2019. máj. 19.

PIERRE CORNEILLE (1606-1684): Cid




Az irodalomtörténet Magyarországon is mély meghajlással tiszteleg a francia klasszikus tragédia két nagyja, Corneille és Racine előtt. Tragédiáikat azonban ritkán játsszák a magyar színházak. Már magyarra fordítani sem könnyű őket, mert a tragédiák szereplői olyan választékos udvari nyelven szólalnak meg, amelynek nincs magyar megfelelője. (Igaz, az alexandrinusok átültetése nem jelent gondot.) A kötelességteljesítés parancsát dicsőítő, romantikus corneille-i tragédiákat egyébként sem könnyű úgy eljátszani, hogy minden nemes szándék ellenére ne keltsenek komikus hatást.

Corneille a normandiai Rouenban született. Életének ötvenhat évét töltötte ebben a városban békés nyugalomban, amíg Párizsba nem költözött, ahol még tizenkét évet élt. Régi, jómódú hivatalnokcsaládból származott, maga is a városi bíróságon tevékenykedett jogászként, miközben írói pályája egyre magasabbra ívelt. Első sikeres darabját, a Mélite című komédiát húszéves korában írta, s azonnal felfigyelt rá a királyi udvar.

Az 1636-ban bemutatott Cid-nek (az első magyar bemutató a 19. század elején volt Kolozsvárott, a budapesti Nemzeti Színházban csak 1853-ban, ma Nemes Nagy Ágnes fordításában játsszák) akkora sikere volt, hogy felkeltve a drámaíró társak irigységét, maga ellen hangolta őket. A király első embere, Richelieu bíboros, az ideológia és az irodalom legfőbb őre, aki maga is írogatott drámákat, ugyancsak Corneille ellen fordult. Az irigyek plágiummal, erkölcstelenséggel, az arisztotelészi klasszikus szabályok be nem tartásával vádolták a Cid íróját. A támatdásoknak természetesen volt némi tárgyi alapjuk. Corneille egy spanyol drámaíró, Cuillen de Castro darabját dolgozta át, igaz, igen szabadon. Az sem tagadható, hogy a Cid-ben színre vitt történet csak nagy jóindulattal felel meg a „hármas egység” hírhedt szabályának (egyetlen cselekménynek egyetlen nap alatt egyetlen színhelyen kell lejátszódnia), s a színmű a benne rejlő tragikus konfliktus ellenére nyitva hagyja a későbbi boldog végkifejlet lehetőségét. Richelieu azt is zokon vette, hogy a Cid-ben az individualista arisztokrataerkölcs parancsa nemcsak az egyén érzelmeivel, hanem az államraison nemzetközpontú akaratával is összeütközésbe kerül, méghozzá úgy, hogy a nézők rokonszenve a maguk belső erkölcsi parancsait követő fiataloké.

Corneille csak három év múlva tudott tollat ragadni, annyira megriasztották a támadások. Ekkor írta a Horáciusok-at és a Cinná-t 1640-ben, a Polyeucte-öt 1643-ban. Szinte a legutóbbi időkig ezt az említett négy drámát tartották Corneille egyedül időáll műveinek. Újabban kezdik felfedezni a későbbi korszak tragédiáit is, elsősorban a Surená-t (1674).

*

CID

Szereplők:
DON FERNANDEZ, Kasztília első királya; DONA URRAC A, Kasztília infánsnője; DON DIEGO, Rodrigo apja; DON GOMEZ, Gormas grófja, Xiména apja; DON RODRIGO, Xiména szerelmese; XIMÉNA, Don Gomez lánya; DON SANCHEZ, szintén szerelmes Ximénába; ELVIRA, Xiména társalkodónője

I.                  FELVONÁS

Xiména örömmel hallja társalkodónőjétől, Elvirától hogy két kérője közül apja, Don Gomez az ifjú Rodrigót szeretné vejének, akit ő is szeret. Ezt a frigyet a király lánya Donna Gomez, Gormas grófja, Xiména apja és Don Diego, Rodrigo apja. A király kettőjük közül az idős Don Diegóra bízza fia nevelését. A gróf azonban nem tudja elviselni ezt a kudarcot. A királytól távozva nemcsak megsérti, de arcul is üti Don Diegót. Spanyol nemes nem tűrhet el ilyen sértést, azonban az idős Don Diego már erőtlen ahhoz, hogy párbajra hívja ki az ereje teljében levő Don Gomezt. Nem tehet mást, mint hogy fiát kéri meg, ő torolja meg az apját ért sérelmet. Az ifjú kínos helyzetbe kerül. Hiszen tudja, Xiména apja ellen kell kardot ragadnia. „Bosszulnom kell apám, s vesztenem kell szerelmem: / Az harcra szít, emez lefogja két karom.” De hamar belátja, valójában nincs választása. Ha nem áll ki apja védelmében, még Xiména szemében is gyávának tűnik, az ő becsülését is elveszti.

II.               FELVONÁS

Don Rodrigo párbajra hívja a grófot. Don Gomeznek tetszik az ifjú elszántsága. nem is titkolja előtte, úgy véli, jól döntött, amikor Rodrigónak szánta lánya kezét. Vihar dúl Xiména lelkében is. Tudja, szerelmesen nem tehet mást, mint hogy kardjával védi meg apja becsületét. A lány meg sem kísérli, hogy visszatartsa Rodrigót, mert: „Ha akár ellenáll, ha akár  hallgat énrám, / Egyaránt rémitő vagy megszégyenítő, / Ha elutasító, ha engedékeny ő.

Xiména az infánsnőhöz fordul segítségért, nem tudva, hogy az is szereti Rodrigót, s szíve mélyén nem is bánná, ha kettőjük házassága nem jönne létre. Az infánsnő azonban megígéri, börtönbe záratja Rodrigót, s addig nem bocsátja szabadon, amíg az apák ki nem békülnek. Ez a terv azonban meghiúsul. Rodrigo és a gróf már korábban elindultak, hogy megvívjanak egymással. Az infánsnő, amikor kettesben marad kísérőnőjével, meg is vallja: bár aggódik az ifjúért, nem is nagyon bája ezt a párbajt. Ha Rodrigónak sikerül legyőznie a remek kardforgató hírében álló grófot, akkor ezt követően már diadalt diadalra fog halmozni. Legyőzi a mórokat, meghódítja Aragóniát és Portugáliát. Ilyen nagyszerű hősnek már bátran nyújthatja a kezét. A királyt, Don Fernandezt felháborítja Don Gomez viselkedése. Úgy véli, gyermeke nevelőjének megsértésével a gróf őt magát, királyi személyét sértette meg. A párbajt is elítéli mint a becsületbeli sérelmek megtorolásának módját. A színfalak mögött lezajlott párbajban Rodrigo megöli szerelmese apját. Most Xiména az, aki vért kíván. szerelme, Rodrigo halálát. Az öreg Don Diego fia védelmére kel. „Én, én voltam a fő, ő meg a kar csupán” – a király Rodrigo helyett őt büntesse meg, rajta kérje számon a gróf halálát. E fájó, nehéz ügyben a király nem tud egykönnyen igazságot tenni. Másnapra halasztja a döntést. Rodrigót mindenesetre maga elé hívatja.

III.           FELVONÁS

Rodrigo előbb Ximénához siet, de csak Elvirát találja otthon. A társalkodónő megpróbálja lebeszélni, hogy szerelmével találkozzék. Végül Xiména is hazaérkezik, Don Sanchez kíséretében. Rodrigo elrejtőzik. Don Sanchez is szerelmes Ximénába, és most azt reméli, hogy ebben a helyzetben elnyerheti a lány rokonszenvét, sőt talán még a kezét is. Felajánlja, hogy párbajra hívja ki Rodrigót, és megtorolja Don Gomez halálát. Xiména azonban változatlanul Rodrigót imádja, és egyelőre nem fogadja el az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy ebben az ügyben a király magára vállalta az igazságtételt. Elvirának elmondja, hogy még mindig Rodrigót szereti, ennek ellenére is azt teszi majd, amit „rá szab a kötelesség.” Nem lát más megoldást, mint hogy kivégezteti Rodrigót, aztán követi őt a sírba. Rodrigo, aki mindent hallott, előjön rejtekéből, és véres kardját Ximénának nyújtja. Felszólítja szerelemét, hajtsa végre saját kezűleg a bosszú művét, ölje meg őt. Xiména nem talál kiutat a kötelesség és a szerelem konfliktusából. Elpanaszolja, az erkölcs azt diktálja, kövessen el minden tőle telhetőt, és torolja meg apja halálát, szíve viszont azt kívánja, hogy semmit se érjen el. Megfogadja Rodrigónak: ha betölti bosszúját, egy perccel sem éli túl szerelmese halálát. „Jaj, mennyi gyötrelem!” – siránkozik Xiména. „Jaj, mennyi fájdalom!” – panaszolja Rodrigo.

Rodrigo a szerelmesétől apjához siet, aki hálálkodva köszöni meg fiának, hogy megvédte becsületét. Azzal próbálja vigasztalni Rodrigót, hogy: „Becsület egy van, ám szerelmes nő tömérdek.” A tiszta lelkű, romantikus ifjú azonban úgy véli: „Egyként undorító, egyformán hitszegő! A gyáva katona s a hűtlen szerető.” Ő megtette, a mit apja kívánt, most Don Diegón a sor: Szerezze vissza fia számára a szerelmét, mert ha Rodrigo sem bírni, sem elhagyni nem tudja Ximénát, akkor már csak a halál válthatja meg.

Az öngyilkosság nem megoldás, válaszolja Don Diego. ehhez nagyon is drága Rodrigo élete, erős karjára a hazának szüksége van. Don Diego házában ötszáz ifjú gyűlt össze, akik mind azért jöttek, hogy kardjukkal védjék meg az idős ember becsületét. Rodrigo megelőzte őket, de mégis a legjobbkor érkeztek, mert a mórok támadásra készülnek. Rodrigo álljon e kis csapat élére, s ha élükön győztesen tér meg a csatából, bizton számíthat a király kegyére és Xiména megbocsátására is.

IV.            FELVONÁS

Rodrigo valóban nagyszerű győzelmet ara, szétveri a mórok seregét, két királyt is foglyul ejt. A kasztíliai udvar Rodrigo dicséretét zengi. Xiména azonban hajthatatlan marad, mint mondja, a becsület továbbra is arra kötelezi, hogy ne mondjon le „gyászos feladatáról”. Elhatározásáról az infánsnő sem tudja lebeszélni, hiába fejtegeti Ximénának, hogy a bosszú vágya most már a haza érdekeit is sérti. Kasztíliának szüksége van Rodrigo bátor karjára. Érje be azzal, hogy elfojtja szerelmét. „Rodrigo meglakol azzal, hogy elfelejted” – győzködi az infánsnő Ximénát.

Don Fernandez, a kasztíliai király megbocsát Rodrigónak, még arcon is csókolja az ifjú hőst, miután meghallgatta, mint csatlakoztak mind többen Rodrigo kis csapatához, mint törtek rá a partra szálló mór hadakra, akik hiába rendezték újra szétzilált seregeiket, végül is fejvesztetten kényszerültek menekülni. Még az ellenség is elismerte Rodrigo hősiességét, ragyogó hadvezéri tehetségét. Az elfogott két király el is nevezte Rodrigót Cid-nek azaz Nagyúrnak. A király olyannyira pártját fogja a hős ifjúnak, hogy kedvéért még egy kis cselre is kapható. A bosszúját követelő Ximénával közli, hogy Rodrigo ugyan győzött, de a csatában halálos sebet kapott, és már nem él. E hír hallatára Xiména elájul, úgyhogy Don Fernandez siet megnyugtatni Ximénát, ne aggódjon, szerelmese él. Minthogy azonban a fiatal lány továbbra is ragaszkodik a véres elégtételhez, a király – részben Don Diego unszolására – hozzájárul ahhoz, hogy Xiména ügyének képviseletében egy dalia megvívjon Rodrigóval. A győzteshez azonban – bármelyikük is legyen az – Ximénának hozzá kell mennie feleségül. Don Sanchez elő is lép, hogy megvívjon Rodrigóval, remélve, hogy győzelme esetén elnyerheti Xiména kezét.

V.                FELVONÁS

A nemes lelkű Rodrigo nem kíván élni azzal a lehetőséggel, hogy fegyverrel kényszerítse házasságra Ximénát. Közli szerelmesével: a mórok felett aratott diadal után már senki sem hiheti őt gyávának, ha engedi, hogy Don Sanchez megölje őt. Xiména erre bevallja, hogy a Don Sanchezzel kötendő házasság is elborzasztja. Ha Rodrigo még mindig szereti őt, akkor csak azt kérheti. „Te légy a győztes ott, hol a díj én vagyok.”

A bajvívásból Don Sanchez tér meg Rodrigo kardjával, mire Xiména azt hiszi, szerelmese meghalt. Elkeseredésében már nem tudja titkolni, hogy csak Rodrigót szereti. Ha Don Sanchez kiengedi a házassági kötelezettségből, egész vagyonát ráhagyja, ő maga pedig kolostorba vonul A félreértés már a király jelenlétében tisztázódik: aj, hiszen aki úgy szereti Ximénát, hogy életét is feláldozná érte, az becsülést érdemel. Rodrigót a király hívatta, s ezért kérte meg legyőzött riválisát, ő számoljon be a bajvívás kimeneteléről.

Xiména azonban úgy érzi, s ezt el is mondja, bármennyire szereti is Rodrigót, még mindig nem tudja magában legyőzni azt a belső tiltakozást, hogy már most kezét adja annak, aki megölte apját. Végül a király is jobbnak látja, ha a násszal várnak egy évig. Addigra a friss seb is beheged, s a további győztes csaták hőse, Cid még inkább méltó lesz a szép Xiména szerelmére.

(Forrás: 77 híres dráma 85-96. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése