George Steiner, a neves
esztéta szerint Racine volt az utolsó jelentős drámaíró, aki még igazi
tragédiákat írt.
A francia klasszikus
tragédia nagy alakja La Ferté-Milonban született jómódú polgári család
sarjaként. Korán árvaságra jutva a janzenistáknál, a protestáns gondolatokkal
rokonszenvező katolikus teológusok intézetében emelkedett. Az itt töltött évek
alapvetően meghatározták világnézetét, noha a port Royalban élő szigorú
erkölcsű atyák megszakították kapcsolatukat tanítványukkal, mihelyst az
színpadra vitette drámáit.
Racine első darabjait még
Moliére színházának adta, amely elsőként karolta fel a kezdő drámaírót, de
csakhamar átpártolt a tragédiák színrevitelében legjobbnak elismert rivális
színházhoz, az Hotel de Bourgogne-hoz.
Itt mutatták be 1667-ben, hatalmas sikert aratva Racine első nagy
tragédiáját, az Andromaché-t. Ezt
követte A pereskedők (1668) című
komédia. E műfajban azonban alulmaradt Moliére-rel szemben. Míg tragédiáival: Britannicus (1669), Berenice (1670),
Bajazid (1672), Mithridates (1673), Iphigenia (1674), Phaedra (1667; magyar
bemutató: 1876; ma Somlyó György fordításában játsszák) babért babérra halmozott.
A Francia Akadémia 1673-ban Racine-t tagjai közé fogadta. XIV. Lajos kegyeivel
halmozta el. 1678-ban, sikereinek csúcspontján Racine úgy döntött, a színműírás
helyett tisztes polgári foglalkozást választ, elfogadj a király biográfusának
kitüntető, jól jövedelmező állását. Mme de Maintenon, XIV. Lajos első
udvarhölgyének és szeretőjének a kérésére azonban még két bibliai tárgyú
tragédiát ír, az Eszter-t (1689) és az Atáliá-t (1691). Igaz, nyilvánosan akkor egyiket sem mutatják be. A
vallásos Mme de Maintenon hatására az udvar szelleme nagyot változott, Racine
vallásossága is elmélyült, kibékült az eretnekséggel vádolt janzenistákkal.
élete utolsó éveiben titokban megírta a port Royal rövid történeté-t. Ki is
érdemelte, hogy végakaratának megfelelően jó keresztényként temessék el a Port
Royal temetőjében.
A Phaedra a francia klasszikus tragédia jellegzetes darabja.
Szigorúan követi a arisztotelészi kánont.
Műfaját tekintve alexandrinusokban írt tiszta tragédia, amely a hármas
egység szabályainak is megfelel. A klasszikus példa ezúttal is adott,
Euripidész Hippolütosz-a. Mint Racine más színműveiben, itt is a fékezhetetlen
érzelmek okozzák a tragédiát: Phaedra minden erkölcsi megfontolást, korlátot
elsöprő s ennyiben tragikus magasságokig emelkedő szerelme mostohafia,
Hippolytos iránt, valamint Theseus fiát elátkozó és pusztulását okozó, vad
indulatai. A Phaedra is Racine örök érvényű mondanivalóját exponálja: a józan
értelem, megfontolás lehetetlenségét a mélyről jövő, igazi nagy érzelmekkel
szemben, amelyeknek szörnyű viharában szükségszerűen elpusztulnak a
nemeslelkűségük folytán tehetetlenné, gyengévé vált tiszták, jók.
*
PHAEDRA
Szereplők:
THESEUS, Aigeus fia, Athén királya; PHAEDRA, Theseus
felesége, Minos és Pasiphaé lánya; HIPPOLYTOS, Antiopé amazonkirálynő és
Theseus fia; ARICIA, athéni királyi hercegnő; OINONE, Phaedra dajkája és
bizalmasa; THERAMÉNES, Hippolytos nevelője
I.
FELVONÁS
Troizén kikötővárosában
vagyunk, itt várja Theseusnak, Athén királyának visszatértét felesége, Phaedra,
korábbi házasságából származó fia, Hippolytos és a szépséges Aricia hercegnő,
Athén volt uralkodóházának utolsó életben maradt tagja. Családját Theseus ölte
meg, amikor sok évvel ezelőtt meg akarták fosztani jussától, majd ezt követően
foglalta el Athén trónját. Ariciát azonban rangjához illően nevelteti, tartja
fogva udvarában.
E régi viszály miatt az
ifjú Hippolytos csak nevelőjének, Theraménesnek meri megvallani, hogy
beleszeretett a szép hercegnőbe.
Phaedrát hosszabb ideje
búskomorság gyötri, öngyilkosságról beszél. Ő a dajkájának, Oinonénak vallja
meg, hogy szenvedélyesen beleszeretett Hippolytosba, s hiába tudja érzelmeinek
bűnös voltát, nem képes szerelmi szenvedélyét megfékezni. „Megismertem Venust
és rettentő hatalmát” – mondja bizalmasának.
Ekkor hozzák a hírt a
hajósok, hogy a fél éve eltávozott Theseus a tengerbe veszett. Athénban már
folyik a pártharc, hogy kit ültessenek a városállam megüresedett trónjára:
Theseus és Phaedra fiát vagy Hippolytost, a barbár amazonkirálynő sarját avagy
pedig Ariciát.
II.
FELVONÁS
Theseus halálának hírére
Hippolytos úgy véli, most már megvallhatja szerelmét Ariciának, egyben közli az
ifjú hercegnővel, hogy visszaadja neki Athén trnját, magának csak Troizén
királyságát tartja meg. Aricia, aki boldogan viszonozza az ifjú érzelmeit, azt
reméli, Athén trónját együtt uralkodhatnak majd.
Phaedra is megkönnyebbül,
hiszen Theseus halála után szerelme nem bűn többé. Az asszony Hippolytoshoz
siet. A találkozás során azonban Phaedra nem tud uralkodni szenvedélyén, és
megvallja Hippolytosnak szerelmét. „Asszonyom,
feleded, / Hogy Theseus az én apám s urad neked?” – kérdezi döbbenten az
ifjú.
A lelki egyensúlyát
vesztett, csalódott Phaedra felszólítja a szerelmét visszautasító ifjút, hogy
ölje meg őt. Megragadja Hippolytos kardját, kérve, hogy az ifjú ezzel a vassal
végezzen vele. Hippolytos azonban nagy zavarában és felindultságában elrohan.
Phaedra is elsiet, hogy kilátástalan helyzetében, önmagát büntetve Hippolytos
kardjával vessen véget életének.
III.
FELVONÁS
Athénből követek érkeznek,
hogy tudassák Phaedrával: fiát választották meg Athén uralkodójának. Az asszony
azonban továbbra is minden meggondolást elsöprő szerelmének rabja, s most azt
reméli, hogy ha felajánlja Hippolytosnak az athéni trónt, a megkapott hatalom
fejében az ifjú már nem utasítja vissza szerelmét.
Oinone ezt az újabb
felajánlkozást már nem adhatja át Hippolytosnak, mert kiderül: Theseus nem halt
meg, csak barátjáért küzdve fogságba esett. Eltartott egy ideig, amíg
kiszabadította magát, s most hazaérkezett. Phaedra belátja, árulását férje nem
bocsátja meg neki. Okosabb, ha mielőbb végez magával. „Nem féli a halált, ki élni nem szeret” – kiáltja.
Oinone rábeszéli, hogy az
öngyilkosság helyett, amellyel csak bevallja bűnét, inkább Hippolytost vádolja
meg azzal, hogy üldözi szerelmével. Még a kezében maradt kardot is
felhasználhatja bizonyítékul. Phaedrának ugyan nincs ereje arra, hogy
becsületének megmentése érdekében ezt az aljasságot maga tegye meg, de nem
ellenzi, hogy helyette Oinone feketítse be Hippolytost az apja előtt.
IV.
FELVONÁS
Hippolytos hiába védekezik,
hiába hivatkozik arra, hogy valójában Ariciát szereti, a felbőszült Theseus nem
hisz fiának. Úgy véli, egy szó sem igaz az Aricia iránti szerelemből, ez csak
kifogás, hogy így leplezze Hipp9olytos a maga galád tettét. Haragjában Theseus
nemcsak száműzi, de meg is átkozza fiát, s felszólítja Neptunust, most váltsa
be jó szolgálatai fejében tett ígéretét, hogy egy kérését teljesíti. Azt kéri,
az isten álljon helyette bosszút férji-apai sérelméért.
Phaedra ugyan megpróbál
férjénél közbenjárni Hippolytos érdekében, de amikor Theseus szavaiból megérti,
Hippolytos nem azért utasította vissza felajánlkozását, mert – mint mondják –
irtózik a szerelemtől, hanem mert valójában Ariciát szereti, a féltékennyé tett
asszony eláll szándékától. Elkeseredése persze nem enyhül, s csak azért nem
követ el öngyilkosságot, mert – mint mondja – az alvilágban atyja, a bűnösök
felett ítélkező Minos elé kellene járulnia, s nem tudna megállni előtte. Amikor
Oinone vigasztalni próbálja úrnőjét, Phaedra feldühödik, bizalmasát okolja
minden bajért. „Gyalázat szörnye, menj el
/ … Bárcsak a magas ég méltón fizetne meg.”
V.
FELVONÁS
Hippolytos, mielőtt
száműzetésbe indulna, arra kéri Ariciát, tartson vele, s kövesse őt Argosba
vagy Spártába, ahol tárt karokkal várják. Amikor jó hírét féltve Aricia
vonakodik kérését teljesíteni, megígéri, a család titkos oltára előtt fogad
örök hűséget a szép hercegnőnek. Azzal válnak el, hogy Aricia hamarosan követni
fogja szerelmesét a száműzetésbe.
Theseus is felkeresi az
athéni hercegnőm, tudni szeretné, igaz-e, hogy fia valóban csak őt szereti. A
magából kikelt Theseus azonban Ariciának sem hisz, ám a lánytól távozva mégis
elfogja a kétely. Hívatja Oinonét, hogy újra kifaggassa a történtekről, a dajka
azonban Phaedrától távozva a mély habok örvényébe vetette magát.
Még iszonyúbb hírrel
érkezik Theraménes. A kis csapatával
távozó Hippolytost a parti úton a tengerből felbukkanó sárkány támadta meg. Az
ifjú ugyan – apja példáját követve – bátran felvette a harcot a tengeri szörnnyel,
a megrémült lovak azonban elragadták kocsiját, s Hippolytos egyensúlyát vesztve
a lovak patái alá került. utolsó szavaival is vétlenségét hangoztatta.
Phaedra gyorsan ölő mérget
vett be. Már haldokolva Theseus színe elé vonszolta magát, és bevallja
férjének, hogy „én merészeltem, én, vérfertőző
szemet / Vetni a fiadra, kit gáncs nem illethet.”
Theseus belátja, méltán
bűnhődik. Fiát gyászolva, síron túli engesztelésként Ariciát lányául fogadja.
(Forrás:
77 híres dráma 107-111 . old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése