Vajda János „Ildikó”-ja

Vajda János írói arcképéből mindmáig hiányzik egy vonás: a drámaíróé. Irodalomtörténetünk ugyan számon tartotta egyetlen színi alkotását, az Ildikót* (* V. ö. Kéky Lajos: V. J. 1927. 27. l. /Irodtört. Füz. 24.), de nem foglalkozott vele bővebben. Bayer József drámatörténete beiktatja a Nemzeti Színház műsorából adott kimutatásba, de másutt meg sem említi; Vajda életrajzírói egy-egy mellékmondatban végeznek vele, költészetének méltatói még ennyi figyelemben sem részesítik.

A kutatást mindenesetre megnehezíti az a körülmény, hogy a dráma nem jelent meg nyomtatásban. Költőnk szigorú kritikusa volt önmagának*  (* Rubinyi Mózsef: V. J. 1922. 27. l.), s úgy látszik, az Ildikó-t sem kívánta az utókorra hagyni. Eredeti kézirata elkallódott, s a drámának ma már csak két súgópéldánya ismeretes. Az egyiket, a pesti előadás cenzúrai példányát, a Nemzeti Színház könyvtára őrzi; a másik is cenzúrázott szöveg s a Széchenyi Könyvtár kézirattárában található. (Quart. Hung. 2623)* (* A katalógus szerint a dráma kolozsvári előadása /1857. márc. 28./ számára készült. Két körülmény azonban vitássá teszi ezt az adatot. Először is a cenzori engedélyezés 1858. márc. 27-én, tehát kerek egy esztendővel az előadás után kelt. Másodszor az engedélyt Nagyváradon adták ki. Mivel Nagyvárad és Kolozsvár a Bach-korszakban teljesen külön közigazgatási kerülethez tartoztak /Berzeviczy Albert: Az absolutizmus kora Magyarországon. I. köt. 1922. 138-141. és 218. l.), a nagyváradi rendőrhatóság hatásköre nem terjedhetett ki erdélyi színi előadásokra. Arról viszont nincs tudomásunk, hogy a drámát Nagyváradon vagy a kerületéhez tartozó valamelyik kisebb városban előadták. Lehetséges, hogy egy színtársulat az engedélyt valóban megszerezte, de az előadás elmaradt.) Ugyancsak itt van meg (Quart. Hung. 2372.) a pesti súgókönyvnek az a gépírásos másolata, amelyet Pásztor Árpád, a Gina és Rozamundá-nak, Vajda regényes életrajzának szerzője készíttetett és ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak.* (* V. ö. IK. 1927 286 l. és Kéky: id. m. 31. l.)

Egyébként a második, az állítólagos kolozsvári súgókönyv is másolata a pestinek. Már nem tartalmazza azonban a cenzortól, Vajdától és a rendezőtől az eredeti példányban eszközölt törléseket, s így szövege valamivel rövidebb.* (* A cenzor veres ceruzájának munkája minden nehézség nélkül felismerhető. A megjegyzések kortörténeti érdekességűek. Pásztor közli is őket regényének 146. lapján. A másik két kéztől származó javítások szerzőségét is Pásztor tisztázta a gépírásos másolat lapszéli jegyzeteiben. Ő mindenesetre jól ismerte Vajda kézírását, s így megállapításait elfogadhatjuk. Vajda javításai stiláris természetűek, a többi egyszerű rövidítés. Az persze képtelenség, hogy a rendező „valószínűleg” Fáncsy volt – Fáncsy Lajos 1854-ben meghalt.) Érdekes azonkívül, hogy ez a változat a fővárosival szemben az 5-ik laptól kezdve (I. felv. 2. jel.) minden átmenet nélkül folyó beszéd módjára közli az eredetileg verssorokba tördelt szöveget. De mind a szavak alakja, mind a szórend pontosan egybevág a két változatban, s így a formai különbség valószínűleg a másoló kényelmére vagy korlátoltságára vezethető vissza.

Az „eredeti történeti szomorújáték 5 felvonásban” cselekvénye a következő:

Reviczky Gyula levele Arany Jánoshoz és huszonegy mutatóba küldött vers

Reviczky Gyula, a „modern” magyar líra egyik őse, szívvel-lélekkel híve, bámulója volt Arany Jánosnak. Humoráról tanulmányt írt, balladáiból németre fordított, s alig van esztétikai dolgozata, amelyben ne említené, ne idézné mesterét. A nyugtalan vérű, révbe vágyó fiatal költőnek eszményképe volt a csöndes, lehiggadt, bölcs Arany. Költői, emberi magatartását, önérzetes szerénységét teljes mértékben méltányolta. Érthető, ha korán keres hozzá kapcsolatot. Mikor a szülei, rokoni környezettől végleg elszakadva, Pesten nyomorog, el akar látogatni Toldi költőjéhez. De Arany nem szerette az új poézist, az volt a híre, hogy nem fogad, s a félénkségig szemérmes, rátarti ifjú eláll szándékától. Aztán mikor egy esztendő múlva nyomora elől Dentára menekül nevelőnek, mégis fölkeresi bálványozott költőjét levélben, s huszonegy versét mellékeli, bírálatát kérve.* (* A levelet és a verseket az Akadémia kézirattára őrzi. (V. ö. Arany János levelezésének címjegyzéke. A M. T. Akadémia kiadása, 1899. 415. l.) Az anyagot eredeti helyesírással közöltük. A szöveg jól olvasható, csak a pont és a vessző hozza gyakran zavarba az olvasót; a pont Reviczkynél többször rövid vesszőnek tetszik, pedig szemlátomást nem annak szánta. – A versek, mint Reviczky említi, nagyrészt már megjelentek lapokban, levele előtt. Néhányat megtaláltunk az Új Időkben. Reviczky sokat simitgatott a költeményein, később változtathatott az Aranynak megküldötteken is. (Pl. a Donna Diana c. vers, levele után néhány hétre, módosított , módosított első strófával jelenik meg az Új Időkben ,1876. febr. 5.). A kéziratnak a versek végső formájával való összevetésében Reviczkynek még életében kiadott kötetét használtuk (Ifjuságom, 1883.), valamint a Koroda Pál gondozásában megjelent Összes költeményei három kiadását (1895., 1900., 1911.). Azokat a szavakat, melyek a végső fogalmazásban megváltoztak vagy módosultak, stb., dűlt betűvel, az eltéréseket a jegyzetben közöltük.)

 A 21 költemény címe a következő: Epigon (1874), Utolsó vágy (1874), Csevegések (I-II. 1874), Falusi dal (1875), Egy fiúnak (1875), Őszi dalt írok (1874), Mikor húsz éves lettem (1875. ápr. 9.), Donna Diana (1875), Egy imakönyvhöz (1873 vagy 1875), Karácsonkor (1874), Juventus ventus (1875), Ideális percek (Szivemből téptem… Szép s ifjú volt… Tudnék bár… Zeneszót hoz… Kérlek, ne zengjetek (1874), Árva fiú (1874), Est deus in vobis (1875), A hársfa regéje (1875), A filiszterekhez (1875), Bábel (1874), Május elsején (1875), Beh furcsa (1875), Mea culpa (1875), Sátán (1874).

E kézirat fő érdekessége, hogy bepillantást enged a fiatal Revicky műhelyébe. Egy-két java alkotásának első vagy komolyabb fogalmazását is megtalálhatjuk itten. (Pl. Imakönyvem.) Selejtes rigmusok közt szép sorokra, strófákra, majdnem egészen kész értékes versre is bukkanunk. Egészen közelről láthatjuk a szárnyait javában bontogató, nem a tehetség, hanem a lángelme pályájára vágyó, nagybecsvágyú poétát.

Íme, az Arany Jánoshoz írt levél:

Petrich Sámuel följegyzései Petőfiről

A Vas. Ujs.-ban Baráth Ferenc közöl pár adatot a költőről (1895. 22. sz.) abból az időből, midőn 1849 júl. első felében Orlayéknál időzött családjával együtt M.-Berényben. Ez adatokat róla Orlay P. Soma apja írta be egy Bucsánszky Alajos-féle kis képes naptárba (1849-re), mely eredetileg a költő tulajdona volt s tőle maradt ott. A költő hihetőleg tiszteletpéldányul kapta; mert két költeménye van benne (A magyar nép, A faluban utczahosszat). A naptárba, mely jelenleg fia, Petrich Pál bizt. hivatalnoké, az öreg Petrich 3 tiszta lapot ragasztva be, írta le a következőket:

„1849. július 5-én Petőfi Sándor, neje, Zoltán fia és annak szoptatós dajkája érkeztek meg Mező-Berénybe, Petrich Sámuel házához, s ottan laktak. – Július 16-án Petőfi Sándor megfogadta Csipkár Pál szűcsmestert, az aradi útra, ahova Petőfi, Soma fiammal akart menni. Petőfi Sándor Aradra Kossuthhoz akarván menni, Bonyhay Benjámin úr ígért nekik az aradi útra egy könnyű s kényelmes ekhós kocsit. – 17-én reggel korán, Csipkár lovaival ment el Bonyhay úrhoz kocsiért; amint a kapun kiértek a lovak, elragadták a kocsit. Csipkár Pál mit tudott tenni: a lovakat gyeplőnél fogva erősen húzta, és átellenben Minich Ádám magtárának húzta, annyira, hogy a kocsit egyenes falnak vitték, ahol is a kocsi rúdja s lőcse eltörött és egyik kocsioldal is. Akkor nap az Aradra menetel elmaradt.

Petőfi meghagyta Csipkárnak, hogy minden legkisebb hibát a kocsin aznap megcsináltasson, bármibe kerüljön is, ő kifizeti, úgyhogy másnap öt órakor ottan legyen, hogy elmehessenek. A kocsi akkornap tökéletesen el is készült és másnap reggel, azaz július 18-án 5 órakor Csipkár Pál ottan is volt kocsijával, mindennel elkészülve. Petőfin volt az ok, hogy késtek a menéssel. Hat óra volt reggel: Soma fiam a piac felőli ablaknál állott, Petőfi a végső kis szobában volt, amelyben lakott. Soma fiam ezen szavakat kiáltotta Petőfinek: „Sándor te! Egresi Gábor és Kis Sándor jönnek ide!” – Petőfi erre: „Hol a pokolba’ járnának itten?” – Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: „Csakugyan azok.” Amint a szobába érkeztek, Petőfi azonnal kezet fogott Egresivel s mentek a végső kis szobába. Én kisiettem az udvarra a kis szoba udvar felőli ajtajához, hallgatózni, s ezen szavakat mondotta ekkor Egresi Petőfinek „Csak gondold el, Sándor barátom, még Kossuth Görgeit le akarja tenni a fővezérségről, holott nincs a hazának több olyan embere.” Én akkor bementem Soma fiamhoz s azt mondtam: „No fiam, vége mindennek már, amikor ezen két első embere a hazának ily egyenetlenségben van” – Fiamtól ezen választ kaptam. „Majd elvégzik azt az okosok.”

Egresi hozott volt Bemtől egy levelet Petőfinek s Petőfit arra vette, jönne el vele Erdélybe Bemhez. Petőfi feleségéhez ment tanácskozni, mitévő legyen. Felesége azon választ adta, hogy bármerre megy is Petőfi, ő tőle el nem marad, vele megy. A kocsi mindig ottan állott, a lovak befogva. Így rövid tanácskozás után, reggeli 8 órakor, a kocsi rúdját Nagy-Várad felé fordították.

Petőfi eltűnésének irodalma1

Harmadik közl.

III.

Mielőbb tovább mennénk, meg kell jegeznünk azt, hogy az 1860/61. évi kiterjedt irodalom a költő haláláról s az az érdeklődés, mellyel a nemzet a költő élete és halála iránt viseltetett, a regényirodalomban is visszhangra lelt. Tudtunkkal Jókai kevéssel ezután két regényében foglalkozott a költővel, a Politikai Divatok-ban és Az új földesúr-ban. Az elsőben Pusztafi költő alakjában, aminőnek a forradalom előtti időből van rajzolva, könnyű ráismerni Petőfire, noha az író az előszóban óv is e felfogástól e szavakban: „ismerős alakokat … ne keressen e regényben az olvasó”. Azonban már akkor, midőn 1863-ban először megjelent, mindenki meg volt róla győződve, hogy Jókai előtt általánosságban Petőfi alakja lebegett, noha a részletekben kevés hűséggel. Erre e sorok írója saját életéből is emlékezik, midőn a Hon tárcájából családi körben apja fönnhangon felolvasta e regényt, amint naponként megjelent s emlékszik a csalódásra is, mely mindnyájunkat ért, midőn a költőt a forradalom után fogolyként s azután elzüllött alakként találtuk rajzolva az akkor már meghonosult történelmi tudat ellenére, mely meg volt győződve a költő fönséges eltűnéséről. Amaz első részben sokkal hívebb volt a rajz, hogysem a regény második fele ne hatott volna idegenül. Igen; mert Jókai nem egyenesen Petőfit, hanem egy oly alakot mutatott be, aki egyik előkészítője a forradalomnak, küzd érte, fogságba kerül s a forradalom után változott viszonyok alatt önmagát rombolja össze; mert megnyugodni, megalkunni nem tud. Volt ilyen alak is nem egy irodalmunkban s talán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy Pusztafiban Petőfit, akit még arckép szerint is leír (25. l.) s nehány mondását is idézi (26., 29., 71-72., 77-83. lap)* (* Mindenütt az Összes művekre értendő a lapszám) és egy, a forradalomban vele rokon szerepet játszott költőnk alakját egyesítette (az olvasó kitalálja, kiről van szó); noha az öntés éppen nem sikerült; nem lett az az egységes alak, melyet tervezett.

Az új földesur-ban már nem maga Petőfi, hanem az ál-Petőfik egyike szerepel. E regénye 1863-ban jelent meg s a II. fejezetben („A szerencsétlenség mint iparüzlet”) szerepelteti a költő alakjában föllépő szélhámost, körülbelül ugyanazon vonásokkal, melyeket az elébbiekből már ismerünk; sőt némely kifejezést is használ azokból, melyek e tárgyról a Vasárn. Ujságban olvashatók, midőn egyik-másik tanú leírja, hogy a költőt miként rejtegették itt vagy ott. Egyebekben aztán ő az ál-Petőfiben egy világfit s mindenre alkalmas cinikus gazembert rajzol.

Egészben véve azt a benyomást nyerjük a Politikai Divatok-ból, hogy Jókait állandóan kísértette az a gondolat, hogy hátha mégis, hátha csakugyan a költő nem esett el; hanem fogságba került. Az élénk képzelődés nagy kísértő.

Petőfi „Batthyányi és Károlyi grófnék” költeménye

A 40-es évek közepe (1844) óta a két Zichy-nővér, gr. Zichy Antónia, gr. Batthyányi Lajosné s gr. Zichy Károlina, gróf Károlyi Györgyné, minden oly hazafias mozgalomban, melyben a nők is részt vehettek, elöl jártak s ezáltal úgy azelőtt példátlan, mint manapság is majdnem páratlan népszerűségre tettek szert. Ők gr. Zichy Károly leányai voltak s az idősebbik, t. i. Batthyányiné, 1816. júl. 4-én született, férjhez ment 1834. dec. 3-án; az ifjabbik, Károlina, szül. 1819. nov. 8-án, férjhez ment 1836. máj. 16-án s volt ez időben három fia: Gyula, Géza és Gábor. A két hölgy közül Károlyiné volt az, ki minden alkalommal szenvedélyes magyar érzelmét majdnem tüntetőleg nyilatkoztatta ki s talán az ő népszerűsége még nagyobb volt, mint nővéréé. Ő volt, aki a pesti úri kaszinó báljain legelőször táncolt „népies magyart”. Ez az 1844. évi farsángon történt. Ugyanis egyik bálon b. Wenckheim Béla fölszólította erre a jelenvoltakat s gr. Károlyiné általános helyeslés és lelkesedés között azonnal fölállott a fölhívásra*. (* Pesti Divatl. 1844. I. 31. l.)

Midőn 1844. aug. 15-én a pesti gyalog polgárőrség zászlószentelő ünnepet tartott, gr. Károlyiné volt a zászlóanya, „ki mint derék honleány, - mond a Pesti Divatlap – minden jónak, szépnek és nemesnek lobogóját lelkesült érzelemmel tartja gyöngéd kezeiben”* (* U. o. 19. és 53. l.) Maga az ünnep sátrak alatt folyt le, püspöki istentisztelet mellett a Rákos mezején, midőn gr. Károlyiné díszmagyarban teljesíté tisztét, óriás közönség jelenlétében. Az ünnep leírását az erről különben elég hézagosan tudósító egykorú lapokra hagyván* (* U. o. 178. l. Pesti Hirl. 1844. 568. l. 379. sz. Életképek. 1844. II. 257. l.), csak azért emlékeztünk meg róla, mert jelzi azt a népszerűséget, mely őt és nővérét ez időben valósággal körülrajongta.

Költemények Petőfihez XXXI. - Tompa Mihály: Bártfai Levél Petőfi Sándorhoz*

Ismeretlen, ámde mégis jó barát!

Vedd egy víg, most kór-fiunak pár sorát;

Kit bár a’ bor lángszerelme ugy hevit:

Mégis a’ sors baklövése vizre vitt.

Vig szeszélyü bordalaid hogy olvasám:

Jól beszél ez a’ poéta! gondolám;

’S életemben bár egyszer sem láttalak:

Megengedj, de czimborámnak szántalak!

A’ pohárhoz én is értek egy kicsint,

Vigadozván, szent Dávid zsóltárakint;

A’ zengő lant, hölgy szerelme, ’s tölt kehely

Közt, van éltem, szivem, lelkem osztva fel!

Homlokomra barna felleg gyakran ül,

- ’S isten látja, mennyi kin a sziv körül –

Bor tüzétől a’ fojtó bú-lég kigyul,

’S a’ borúlat, villámozova elvonul. –

Ajkimnál ha elhalványul a’ pohár:

- ’S piros lelke a’ sötét pokolra száll, -

Bús gyönyörrel földre sujtom, … ’s szétszakad,

Hogy hajnalra nyolcz ivónak egy marad.

És beszélek: mi az ember? Egy pohár,

Melly száz szomjou szenvedés közt sorra jár,

Benn az élet, bor, … de ürmös… mit nevetsz…?

A’ bor elfogy, ’s a’ pohárnak vége ez…

Csillogó edényből rosz cserép leve,

Eltünt vigan pezsgő, szikrázó leve,

Ámde a’ szesz, a’ szesz él! ki kétkedik

Ebben, vélem, ugysegéljen, nem iszik!

Asztalnál ül egy nagy korhely: a’ halál,

’S a’ pohár-törésbe nagy kedvet talál,

Bort, fiúk, bort! mert maholnap, ugy lehet,

Búsan álltok e’ törött pohár felett!

És barátim ebe már nem gátlanak,

Csak mosolygva nagy bolondnak mondanak;

’S kérdve szólnak: hogy mikor lesz már eszem?

Nem sokára! – biztatom, bár nem hiszem –

’S kötődnek: hogy becsüljem meg már magam,

Mert biz egyszer mind kiázik a fogam,

Adjatok bort! bizton ázhatik fele:

Úgyis szűken van, mit rágni kell vele –

Hozzon egyszer, jó fiú, az isten el!

Szivesen lát e’ szív és a’ tölt kehely;

Jere hozzám „sárga pitykés közlegény!”

Ugysegéljen, fővezérré teszlek én!

Ott fog állni a’ kulacs, mint barna vár,

És körűle annyi ágyu a’ pohár.

’S az erősség megvivatván általunk;

Dőlt falánál bátor szivvel meghalunk.

’S Tokaj bérczén ütjük egyszer fel tanyánk,

Hol olly jól kitesz magáért ős anyánk;

Ott iszunk még, ott!’ s csinálunk annyi jót:

A’ bor ellen tartunk prédikácziót. –

Majd kettecskén felpipázva, életünk

Tarka-barka percziről beszélgetünk;

Hejh, ilyenkor nekem már a’ bor se kell!

A’ pipám is egyre tizszer alszik el. –

Messze mentem; - észre még csak most veszem,

Víz felett is csak boron jár az eszem;

Mert bor itten, jó fiu, ha volna, sincs!

Torkomon hajh, párosával a’ bilincs!

És a’ víz-ivás beh kinosan megyen,

Félpohárka! még az is csak foghegyen,

Savanyu bár, de mégis csak víz biz ez,

Az embernek semmi kedvet nem szerez.

Halldsza: tegnap a’ vidéket jártam el,

Bércztetőkre nagy kínok közt mászva fel;

Hogy ha nem vidithat a’ szőlő leve:

Viditson fel legalább a’ levele.

Végre látok sok járás-kelés után,

Zöld növényt, magas karóknak oldalán,

Nagy örömmel én is hozza lépdelek…

Hát komló volt! hogy a’ ragya üsse meg!

Víz-világ ez, nincs szüretje nincs bora,

Gyáva szivként zúg a’ fenyves sátora,

A’ legelső lágy szellő lehelletén,

Mert nem ömlik bátoritó must tövén, -

Hejh, ha egyszer visszaviz jó angyalom,

A’ mit elmulaszték, majd kipótolom!

Addig is, szánj víz-gyülölő jó barát!

És ürits egészségemre egy pohárt!

Közli: F. Z.

(* Életképek. 1844. II. 311. l. 10. sz. szept. 4. Petőfi válasza rá Felelet Tompa Miskának c. a. a köv. 11. számban, 344. 1. szept. 11. Megjegyzendő, hogy Tompa utóbb e költeményét is teljesen átdolgozta. L. Összes költeményei, 1872. I. 215. és 342. l. L. továbbá az 1847-diki és 1858-diki kiadásokat.)

Forrás: Petőfi-Muzeum VIII. évf. 1. szám 1895. január

Petőfi - Versek II. 1845

A Versek I.-ről (1844) már részletesen volt folyóiratunkban szó. (VI. 8-16. l.) Noha a Versek II. sorsa külsőleg korántsem oly érdekes és változatos, belső története nem kevésbé méltó az érdeklődésre. Erről lesz szó e pár lapon.

A Versek I.-ben az utolsó költemény Az alföld. Ez megelőzőleg megjelent a Honderü-ben, okt 5-én^* (^* P.-M. IV. 145. l.), tehát egy hóval elébb, hogy nov. 10-dikére az egész kötet a nyomdából kikerült. Az utolsó előtti, Ambrus gazda, megjelent elébb a Pesti Divatlap okt. 6-diki számában^* (* U. o. 146. l.) Ugyane kötetből a Halvány katona, Zsuzsikához címűek okt. 20-án u. ott jelenvén meg, már csak  20 nappal előzték meg a kötetet. A Gazdálkodási nézeteim (okt. 19.) 21., Az én torkom, Ez a világ nov. 6-án az Életképek-ben csupán 4 nappal jelentek meg elébb, mint a kötet kapható volt. Az ezeknél később valamely lapban megjelent költemények már a Versek II-be kerültek.

A Versek II-ben következő költemények vannak:

1844.

(folytatás)

1.Szobámban (Életképek 1844. dec. 28.)

2.Est (Pesti Divatlap 1845. máj. 29.)

3.Egy telem Debrecenben (Életképek 1845. márc. 29.)

4.A csavargó (Pesti Divatlap 1845. március 30.)

5.A régi jó Gvadányi (Pesti Divatlap 1845. máj. 8.)

6.Az utánzókhoz

7.Élet, halál (Pesti Divatlap 1845. jún. 26.)

8.Színházban (U. o. 1844. aug. 1.  hete)

9.Egressy Gáborhoz (U. o. 1844. szept. 3. hete)

10.Tompa Mihályhoz (Életképek 1844. szept. 11.)

11.Éjszakáim (Pesti Divatlap 1845. jan. 1.)

12.Furfangos borivó (U. o. 1845. jún. 26.)

13.Takarékosság (U. o. 1844. nov. 3.)

14.Pinty úrfi (U. o. 1845. jún. 5.)

15. Szemfájáskor (U. o. 1845. jún. 26.)

16.A naphoz – 1844. – (U. o. jún. 19.)

17. Ha

18.A nap házasélete (U. o. 1844. nov. 17.)

19.Szerelem vándorai

20.Halálom (U. o. 1845. jún. 26.)

21.Mi lelt?

22.Dáridó után

23.Igyunk! (U. o. 1845. jún. 12.)

24.Verseim (U. o. 1845. jún. 26.)

25.Hozzá (U. o. 1844. dec. 1.)

26.Sovány ősz

27.Csokonai (Pesti Divatlap 1844. dec. 15.)

28. Szerelem gyötrelme I-VI. (I. Volnék bár, Pesti Divatlap 1844. dec. 8. – II. Szívem, te árva rabmadár! – III. Az én szerelmem U. o. – IV. Szemek, mindenható szemek! U. o. 1845. jan. 9. – V. Szerelmem zúgó tenger – VI. Élet, halál nekem már mindegy!)

29.A borhoz

30.A külföld magyarjaihoz

31.Mért nem születtem ezer év előtt? (Pesti Divatlap 1845. jan. 5.)

32.A leánykákhoz (U. o. 1844. okt. 27.)

33.Szülőimhez (U. o. 1845. ápr. 10.)

34.Katona vagyok én (U. o. 1845. jún. 12.)

35.Nem tesz föl a lyány… (U. o.)

36.Fényes csillag (U. o.)

37.Gyere, lovam (Életképek 1845. márc. 8.)

38.Boldog éjjel (Pesti Divatlap 1845. ápr. 24.)

39.Szerelem, szerelem (U. o.)

40.Batthyányi és Károlyi grófnék (U. o. 1844. nov. 24.)

41.Esik, esik, esik (Életképek 1845. márc. 8.)

42.A természet vadvirága (Pesti Divatlap 1844. dec. végén)

43.János gazda

44.Levél egy színész barátomhoz (Nemz. szính. zsebk. 1845-re, Gilyén, Gönczy, Réty. 75. l.)

45.A tintás-üveg (U. o. 86. l.)

46.Az öreg úr (Pesti Divatlap 1845. ápr. 17.)

47.Mit szól a bölcs? (U. o. máj. 22.)

48.Pál mester (Életképek 1845. febr. 22.)

49.Részegség a hazáért (Pesti Divatlap 1845. jún. 19.)

50.Lant és kard

51. Etelkéhez

52.Szerelem és bor (U. o. máj. 1.)

53.Rabhazának fia

54.Etelke emlékkönyvébe (Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe)

55.V. S.-né emlékkönyvébe

56.Búcsú 1844-től (Életképek 1845. febr. 1.)

1845.

57.Két testvér. Január, 1845. – (Pesti Divatlap 1845. szept. 4.)

58.Apám mestersége s az enyém

59.Hull a levél a virágról

60.A toronyban delet harangoznak

61.Így is jó

62.Vahot Sándorhoz (Pesti Divatlap 1845. febr. 2.)

63.Hír (U. o. okt. 16.)

64.Elfojtott könnyek

65.A világ és én (U. o. febr. 9.)

66.Költő lenni vagy nem lenni (U. o. júl. 3.)

67.Visegrád táján (U. o. okt. 16.)

68.Szerelemvágy

69.Gyors a madár (U. o. márc. 13.)

70.Piroslik a kecskerágó (U. o. júl. 3.)

71. Kicsapott a folyó

72.Pest

73.Orbán (U. o. aug. 21.)

74.A sorshoz (U. o. jún. 26.)

75.Téli világ (U. o. márc. 6.)

76.A nap

77.Mulatság közben

78.Rossz verseimről (U. o. aug. 21.)

79.Egy szép hölgy emléke

80.Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz (U. o. ápr. 3.)

81.Taasz. I. Mi kék (U. o. máj. 15.) II. Ki a szabadba. (U. o.)

82.P……y Vilma kisasszonyhoz (U. o. júl. 10.)

83.Az erdei lak (U. o. júl. 17.)

84.A varróleány (U. o. júl. 24.)

85.Van a nagy alföldön csárda sok (U. o. aug. 28.)

86.Piroslik már a fákon a levél (U. o.)

87.Paripámnak az ő színe fakó (U. o.)

88.Fekete kenyér

89.Holdvilágos éj (U. o. aug. 7.)

90.Rég veri már a magyart a teremtő

91.Liliom Peti (Néprománc 1844. U. o. jan. 23.)

92.Fresco-ritornell (U. o. okt. 16.)

93.Magyarország

94.Gyalázatos világ

95.Egy hajfürthöz

96.Képzetem (U. o. okt. 30.)

97.Búcsú Kunszentmiklóstól (U. o. júl. 31.)

98.Falun

Ezek szerint a Versek II-ben levő költemények közül a legkorábbi 1844. aug. 1-ső hetében (Színházban), a legutolsó 1845. okt. 30-án jelent meg (Képzetem). Adott Petőfi e kötetben 98. c. a. 104 költeményt, melyekből megjelent a fenti időközben 71 s nem jelent meg 33-104. E szerint tehát e kötetben csak 5 költeménnyel van kevesebb, mint a Versek I.-ben. Megjelent költeményei közül e kötetből kihagyta a következőket: A magyar nemes (Pesti Divatlap 1845. febr. 13.), Védegyleti dal (U. o. 1844. dec. végén), Sorshúzás előtt (U. o. 1845. okt. 23.), Színészdal (Nemz. szính. zsebk. 1845-re).