A spanyol művészet
világirodalmi jelentőségű barokk drámaszerzője, még ha ez a ma már szinte
senkitől nem vitatott rang nem is jár együtt a színpad világában is érvényre
jutó tartós hatással. Ősei előkelő spanyol nemesurak voltak. Iskoláit
szülővárosa, Madrid jezsuita kollégiumában, majd Salamanca egyetemén végezte.
Előbb katonai pályára lépett, tiszti rangban külföldi – talán flandriai és
itáliai – hadjáratokban vett részt, harcolt francia seregek és katalán felkelők
ellen, mindig feltétlen hűséggel királya udvarán. Közben szentté avatások
alkalmából megrendezett költői versenyeken szerepelt rámáival, méghozzá
sikeresen. Udvari költő lett, s 1636-an érdemeinek elismerésérül IV. Fülöp
király a Santiago-rend lovagjává ütötte. 1651-ben pappá szentelték, s élete
végéig a király tiszteletbeli káplánja címet viselte.
Lope de Vega halálától, a
harmincas évek közepétől ő volt a legünnepeltebb spanyol drámaíró, az udvar
mozgalmas színházi életének irányítója. Legalább 200 világi és vallásos
színjátékot írt; a királyi hatalom hanyatlása és az udvari kultúra ezzel
egyidejű nagy felvirágzása, az „aranyszázad”idején egyszerre volt udvari ember
és a legnépszerűbb színműíró.
Életműve tengelyében több
mint 120 világi comedia (köztük egy
sor kalandos cselekményű „köpenyes-kardos” dráma, „capa y espada”-comedia) és
mintegy 80 egyházi-vallásos színjáték („auto sacramental”,
misztériumjátékszerű, a katolikus ellenreformáció szellemében fogant „szent
cselekmény”) áll. Visszatérő témái a vallásos hitvilág válsága és
megszilárdulása, rendi és lovagi becsület megsértése és konfliktusok legyőzésén
át vezető helyreállítása. Formavilágára jellemző a közönség látványigényének
kielégítése, az operaszerű pátosz a cselekményszövésben, a színpadias dikció. A
teatralitás azonban itt nem csupán külsőséges dramaturgiai fogás, hanem
egyszersmind mély világnézeti meggyőződés is. Az 1635-ben írt A nagy világszínház bizonyos értelemben
a calderóni drámafelfogás lényegét tárja fel. minden e világi emberi cselekvés
csak szerepjáték a nagy világdrámában, abban az élet-színjátékban, amelynek
szerzője-költője maga az Isten.
Ebben a félig teológiai,
félig esztétikai keretben érthető meg az életmű csúcsának tekintett, négyes
trocheusokban írt Az élet álom
(1635; magyarra legutóbb Jékely Zoltán fordított 1967-ben) szimbolikus
jelentése. Eszerint az emberi élet önmagában értelmezhetetlen, feloldhatatlan
talány. Az ember sohasem tudhatja pontosan, hogy mi valóság és mi megtévesztő
káprázat. Ennek a felismerése teremti meg a drámai hős jellemfejlődésének
lehetőségét is; így válik a „természetes” emberből küldetésének tudatára, igazi
emberségére ébredt bölcs. A szimbolikus jellegű költő tandráma egyébként az
egész Európát bejárt Barlám és Jozafát-legendának a spanyol barokk színpadon is
kedvelt motívumait költi át.
*
AZ
ÉLET ÁLOM
Szereplők:
BASILIO, király; SEGISMUNDO, herceg; CLOTALDO, aggastyán;
ESTRELLA, hercegnő, ASTOLFO, herceg; ROSAURA, hölgy; CLARIN, apród
I.
FELVONÁS
Kietlen hegyvidék,
alkonyóra. A sziklapárkányok között két eltévedt lovas ereszkedik alá. a
férfiruhába öltözött Rosaura és ijedős apródja, Clarin. Váratlanul durva
kövekből összerótt toronyféle bukkan elébük. Talán e bagolyvár oltalmat nyújt
éjszakára? A közelebb merészkedőket lánccsörgés, jajongás riasztja vissza.
Megjelenik a torony lakója, az állatbőrbe öltözött, bilincsbe vert Segismundo.
Megrendítően panaszolja balsorsát: születése óta gyötrődik e rabságban. „Mily törvény, ítélet, ok, / utamban mily
átok állhat, / Hogy nekem még az se járhat / Kiválságul, ami itt / Istentől
megadatik / Halnak, vadnak és madárnak?” Észrevéve Rosaurát, megragadja,
hogy megölje, amiért kihallgatta keserveit. Könyörgő és főleg részvétteljes
szavai hallatára mégis elengedi a hölgyet.
Clotaldo, az őrzésre
rendelt agg jön; pisztollyal, álarcos katonákkal kényszeríti vissza a falak
közé Segismundót. Foglyul ejti a két idegent is, akik a királyi parancs
ellenére átlépték a tiltott hely határát. Rosaura átadja kardját, de kéri, jól
vigyázzon rá. Titkos ereje van a fegyvernek, s ő azért jött lengyelhonba, hogy
segítségével megszabaduljon egy becsületén esett folttól. Clotalo számára
ismerős a kard: egykoron ő adta szeretett hölgyének. Lehetséges, hogy az ifjú
becsületkereső saját gyermeke? Szerelmi emlék és királyhűség harcol benne,
végül úgy dönt: a foglyokat – tiszte szerint – átadja az uralkodónak, de olyan
pillanatban, amikor az kegyosztó hangulatban van.
A királyi kastélyba
egyfelől Astolfo érkezik katonák kíséretében, másfelől Estrella az
udvarhölgyeivel. Mint legközelebbi rokonok, mindketten igényt tartanak Basilio
trónjára, aki utód nélkül maradt. A király szeretné, ha békés egyezséget
kötnének, s ennek érdekében Astolfo készen áll Estrellát szíve és a trón
uralkodónőjévé tenni,. Estrella nem hisz szavainak: az udvarlásnak ellentmond a
herceg keblén hordott női arckép…
Basilio jelenik meg
kísérete élén. A hódolattal elébe térdelőknek felfedi titkát: bizony, van
gyermeke, csakhogy miféle utód lesz abból? Születését baljós előjelek kísérték.
Földrengés, napfogyatkozás. Édesanyja belehalt a szülésbe. A király – maga is
híres csillagjós – úgy értelmezte e csodákat, hogy a gyermekből véreskezű,
zsarnoki uralkodó válik, aki miatt pártokra szakad majd a lengyel birodalom.
Ezért próbált meg szembeszegülni a sorssal, ezért híreszteltette el, hogy a
herceg halva született, s ezért neveltette egy távoli toronyban hű
alattvalójával, Clotaldóval, s oktatta némi tudományra s főleg a keresztény
törvényekre. Holnap jön el a nagy próba napja: a király a trónra akarja emelni
Segismundót, anélkül természetesen, hogy származása titkát elárulná neki. Bárcsak
megcáfolná a jóslatot mint igazságos fejedelem! Ám ha bűnös módon él
hatalmával, visszakerül börtönébe, s akkor Astolfo és Estrella kerülhetnek a
trónra, természetesen a házasság szent kötelékével egybefűzve. Mindenki dicséri
az uralkodó bölcsességét, s a próba sikere esetén elismerik Segismundót királyuknak.
Mielőtt Basilio is
elvonulna, Clotaldo érkezik foglyaival. A király megkegyelmez nekik, hiszen
nincs többé titka, maga fedte fel éppen az imént. Clotaldót újabb gondok
gyötrik: most döbben rá, hogy az álruhás fogoly leány, és aki becsületében
megbántotta, az a felséges király unokaöccse, Astolfo. Mit tehet ilyenkor egy
becsületére kényes, ám föltétlenül tekintélytisztelő vazallus? Várja az égi
útmutatást.
II.
FELVONÁS
Az álomitallal elkábított Segismundót
a palotába hozták. Zeneszóra ébred, szolgák veszik körül. Megjelenik Clotaldo
is: a király utasítása szerint neki kellene felvilágosítania Segismundót
megváltozott helyzetéről. Csakhogy a fiú első indulata a gyűlölet: ha ő valóban
trónörökös, akkor az őt toronyban rejtegető rabtartója felségáruló! Pusztuljon
a szeme elől! Hogy királyi parancsot teljesített? Nos: „… ha a törvény gaz, hamis, / Ne engedj királynak is!”
Astolfo érkezik; a herceget
mint Lengyelország Isten küldötte megmentőjét üdvözli. Segismundo csöppet sem
rokonszenvezik a hízelgő szavú, valójában nyegle és nagyképű rokonnal. Annál
inkább elbűvölve tekint Estrella hercegnőre. Szépségétől megittasulva kezet
akar csókolni neki. Egy szolga közbeveti magát, meggátolandó ekkora illetlenséget.
Csakhogy vesztére: Segismundo dühödten fölkapja, s rövid úton a tengerbe dobja
a várfokról. Ezek után érkezik Basilio. Elbúsul a hallottakon, mégis kész lenne
fiát karjai közé szorítani, de Segismundo nem kér az atyai szeretetből. Miért
üldözte el maga mellől? Miért neveltette elzárva, mint veszett vadállatot? Ha
valóban az atyja, akkor a pompa és hatalom a természet jogán jár neki, nem
alamizsnaként! Basilio szerénységre inti fiát: nem tudhatja, mi az álom és mi a
való. Segismundo keserűen válaszol: most már legalább azt tudja, kicsoda:
„ember s állat keveréke”.
Újabb toronybeli ismerős
érkezik: Rosaura. Estrella udvarhölgyeként, női ruhába öltözötten nemcsak
rokonszenvet, vad érzéki vágyakat kelt Segismundóban. Újabb kényúri parancs:
senki ne merjen a terembe lépni, ahová Rosaurával bezárkózni készül. A leány
kiáltására Clotaldo mégis berohan, majd a könyörgő agghoz Astolfo társul, ő
kardot ránt a hölgy védelmében. A párbajnak a király érkezése vet véget. Ősz
hajára hivatkozva kér tiszteletet, Segismundo azonban kiábrándítja: szíve
szerint porba taposná az ősz fürtöket. Csak bosszúra vágyik, szörnyű
neveltetését nem tudja megbocsátani.
A kísérlet balul sikerült.
Seigmundót újból elbódítják, és visszaviszik a toronyba. Ébredését titkon a
király is meglesi. némi vigasztalására szolgál, hogy hagymázas állapotából,
amelyben egyre csak bosszút követelt, a herceg tisztuló fejjel ébred, s
megfékezi vad indulatait, hiszen az élet csak „látszat, árnyék, kábulat, / Legfőbb jói: semmiségek”.
III.
FELVONÁS
A tornyon kívül dobok,
kürtök hangja, emberek lármája. Katonák törnek be, Segismundót keresik. A nép
úgy döntött, nem tűr más királyt, csak őt, a lengyel haza szülöttét. Ím,
eljöttek a száműzöttért, segítenek visszaszerezni koronáját és kormánypálcáját,
hatalomról kell álmodnia. Cselvetést gyanít, hiszen már tudja: „A világ egy
álom álma.” Csak amikor a katonák a szeme elé tárják a hegyormon közeledő,
előtte hódoló sereget, akkor dönti el. atyja elé járul és újból álmodik, persze
csak óvatosan, nehogy csalódnia kelljen ébredéskor. Clotaldo térdel elé, az
életéért könyörög. Segismundo kegyesen fölemeli: végül is nevelője volt az agg.
Még annak sem állja útját, hogy az öreg visszatérjen a király seregébe, s ott
szolgáljon, meggyőződése szerint.
Basilio megtudja, hogy a
fellázadt nép kiszabadította a herceget. Lám, elvesztője lett az óvatosság,
éppen miatta pusztul el az ország! Lóra száll, hogy maga számoljon le fiával.
Astolfo, Estrella és Clotaldo elkísérik a harcba. Rosaura úgy dönt, átáll
Segismundo táborába, tőle kéri becsülete védelmét Astolfóval szemben, aki
házasságot ígért neki, majd hűtlenül elhagyta.
Hamarosan véget ér a csata.
Segismundo győzött. A halálra sebzett Clarin utolsó szavaival arra
figyelmezteti a királyt, hogy végzetét senki el nem kerülheti. A legyőzött
uralkodó e szavak hallatán felismeri, hogy a magasabb erőkkel szemben minden
igyekezet hiábavaló; most már csak jó halálért könyörög az éghez. Térdre hull
fia előtt: ha akarja, taposson ősz hajára, rangjára, tisztességére, töltse be
az Úr rendelését és a Végzetet! Ám fia fölemeli a földről, s bűnbánattal telve
maga borul az atyai lábak elé.
Segismundo nemcsak hős, de nemes lelkű győztes, s önmaga fölött aratja
az igazi győzelmet. Lemond Rosauráról, Astolfóra bízza a hölgy jó hírének
visszaadását. Ő maga Estrellával tart kézfogót, a hercegnő őszinte örömére.
Clotaldót, a példás hűségű szolgát is megjutalmazzák.
Csak a katonákat éri
csalódás, akik zsoldjukat kérik: mint árulókat záratja őket a boldogtalan
emlékű toronyba az új király. Csodálkoznak talán, Az ő tanítója egy álom volt,
amely azt mutatta, minden boldogság tünékeny, s az ember sosem tudhatja, mire
ébred.
(Forrás:
77 híres dráma 85-90. old. – Móra Ferenc
Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése