A „komédiát arra találták ki, hogy kijavítsa a hibákat, és nevetségessé
tegye a rossz szokásokat” – állítja Goldoni, és a kor szellemiségének
megfelelően a művészetet összekapcsolja a morális a civil erényekkel. A
szórakoztatás mellett éles kritikát is gyakorol.
Velencében született,
1731-ben Padovában fejezte be jogi tanulmányait, s Velencében el is kezdett
praktizálni. Pályáját azonban a színház iránti, már gyermekkori rajongása
határozta meg.
Közjátékokkal, verses
tragikomédiákkal indul, majd komédiákkal folytatja, mégpedig lassanként már nem
a kor szokása szerint rögtönzött szövegekkel, állandó szerepekkel (commedia
dell’arte), hanem teljesen kidolgozott, megírt darabokkal. Első sikerét
1734-ben a Belizár című tragédiával éri el. 1747-től „társulati költő”, aztán 1748-ban a Ravasz özvegyasszony sikeréhez
már az is hozzájárul, hogy Goldoni elutasítja mind a verses drámák manierizmusát, mind a commedia dell’arte
immár vulgáris stílusát.
1752-től kezdve hivatásos
színházi szakember, 1753 és 1762 között a San Luca Színházban dolgozik,
ünnepelt szerző, azonban ellenségeket is szerez magának, például a konzervatív
szellemű költőtárs, Carlo Gozzi személyében.
1750 és 62 között írja
számos kiváló komédiáját. A
régiségkereskedő családjá-t (1750), A
fogadósné-t (Mirandolina)
(1753), A terecské-t (1756), A bugrisok-at (1760), A nyaralás-triológiá-t (1761), A chioggiai csetepaté-t (1762).
A kor Velencéjének légkörét
erőteljesen befolyásolja a felvilágosodás szelleme, ez azonban a gazdasági jólét
ellenére egyre merevedő politikai berendezkedéssel társul, amelynek hatása alól
természetesen a kultúra is egyre kevésbé vonhatja ki magát.
1762-ben Goldoni úgy dönt,
hogy elhagyja Velencét, s Párizsba megy. A
karnevál egyik utolsó estéje című darabbal búcsúzik közönségétől. Párizsban
először csak másodrendű színházi feladatokat kap, 1771-ben azonban nagy sikert
arat A jótékony zsémbes című
komédiájával. 1783 és 1787 között elkészíti munkássága számvetéseként Emlékezések című munkáját. A forradalom
győzelmekor megfosztják a királyi apanázstól, szegénységben hal meg 1793-ban.
Goldoni jelentősége egy
újfajta komédia megteremtésében van: a commedia dell’arte immár megcsontosodott
maszkjai helyett árnyaltabb karaktereket alkot, akik a polgári erényeket
képviselik, pl. a dolgosságot, a munka méltóságát, a józan mérlegelést, a
gyakorlatiasságot, az ügyességet.
Szellemes, kritikus élű
darabjai igen jó alkalmakat kínáltak az utóbbi évek magyar színházának is
társadalmi jelenségek, jellemző magatartásmódok előadására. A fordítások
szükségszerűen eltüntetik a dialektust, amelyeken Goldoni műveinek nagy részét
írta.
A Két úr szolgája című darabot 1746-ban Milánóban mutatták be. Első
változatában még nagy szerepet kapott a rögtönzés, a teljes szöveget 1753-ban
adta ki Goldoni. Sok más színdarabhoz
hasonlóan német közvetítéssel és átiratban érkezett hozzánk a XVIII. században,
s 1807 és 1813 között már hivatásos társulat játszotta (fordította Harsányi
Zsolt és Révay József).
A műben a karaktereken
túlmenően alapvető fontosságot nyer a játék ritmusa, tág teret kap az
improvizáció. Több tekintetben visszautal a commedia dell’ artéra: tréfáival,
félreértéseivel, váratlan fordulataival, az álruhával mint fontos kellékkel. A
dialektusok használata is a hagyományokra épül: Pantalone velencei dialektusban
beszél, Truffaldino bergamóiban, a doktor latin idézeteket használ.
*
KÉT
ÚR SZOLGÁJA
Főbb
szereplők:
TRUFFALDINO; BEATRICE; FLORINDO; PANTALONE; CLARICE;
SILVIO, LOMBARDI DOKTOR; SMERALDINA; BRIGHELLA
I.
FELVONÁS
Florindo megölte párbajban
Federigo Rasponit, Pantalone üzletfelét, akinek Pantalone eredetileg lánya
kezét ígérte. Pantalone lánya és Silvio, Lombardi doktor fia, minthogy immár
semmi nem áll boldogságuk útjában, eljegyzi egymást. Az öröm azonban koraik,
mert váratlanul Truffaldino érkezik, s bejelenti kint várakozó urát, aki nem
más, mint a halottnak vélt Federigo.
A vendégek között van
Brighella fogadós, aki rögtön felismeri az ál-Federigóban annak testvérhúgát, a
cserfes Beatricét, aki azért jött Velencébe, hogy a büntetés elől menekülő
szerelmét, Florindo Aretusit megkeresse. Beatrice jövetelének másik oka, hogy
pénzt szerezzen: nő lévén, nem rendelkezhet testvére vagyonával szabad akarata
szerint, Federigóként azonban elszámolhat Pantalonéval.
Truffaldino Beatrice tudtán
kívül egy másik „uraság” szolgálatába is elszegődik, aki ugyanabban a fogadóban
száll meg, s nem más, mint Florindo Aretusi. Természetesen ez utóbbi sem tud
Truffaldino kettős szerepéről, ami a későbbiekben félreértések sorozatát
indítja el.
Florindo a fogadóba érkező
Silviótól azt hallja, hogy Federigo nem halt meg, ám Truffaldino újabb tévedése
folytán azt is megtudja, hogy Beatrice Velencében van.
Beatrice Pantalonéhoz indul
a pénzéért. Ezenközben Pantalone a fogadóban keresi őt, s átad száz dukát
aranyat Truffaldinónak a gazdája részére. A hűséges Truffaldino nem tudhatja,
melyik gazdája részére, s odaadja a pénzt Florindónak.
Beatricét Pantalone házában
veszekedés fogadja. Clarice nem akar engedelmeskedni az apai önkénynek, és nem
akar Federigo felesége lenni. Négyszemközt Beatrice megvallja az igazságot a
lánynak, azonban titoktartásra kéri még a vőlegénye előtt is.
II.
FELVONÁS
Silvio bosszúra készül.
Apja, a doktor próbálja Pantalonét eltéríteni házasítási szándékától, de
sikertelenül. Pantalone háza udvarán Silvio párbajra hívja ki Pantalonét, ám a
Federigónak öltött Beatrice közbelép, és legyőzi őt, de megkegyelmez neki.
Silvio felelősségre vonja Claricét, amiért az nem szereti: bánatában Clarice
meg akarja ölni magát, szobalánya, Smeraldina azonban megakadályozza.
Florindo elmegy hazulról, s
a száz dukát aranyat addig Truffaldinóra bízza. Beatrice közben hazatér, és
számon kéri Truffaldinón a száz aranyát. Ebédet rendel, mivel Pantalonét várja,
s addig is rábíz Truffaldinóra egy 4000 scudóról szóló váltót.
Miközben Truffaldino
Brighellával megbeszéli az ebéd részleteit, Truffaldino magyarázatképpen a
váltó darabjait használja fel. Beatrice észreveszi, mi történt, s igencsak
veszekszik Truffaldinóval.
Közben Florindo is
visszatér a fogadóba, s ő is ebédet kér. Truffaldino, igazi bravúrral,
párhuzamosan szolgálja ki két urát.
Smeraldina keresi Federigót
úrnője levelével. Truffaldino szerelmet vall neki. Felbontják Clarice levelét,
Beatrice azonban rájön a turpisságra, és elveri Truffaldinót. Florindo meglátja
az ablakból, és ő is alaposan megbotozza szolgáját.
III.
FELVONÁS
Behozzák Beatrice meg
Florindo bőröndjét, Truffaldino kicsomagol. Florindo hazaérkezik, s megtalálja
csomagjában a saját arcképét, amelyet annak idején Beatricének ajándékozott.
Truffaldino kínjában azt hazudja, hogy nemrég meghalt urától örökölte.
Beatrice a csomagjában
Florindo számláskönyvére bukkan.
Truffaldino már kész is a magyarázattal. nemrég meghalt urától örökölte a
füzetet. Beatrice zokog a megrázkódtatástól, s felfedi kilétét.
Pantalone elmondja
Silviónak, hogy az övé lehet Clarice, hisz Federigo mégsem lehet a férje.
Silvio boldog. Florindo nem tudja mire vélni a lármát, s tőrrel a szobába
rohan, amikor azonban megismerik egymást Beatricével, boldogan összeölelkeznek.
Rájönnek, hogy az ármányos szolgák hitették el velük egymás halálát.
Truffaldinót vallatják, aki szerint mindenről az a Pasquale tehet, aki Florindo
szerint Beatrice Beatrice szerint viszont Florindo szolgája. Truffaldino
megkéri Florindót, járjon közben érdekében Pantalone szolgálólánya kezéért.
Clarice megbocsát
Silviónak, Beatrice elnézést kér mindegyiküktől. Floriindo megkéri Smeraldina
kezét a szolgája számára, ugyanakkor Clarice is megkéri Smeraldina kezét
Beatrice szolgája számára. Mindegyik lemondana a másik szolga javára, úgyhogy
Smeraldinát már-már az a veszély fenyegeti, hogy nem lehet Truffaldinóé. Ekkor
azonban Truffaldino leleplezi, hogy ő tulajdonképpen „két úr” szolgája. „F: ó, te
gazfickó! B: Ó te akasztófavirág! F: Két úrnak szolgáltál egyszerre T: Igen,
uraim, elkövettem ezt a csínyt. Fejest ugrottam belem, nem gondoltam meg jól:
meg akartam próbálni. Igaz, nem tartott sokáig, de legalább megvan az az
elégtételem, hogy senki se csípett volna rajta, ha én magam nem leplezem le
magamat e miatt a lány miatt, mivelhogy beleszerettem. Nagy fába vágtam a
fejszémet, el is csúsztam közben egyszer-egyszer, de remélem, hogy az uraságok
mind megbocsátanak neem, már csak azért is, mert olyan bolondos egy móka volt.”
(Forrás:
77 híres dráma 112-116. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése