2019. máj. 19.

CARLO GOLDONI (1707-1793): Két úr szolgája





A „komédiát arra találták ki, hogy kijavítsa a hibákat, és nevetségessé tegye a rossz szokásokat” – állítja Goldoni, és a kor szellemiségének megfelelően a művészetet összekapcsolja a morális a civil erényekkel. A szórakoztatás mellett éles kritikát is gyakorol.

Velencében született, 1731-ben Padovában fejezte be jogi tanulmányait, s Velencében el is kezdett praktizálni. Pályáját azonban a színház iránti, már gyermekkori rajongása határozta meg.

Közjátékokkal, verses tragikomédiákkal indul, majd komédiákkal folytatja, mégpedig lassanként már nem a kor szokása szerint rögtönzött szövegekkel, állandó szerepekkel (commedia dell’arte), hanem teljesen kidolgozott, megírt darabokkal. Első sikerét 1734-ben a Belizár című tragédiával éri el. 1747-től „társulati költő”, aztán 1748-ban a Ravasz özvegyasszony sikeréhez már az is hozzájárul, hogy Goldoni elutasítja mind a verses drámák  manierizmusát, mind a commedia dell’arte immár vulgáris stílusát.

1752-től kezdve hivatásos színházi szakember, 1753 és 1762 között a San Luca Színházban dolgozik, ünnepelt szerző, azonban ellenségeket is szerez magának, például a konzervatív szellemű költőtárs, Carlo Gozzi személyében.

1750 és 62 között írja számos kiváló komédiáját. A régiségkereskedő családjá-t (1750), A fogadósné-t (Mirandolina) (1753), A terecské-t (1756), A bugrisok-at (1760), A nyaralás-triológiá-t (1761), A chioggiai csetepaté-t (1762).

A kor Velencéjének légkörét erőteljesen befolyásolja a felvilágosodás szelleme, ez azonban a gazdasági jólét ellenére egyre merevedő politikai berendezkedéssel társul, amelynek hatása alól természetesen a kultúra is egyre kevésbé vonhatja ki magát.

1762-ben Goldoni úgy dönt, hogy elhagyja Velencét, s Párizsba megy. A karnevál egyik utolsó estéje című darabbal búcsúzik közönségétől. Párizsban először csak másodrendű színházi feladatokat kap, 1771-ben azonban nagy sikert arat A jótékony zsémbes című komédiájával. 1783 és 1787 között elkészíti munkássága számvetéseként Emlékezések című munkáját. A forradalom győzelmekor megfosztják a királyi apanázstól, szegénységben hal meg 1793-ban.

Goldoni jelentősége egy újfajta komédia megteremtésében van: a commedia dell’arte immár megcsontosodott maszkjai helyett árnyaltabb karaktereket alkot, akik a polgári erényeket képviselik, pl. a dolgosságot, a munka méltóságát, a józan mérlegelést, a gyakorlatiasságot, az ügyességet.

Szellemes, kritikus élű darabjai igen jó alkalmakat kínáltak az utóbbi évek magyar színházának is társadalmi jelenségek, jellemző magatartásmódok előadására. A fordítások szükségszerűen eltüntetik a dialektust, amelyeken Goldoni műveinek nagy részét írta.

A Két úr szolgája című darabot 1746-ban Milánóban mutatták be. Első változatában még nagy szerepet kapott a rögtönzés, a teljes szöveget 1753-ban adta ki Goldoni.  Sok más színdarabhoz hasonlóan német közvetítéssel és átiratban érkezett hozzánk a XVIII. században, s 1807 és 1813 között már hivatásos társulat játszotta (fordította Harsányi Zsolt és Révay József).

A műben a karaktereken túlmenően alapvető fontosságot nyer a játék ritmusa, tág teret kap az improvizáció. Több tekintetben visszautal a commedia dell’ artéra: tréfáival, félreértéseivel, váratlan fordulataival, az álruhával mint fontos kellékkel. A dialektusok használata is a hagyományokra épül: Pantalone velencei dialektusban beszél, Truffaldino bergamóiban, a doktor latin idézeteket használ.

*

KÉT ÚR SZOLGÁJA

Főbb szereplők:
TRUFFALDINO; BEATRICE; FLORINDO; PANTALONE; CLARICE; SILVIO, LOMBARDI DOKTOR; SMERALDINA; BRIGHELLA


I.                  FELVONÁS

Florindo megölte párbajban Federigo Rasponit, Pantalone üzletfelét, akinek Pantalone eredetileg lánya kezét ígérte. Pantalone lánya és Silvio, Lombardi doktor fia, minthogy immár semmi nem áll boldogságuk útjában, eljegyzi egymást. Az öröm azonban koraik, mert váratlanul Truffaldino érkezik, s bejelenti kint várakozó urát, aki nem más, mint a halottnak vélt Federigo.

A vendégek között van Brighella fogadós, aki rögtön felismeri az ál-Federigóban annak testvérhúgát, a cserfes Beatricét, aki azért jött Velencébe, hogy a büntetés elől menekülő szerelmét, Florindo Aretusit megkeresse. Beatrice jövetelének másik oka, hogy pénzt szerezzen: nő lévén, nem rendelkezhet testvére vagyonával szabad akarata szerint, Federigóként azonban elszámolhat Pantalonéval.

Truffaldino Beatrice tudtán kívül egy másik „uraság” szolgálatába is elszegődik, aki ugyanabban a fogadóban száll meg, s nem más, mint Florindo Aretusi. Természetesen ez utóbbi sem tud Truffaldino kettős szerepéről, ami a későbbiekben félreértések sorozatát indítja el.

Florindo a fogadóba érkező Silviótól azt hallja, hogy Federigo nem halt meg, ám Truffaldino újabb tévedése folytán azt is megtudja, hogy Beatrice Velencében van.

Beatrice Pantalonéhoz indul a pénzéért. Ezenközben Pantalone a fogadóban keresi őt, s átad száz dukát aranyat Truffaldinónak a gazdája részére. A hűséges Truffaldino nem tudhatja, melyik gazdája részére, s odaadja a pénzt Florindónak.

Beatricét Pantalone házában veszekedés fogadja. Clarice nem akar engedelmeskedni az apai önkénynek, és nem akar Federigo felesége lenni. Négyszemközt Beatrice megvallja az igazságot a lánynak, azonban titoktartásra kéri még a vőlegénye előtt is.

II.               FELVONÁS

Silvio bosszúra készül. Apja, a doktor próbálja Pantalonét eltéríteni házasítási szándékától, de sikertelenül. Pantalone háza udvarán Silvio párbajra hívja ki Pantalonét, ám a Federigónak öltött Beatrice közbelép, és legyőzi őt, de megkegyelmez neki. Silvio felelősségre vonja Claricét, amiért az nem szereti: bánatában Clarice meg akarja ölni magát, szobalánya, Smeraldina azonban megakadályozza.

Florindo elmegy hazulról, s a száz dukát aranyat addig Truffaldinóra bízza. Beatrice közben hazatér, és számon kéri Truffaldinón a száz aranyát. Ebédet rendel, mivel Pantalonét várja, s addig is rábíz Truffaldinóra egy 4000 scudóról szóló váltót.

Miközben Truffaldino Brighellával megbeszéli az ebéd részleteit, Truffaldino magyarázatképpen a váltó darabjait használja fel. Beatrice észreveszi, mi történt, s igencsak veszekszik Truffaldinóval.

Közben Florindo is visszatér a fogadóba, s ő is ebédet kér. Truffaldino, igazi bravúrral, párhuzamosan szolgálja ki két urát.

Smeraldina keresi Federigót úrnője levelével. Truffaldino szerelmet vall neki. Felbontják Clarice levelét, Beatrice azonban rájön a turpisságra, és elveri Truffaldinót. Florindo meglátja az ablakból, és ő is alaposan megbotozza szolgáját.

III.           FELVONÁS

Behozzák Beatrice meg Florindo bőröndjét, Truffaldino kicsomagol. Florindo hazaérkezik, s megtalálja csomagjában a saját arcképét, amelyet annak idején Beatricének ajándékozott. Truffaldino kínjában azt hazudja, hogy nemrég meghalt urától örökölte.

Beatrice a csomagjában Florindo  számláskönyvére bukkan. Truffaldino már kész is a magyarázattal. nemrég meghalt urától örökölte a füzetet. Beatrice zokog a megrázkódtatástól, s felfedi kilétét.

Pantalone elmondja Silviónak, hogy az övé lehet Clarice, hisz Federigo mégsem lehet a férje. Silvio boldog. Florindo nem tudja mire vélni a lármát, s tőrrel a szobába rohan, amikor azonban megismerik egymást Beatricével, boldogan összeölelkeznek. Rájönnek, hogy az ármányos szolgák hitették el velük egymás halálát. Truffaldinót vallatják, aki szerint mindenről az a Pasquale tehet, aki Florindo szerint Beatrice Beatrice szerint viszont Florindo szolgája. Truffaldino megkéri Florindót, járjon közben érdekében Pantalone szolgálólánya kezéért.

Clarice megbocsát Silviónak, Beatrice elnézést kér mindegyiküktől. Floriindo megkéri Smeraldina kezét a szolgája számára, ugyanakkor Clarice is megkéri Smeraldina kezét Beatrice szolgája számára. Mindegyik lemondana a másik szolga javára, úgyhogy Smeraldinát már-már az a veszély fenyegeti, hogy nem lehet Truffaldinóé. Ekkor azonban Truffaldino leleplezi, hogy ő tulajdonképpen „két úr” szolgája. „F: ó, te gazfickó! B: Ó te akasztófavirág! F: Két úrnak szolgáltál egyszerre T: Igen, uraim, elkövettem ezt a csínyt. Fejest ugrottam belem, nem gondoltam meg jól: meg akartam próbálni. Igaz, nem tartott sokáig, de legalább megvan az az elégtételem, hogy senki se csípett volna rajta, ha én magam nem leplezem le magamat e miatt a lány miatt, mivelhogy beleszerettem. Nagy fába vágtam a fejszémet, el is csúsztam közben egyszer-egyszer, de remélem, hogy az uraságok mind megbocsátanak neem, már csak azért is, mert olyan bolondos egy móka volt.

(Forrás: 77 híres dráma 112-116. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése