2014. máj. 20.

Petőfi „Batthyányi és Károlyi grófnék” költeménye





A 40-es évek közepe (1844) óta a két Zichy-nővér, gr. Zichy Antónia, gr. Batthyányi Lajosné s gr. Zichy Károlina, gróf Károlyi Györgyné, minden oly hazafias mozgalomban, melyben a nők is részt vehettek, elöl jártak s ezáltal úgy azelőtt példátlan, mint manapság is majdnem páratlan népszerűségre tettek szert. Ők gr. Zichy Károly leányai voltak s az idősebbik, t. i. Batthyányiné, 1816. júl. 4-én született, férjhez ment 1834. dec. 3-án; az ifjabbik, Károlina, szül. 1819. nov. 8-án, férjhez ment 1836. máj. 16-án s volt ez időben három fia: Gyula, Géza és Gábor. A két hölgy közül Károlyiné volt az, ki minden alkalommal szenvedélyes magyar érzelmét majdnem tüntetőleg nyilatkoztatta ki s talán az ő népszerűsége még nagyobb volt, mint nővéréé. Ő volt, aki a pesti úri kaszinó báljain legelőször táncolt „népies magyart”. Ez az 1844. évi farsángon történt. Ugyanis egyik bálon b. Wenckheim Béla fölszólította erre a jelenvoltakat s gr. Károlyiné általános helyeslés és lelkesedés között azonnal fölállott a fölhívásra*. (* Pesti Divatl. 1844. I. 31. l.)

Midőn 1844. aug. 15-én a pesti gyalog polgárőrség zászlószentelő ünnepet tartott, gr. Károlyiné volt a zászlóanya, „ki mint derék honleány, - mond a Pesti Divatlap – minden jónak, szépnek és nemesnek lobogóját lelkesült érzelemmel tartja gyöngéd kezeiben”* (* U. o. 19. és 53. l.) Maga az ünnep sátrak alatt folyt le, püspöki istentisztelet mellett a Rákos mezején, midőn gr. Károlyiné díszmagyarban teljesíté tisztét, óriás közönség jelenlétében. Az ünnep leírását az erről különben elég hézagosan tudósító egykorú lapokra hagyván* (* U. o. 178. l. Pesti Hirl. 1844. 568. l. 379. sz. Életképek. 1844. II. 257. l.), csak azért emlékeztünk meg róla, mert jelzi azt a népszerűséget, mely őt és nővérét ez időben valósággal körülrajongta.


Ezzel egyidőre esik az a mozgalom, mely az „ipar-védegylet”-ben nyerte meg irányát, hogy a hazai ipar kizárólagos támogatásban részesüljön s ez úton virágoztassék fel. Ekkor 1844 őszén a nővérek „a legegyszerűbb belföldi szövetekben tevék díszlátogatásaikat, s a nagylelkű magyar hölgyek példáját követni számosan elhatározták”*. (* Pesti Diatl. 1844. II. 19. sz. nov. 10. 91. l.) Mikor pedig okt. 6-án Pozsonyban gr. Batthyányi Kázmér elnöklete alatt az „ipar-védegylet” csakugyan megalakult, ők rögtön csatlakoztak s főúri hölgyeink közül az elsők, a példaadók valának, ami irántok a lelkesedést még növelte. Ugyanekkor a védegylet hatása alatt hozta Vahot lapja, a „Pesti Divatl.” az első magyar divatképeket Varga János női és Tóth Gáspár férfi szabóktól. A honi selyemkelméket a Valero-gyár, a honi bársonyt a Koch-féle gyár szolgáltatta. A közönség kapott az új szabáson; azonban a női ruházathoz kellő egyéb kelmék még hiányzottak, midőn egyszerre elterjedt híre, hogy a női mindenféle kelmék eléállítására Károlyinél gyárat akar alapítani.* (* U. o. 96. 107. l.)

Ezek, de kivált az, hogy, amint a Honderü mondta, „a lelkes pár az eredménydús életet ígérő védegylet tagjai közé írá magas nevét”, volt főképp oka annak, hogy a pesti lelkes fiatalság, midőn a két hölgy Pozsonyból, az országgyűlés berekesztésével (novemb. 13.) Pestre jött, nov. 15-én fényes fáklyás-zenével tisztelte meg őket, melyen mindenki egész lelkesedéssel vett részt.* (* „A közlelkesedés e tettleges honszerelmet, e szép önmegtagadást dicsőíté a nőpárban, önmegtagadást – nagyobbat, mint mi férfiakul képzelnők, s magasztos például szolgálót e hon minden leányainak”, - mondja a cifrabeszédű Honderü 1844. II. 330. l.) A lelkes tömeg először gr. Batthyányiné s azután gr. Károlyiné lakása elé ment magyar zene hangjai mellett s ott B., itt gr. Vay Dániel tartottak üdvözlő beszédeket, melyekre ők „rövid, de velős és hazafiui szent érzetektől lobogó beszéddel válaszoltak”. Ezután gr. Károlyiné az erkélyre hozta három fiát s ünnepélyes ígéretet tőn, hogy úgy fogja őket fölnevelni, „hogy keblük legszebb gyöngye jellemük; lelkületik fővonása a tettekben nyilatkozó honszeretet leend.”* (* Életképek. 1844. II. 684. l. Budap. Hirado. 1844. 81. sz. Pesti Hirl. 1844. 800. l. Frankenburg: Emlékiratai. III. 31. l. – Meg kell mellékesen itt még jegyeznünk azt, hogy a két hölgy e hazafias szereplését nemcsak az egykorúak méltányolták, hanem történelemírásunk is utóbb elég fontosnak tartotta arra, hogy följegyezze. Horváth Mihály, noha egész általánosságban, így szól: „Mágnás hölgyeink körében e két testvérhölgy dicső példája törte meg az utat, hogy hideg közönyükből a közügyek iránt érdekeltségre, nemzeties érzelmekre s erényekre ébredjenek.” Ugyanő jegyzi meg, hogy „ők valának az elsők, kik termeikben a nemzeti nyelvet, társalgásukban a nemzeti szellemet divatossá tették.” (Huszonöt év Magyarorsz. tört.-ből II. 129. lap. V. ö. Összes K. III. 679. l.) Nagyon helyes megemlékezés olvasható a két hölgy szerepléséről ez időben a Vasárn. Ujs.-ban (1888. 41-dik szám) a gr. Batthyányiné életrajzában. U. o. adva Batthyányiné egykorú képe is Barabás Miklóstól. Ugyanez a kép, valamint Károlyiné képe is Barabástól Vasárn Ujs. 1887. 9. sz. Megemlékezés rólok u. o. (149. l.). Károlyiné a forrad. után maga is külföldre menekült, hogy gyermekeit szabadon neveltethesse. Felesleges hozzátennünk, hogy a két hölgy gazdagsága, helyzete és szépsége egyaránt hozzájárult a népszerűség e bálványozásához.) Kár, hogy magokat a szavakat egyik egykorú lap sem közli. A bőbeszédű Honderü is csak ennyit ír: „az ünnep királynéi mindketten nehány, hő honszerelmet tanúsító szavakban fejezté ki válaszérzelmüket a megtisztelőknek, többször megszakítva beszédüket a magasra törő éljenkiáltások.”

Petőfi jelen volt e fáklyás-zenén, hallotta a két hölgy lelkes válaszát s megindulva írta Batthyányi és Károlyi grófnék c. költeményét a fölemelő jelenet hatása alatt, éspedig mondhatni azonnal; mert a költemény a Pesti Divatlap rá következő számában, már nov. 24-én megjelent (II. 115. l. 21. sz.) s belőle világosan kivehető, hogy maga is szemlélője s résztvevője volt a fáklyásmenetnek:

Én láttam, láttam! … megmutatta őket
Szent vágyaimnak a szövétnekfény;
Hanem mi volt e fény a lánghoz képest,
Mely akkor égett keblem belsején!

Ott álltak ők, mint égi jelenések,
Szokatlan köztünk ilyen látomány…
Hahogy sokáig néztem volna őket,
Szemfényemet vesztettem volna tán.

S hallottam ajkaik édes zenéjét,
Hallottam őket halkan mondani,
Mit tetteik rég fennszóval beszélnek,
Hogy ők a honnak hű leányai.

E költeményből egyszersmind kivehetjük a két hölgy szavainak tartalmát is; és ez úgy szerzőjének neve, mint e költemény nemes heve, lelkes szárnyalása miatt fenn fogja tartani a két hölgy e szép napjának emlékét.

Petőfi e költeményét a Versek II.-be (84. l.) még fölvette; de az 1847-diki Összes költeményei-ből kihagyta. Megváltozott politikai hangulata, szélső demokratizmusa hagyatta vele ki. Ez minden továbbiak nélkül is elég magyarázat.

Azonban az irodalomban nem egyszer szóba került e költemény és kihagyásának története vagy oka. Telegdy László írja pl. 1884-ben a Petőfi-Társ. „Koszoru”-jában* (* 1884. II. 619. l.), hogy midőn 1846. szept. 7-én a költővel Szatmárban együtt volt a Szerdahelyi Pál főispáni beiktatásán, amely napról Nagykárolyban c. költeménye is kelt, odahagyva a megyeházat, ilyen beszélgetést folytattak: „Hová menjünk?” – kérdi Petőfi tétovázva.

- Menjünk a várkertbe. Ott igen szépek az óriási üvegház délszaki növényei!...
- Én oda nem megyek! – viszonzá Petőfi.
- Két évvel ezelőtt Károlyi Györgyné és Batthyányi Lajosné laktak ott egész nyáron át. Hozzájok te szép verset írtál.
- Az akkor volt!...  Most nem tenném meg! – szólt Petőfi, stb.

Váradyné meg azt írja, hogy midőn 1849-ben a költő az ő atyjánál Tordán volt (Mikós Miklós tordai ref. pap) s beszéd közben a fia születésére írt költeményéért Csokonaihoz hasonlította, a öltő ez ellen hevesen tiltakozott; azt mondta, hogy nem akar hozzá hasonlítni, mert Csokonai mindenkihez írt pénzért verseket; ő pedig soha be nem szennyezte azzal tollát. Egyetlen költeményt írt főrangúakhoz s azt sem vette fel összes költeményei közé.* (* Erdélyi Hiradó. 1888. 4. sz.)

E helyek, habár sok év után vannak feljegyezve, bizonyítanak mindenesetre annyit, hogy a költő szélső demokratizmusa idejében némelyek enyelgve vagy ilyes módon fölemlítették neki e költeményét s ez lényegesen hatott arra, hogy kitagadta gyűjteményéből s pedig éppen nem azért, mint más esetben tette, mert netalán gyöngének tartotta.

FERENCZI ZOLTÁN

Forrás: Petőfi-Muzeum VIII. évf. 1. szám 1895. január

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése