókolgatja úgy, ahogy Krisztiánt szeretné. Egy idegen férfi érkezik,
csókolgatja anyja kezét. A férfi börtönben volt. Háromszor megcsókolja a gyerek
arcát, a gyerek megérzi, hogy a férfi talán az ő igazi apja, a harmadik csóknál
ő is megérinti a férfi arcát.
A 7. fejezet a harmadik
kelet-berlini fejezet. a harmadik kelet-berlini fejezet. A névtelen elbeszélő
magához tér a gáton, hajnalban visszaér a szállodájába, ahol rendőrök kopognak
az ajtaján. Eszébe jut a színésznő, Thea és a színház (ő tulajdonképpen
színházi tanulmányokat folytatni jött Budapestről Kelet-Berlinbe, jegyzeteit
azonban hazatérése előtt meg fogja semmisíteni). Melchior szemével nézi magát a
tükörben, visszagondol a megismerkedésükre. Ekkor már dörömbölnek az ajtón.
A 8. fejezetben Thomas folytatja a
gyerekkori heiligendammi fürdőzésekre való visszaemlékezését. Beszél apja,
Theodor és anyja vitáiról, apjának Frick tanácsossal való barátságáról és
Wohlgast kisasszonnyal való szerelmi viszonyáról. Megleste egyszer, amint apja
a kisasszonnyal szeretkezik.
A 9. fejezetben megint a gyerektörténet
folytatódik. Ebben a mesélő fiú Líviára, Hédire és Majára emlékezik, bonyolult
gyerekkori szerelmi háromszög-történetsor bontakozik ki a lányok és a fiúk (ő,
Krisztián, Kálmán és Prém) között, melynek hátterét Sztálin halála és anyja
betegsége adja. (A főhős először is Líviába szerelmes.) Közben a mesélő apjához
való gyerekkori viszonyáról is beszél, apját meglesi egyszer a cselédszobában
Stein Máriával, a cselédjükkel. Egyszer a kezébe vette apja nemi szervét,
amitől a férfi irtózatosan felüvöltött. (Közben sejthető, hogy a férfi, akinek
a nevét viseli, akire hasonlítani akar, majd akit később gyilkosnak nevez, az
nem is az apja.)
A 10. fejezetben a kelet-berlini
történet ott folytatódik, hogy a névtelen elbeszélő Melchior szobájára
emlékezik vissza. Megismerkedésük után odaköltözik a homoszexuális fiúhoz,
egymásba szeretnek, a névtelen elbeszélőnek ez az első kapcsolata a saját
neméhez tartozó emberrel (3-4 hétig tart és vége lesz) Közben Thea is szerelmes
Melchiorba, az Operában a Fideliót nézve itt is kialakul a szerelmi háromszög.
A 11. fejezetben Thomas Thoenissen egy
antik faliképről beszél, amelyet azért őriz, mert tervezett elbeszélésében le
szeretné írni. A kép egy mitológiai jelenetet ábrázol, középen Pán, gondolja, a
három nimfa pedig könnyű palástokban. Aztán mégis elbizonytalanodik, ki a
mitológiai férfialak a képen: Pán? Hermész? Apollón? Hermaphroditosz? Mégis
Pán, mondja végül, hiszen látható a két szarvacskája, Hermész fiát látjuk
tehát, és akkor a három nimfa a fiú szerelmi játszótársa. Saját életének
problémáit látja bele Thomas az antik faliképbe, s ezáltal tervezett
elbeszélésének problémáját is. Igazából ezért érdekli a kép és a mitológia. A
kép hátterében sejteni vél egy alakot, akire a képen lévő ifjú nézett, és aki
őt nézte valahonnan az erdő fái közül. „S engem valójában az erdő érdekelt –
mondja Thomas -, hol e lehetetlen szerelem lehetséges lenne, még ha nem is
történne meg, erről szerettem volna írni.”
A 12. fejezetben az ötvenes évekbeli
gyerektörténet bonyolódik tovább. A gyerekek a kiszolgáltatottság világát
képezik le a játékaikban. A főhős gyakran kegyetlenkedik szeretetre vágyó
elmebeteg kishúgával. Kusza kapcsolatrendszer alakul ki a fiúk és a lányok
között, ennek leglátványosabb jelenete a színházi játék a tisztáson. A három
lány lepedőkben színházasdit játszik, a négy fiú ordítva rájuk tör, szinte
orgiaszerű jelenet alakul ki, s ezzel, anélkül hogy érzékelték volna akkor, a
gyerekségük játékainak egyszer s mindenkorra vége szakadt. A névtelen gyerek
elbeszélő gyerekkorának végéhez még az idegen férfi megérkezése is hozzátartozott,
aki anyja ágyánál állt. A férfit Hamar Jánosnak hívták, és minden jel arra
mutatott, hogy ő a valódi apja, nem az, akire ő apjaként nézett fel. A fiú
megzavarodott állapotában elszökik otthonról, elkapják, hazaviszik. Mire
hazaér, beteg anyjának ágya már be van vetve, elvitték, nem látja soha többé.
A 13. fejezet egy színházi előadás
leírására épül. Az emlékezés Melchior szobájából indul, aki a végrendeletét
írja. Két hónapig tartózkodhat még az elbeszélő Kelet-Berlinben, Melchior
azonban hamarabb el akar menni, sőt nélkül akart volna elmenni, vallja be, hogy
bejelentette volna. A két férfi verekszik. A nemek törvényei erősebbek lennének
a személyiség törvényeinél? A beszélő úgy érezte, ez nem lehet így, hiszen
személyiségének és személyességének szabadságáról van szó, és ennél nem lehet
fontosabb dolog. Visszaemlékezik megismerkedésükre az Operában, ahol
találkozott Pierre-Maxszal is, Melchior francia kommunista barátjával, aki
aztán később majd megszervezi Melchior szökését. Az elbeszélő főhős vitatkozik
Pierre-Maxszal: nem látja, ő, a nyugati kommunista, hogy ők itt keleten
börtönben vannak? Közben A Fideliót
nézik, a szabadságvágy operáját. Pierre-Max becsmérlően beszél az 56-os magyar
forradalomról: csak néhány magyar hulla volt, mondja. Több ezer, mondja a névtelen
elbeszélő, köztük a barátja. (Itt történik utalás arra – bár ez csak
visszamenőleg fejthető meg -, hogy a kelet-berlini történet elbeszélője azonos
a gyerektörténet mesélőjével, és itt található az első halvány utalás arra is,
hogy a századfordulós történet pedig a névtelen elbeszélő kitalált története.)
A 14. fejezet, az ötödik
századfordulós fejezet azzal kezdődik, hogy a harmincadik évébe lépő Thomas
Thoenissen felébred a szállodában, a tengerparton, bejön a fiatal inas, Hans,
megborotválja, ő ráteszi a kezét az inas combjára, aki azt mondja neki:
„Elátkozott hely ez, uram”, de őt ez nem érdekli, nem érdeklik a polgári
erkölcsök, és azt vallja. „a testen kívül nincs Isten”. Visszaemlékezik, hogy
gyerekkorában is ebben a szállodában voltak a szüleivel. Eszébe jut, hogy apja
– mikor ő tizenkilenc éves volt – megerőszakolta Hilde unokahúgát, majd
megölte, megcsonkította és öngyilkos lett. Ezután Thomas békésen reggelizik a
terített asztalnál a két hölggyel, akikkel utazott, Stollberg grófnéval és a lányával.
A 15. fejezetben összekapcsolódik a
gyerektörténet és a kelet-berlini történet. A névtelen gyerekhős anyja meghalt
1955 júniusában, apja meg 1956 decemberében öngyilkos lett. A berlini
villamoson utazva a későbbi felnőtt mesél Melchiornak a magyar 56-ról, tizenhat
év múltán. Apja és elvtársai összeesküvést terveznek a lakásukon. Később a fiú
ott van a Kossuth téri tüntetésen, ott lövik le Kálmánt, a barátját. Később,
utolsó találkozásukkor apját (nevelőapját?) gyilkosnak nevezi. Hamar János disszidál,
a nagyapja is meghal, beteg húga intézetbe kerül.
A 16. fejezetben az elbeszélő Theának
meséli el Melchior neki tett vallomásait és az élettörténetét. Melchiornak egy
francia hadifogoly volt az apja a hitleri világban, akit nem ismert, csak
anyját faggatja róla. Hegedűtanára egy homoszexuális férfi volt, aki lágerben
halt meg emiatt. Melchior kezdettől a fiúkat szerette. Thea viszont szerelmes
Melchiorba. Néhány nap múlva lefekszik az elbeszélővel, aki kívánja Theát, Thea
viszont Melciort kívánja benne. Így záródik ez a szerelmi háromszög.
A 17. fejezetben Thomas arról beszél,
hogy két hónapja van Heiligendammban. A rendőrség nyomoz a hotelben, mert Hans
Baader, a fiatal inas borotvával megölte a svéd urat, Gyllenborgot. Kiderül
(legalábbis az olvasó számára, mert a rendőrség csak sejti), hogy Thomas –
Gyllenborggal, Hansszal és Stollbert kisasszonnyal l- erotikus kalandokba
keveredett, Gyllenborg fényképeket készített a hiányos öltözetű kisasszonyról
és a teljesen meztelen inasról. A képeken Thomas nem szerepelt, pedig svéd
barátja olykor egyenesen könnyezve kérlelte, hogy a képeken hármasságra lenne
szüksége. Thomas közben levelet kap jegyesétől, aki arról értesíti, hogy
magzatot hord a szíve alatt. Thomas azt tervezi, hogy Helenét megfontoltan
elhagyja, Itáliába akar menni. Thomas végül nem bukik le a rendőrség előtt,
mert Stollberg kisasszony nem árulja el, s elhagyja a hazáját.
A következő, 18. fejezettel megakad a hármas
kéziratkörök sora. Somi Tót Krisztián kommentárját olvassuk. Ő az, aki a gyerektörténetben
szerepelt. Azt meséli el, hogyan találkozott egykori barátjával, mikor az
összetörve, kimerülten hazatért kelet-Berlinből, elvitte egy kis faluba, és a
névtelen ott írta meg két emlékezését és a Thomas-regényt. Krisztián rendezte a
kéziratot, és ő bocsátotta közre azt. Több ponton kommentárt fűz a
visszaemlékezésekhez, szerinte nem minden úgy volt, ahogy barátja leírta.
Elmeséli a saját élettörténetét is (ez az egyetlen egyenes vonalban,
folyamatosan elmondott élettörténet a regényben), ami árnyalja a korábbi
fejezetek történéseit. Elmeséli barátja halálát is: motorosok gázolták
szándékosan halálra a kis faluban, ahol a kéziratán dolgozott, és ahol végig
idegennek és különcnek tartották. Krisztián elmondja, hogy szerinte egyértelmű
volt a fejezetek sorrendje, ő tehát a barátja elképzeléseinek megfelelően adja
közre a művet, így a most következő zárófejezetet is
Az utolsó, 19. fejezetben végképp összekapcsolódik
a három különböző történt. A fejezet elején Kelet-Berlinben vagyunk, Thea a III. Richard bemutatójára készül,
Melchior a szökésre. A beszélő arra gondol, hogy végül nem kérdezte meg Stein
Máriától, ki a tényleges apja. Apja, akinek a nevét viseli (ezt a nevet nem
tudjuk meg végig a könyvben, csak a férfi mozgalmi neve derül ki egy helyen:
Köles), 56 decemberében megkéri Stein Máriát, hogy menjen hozzá, de Stein Mária
kijelentik, bár szereti, „nem lehet egy gyilkos felesége”. Apja ezután az utcán
a ő szeme láttára a szájába lő és meghal. Stein Mária elmeséli a fiúnak, hogyan
kínozta meg őt az ÁVO Melchiorral a színházi bemutató tán a Falhoz sétálnak,
ott mondja el Melchior, hogy három nap múlva megszökik, ezért mostantól nem
érhetnek egymáshoz. A harmadik nap éjszakájának utolsó óráiban együtt
várakoztak Melchior szobájában. A szervezés tökéletesre sikerült, Melchiort egy
lezárt koporsóban, halotti levéllel ellátva Pierre-Max segítségével átvitték a
Falon túlra, Nyugat-Berlinbe Az elbeszélő ezután másnap elutazott
Heiligendammba, majd hazautazott Magyarországba. (Ezután került nyilván Krisztián
révén a kis faluba.) Két év múlva egy levelezőlapot kapott Melchiortól, aki
tudatta vele, hogy megnősült, másfél hónapos kislányuk van, borkereskedő lett,
kizárólag vörösborral foglalkozik. A névtelen elbeszélő csak nézte a lapot, még
mindig egy idegen házban állva, és arra gondolt: „Ilyen egyszerű, igen, ilyen
egyszerű volt minden.”
Forrás: 7x7 híres mai
magyar regény 355-364. old., Móra Könyvkiadó 1977.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése