A 40-es
évek közepe (1844) óta a két Zichy-nővér, gr. Zichy Antónia, gr. Batthyányi
Lajosné s gr. Zichy Károlina, gróf Károlyi Györgyné, minden oly hazafias
mozgalomban, melyben a nők is részt vehettek, elöl jártak s ezáltal úgy azelőtt
példátlan, mint manapság is majdnem páratlan népszerűségre tettek szert. Ők gr.
Zichy Károly leányai voltak s az idősebbik, t. i. Batthyányiné, 1816. júl. 4-én
született, férjhez ment 1834. dec. 3-án; az ifjabbik, Károlina, szül. 1819.
nov. 8-án, férjhez ment 1836. máj. 16-án s volt ez időben három fia: Gyula,
Géza és Gábor. A két hölgy közül Károlyiné volt az, ki minden alkalommal
szenvedélyes magyar érzelmét majdnem tüntetőleg nyilatkoztatta ki s talán az ő
népszerűsége még nagyobb volt, mint nővéréé. Ő volt, aki a pesti úri kaszinó
báljain legelőször táncolt „népies magyart”. Ez az 1844. évi farsángon történt.
Ugyanis egyik bálon b. Wenckheim Béla fölszólította erre a jelenvoltakat s gr.
Károlyiné általános helyeslés és lelkesedés között azonnal fölállott a
fölhívásra*. (* Pesti Divatl. 1844. I.
31. l.)
Midőn
1844. aug. 15-én a pesti gyalog polgárőrség zászlószentelő ünnepet tartott, gr.
Károlyiné volt a zászlóanya, „ki mint derék honleány, - mond a Pesti Divatlap – minden jónak, szépnek
és nemesnek lobogóját lelkesült érzelemmel tartja gyöngéd kezeiben”* (* U. o. 19. és 53. l.) Maga az ünnep
sátrak alatt folyt le, püspöki istentisztelet mellett a Rákos mezején, midőn
gr. Károlyiné díszmagyarban teljesíté tisztét, óriás közönség jelenlétében. Az
ünnep leírását az erről különben elég hézagosan tudósító egykorú lapokra
hagyván* (* U. o. 178. l. Pesti Hirl.
1844. 568. l. 379. sz. Életképek. 1844. II. 257. l.), csak azért
emlékeztünk meg róla, mert jelzi azt a népszerűséget, mely őt és nővérét ez
időben valósággal körülrajongta.
Ezzel
egyidőre esik az a mozgalom, mely az „ipar-védegylet”-ben nyerte meg irányát,
hogy a hazai ipar kizárólagos támogatásban részesüljön s ez úton virágoztassék
fel. Ekkor 1844 őszén a nővérek „a legegyszerűbb belföldi szövetekben tevék
díszlátogatásaikat, s a nagylelkű magyar hölgyek példáját követni számosan
elhatározták”*. (* Pesti Diatl. 1844. II.
19. sz. nov. 10. 91. l.) Mikor pedig okt. 6-án Pozsonyban gr. Batthyányi
Kázmér elnöklete alatt az „ipar-védegylet” csakugyan megalakult, ők rögtön
csatlakoztak s főúri hölgyeink közül az elsők, a példaadók valának, ami irántok
a lelkesedést még növelte. Ugyanekkor a védegylet hatása alatt hozta Vahot
lapja, a „Pesti Divatl.” az első
magyar divatképeket Varga János női és Tóth Gáspár férfi szabóktól. A honi
selyemkelméket a Valero-gyár, a honi bársonyt a Koch-féle gyár szolgáltatta. A
közönség kapott az új szabáson; azonban a női ruházathoz kellő egyéb kelmék még
hiányzottak, midőn egyszerre elterjedt híre, hogy a női mindenféle kelmék
eléállítására Károlyinél gyárat akar alapítani.* (* U. o. 96. 107. l.)
Ezek,
de kivált az, hogy, amint a Honderü
mondta, „a lelkes pár az eredménydús életet ígérő védegylet tagjai közé írá
magas nevét”, volt főképp oka annak, hogy a pesti lelkes fiatalság, midőn a két
hölgy Pozsonyból, az országgyűlés berekesztésével (novemb. 13.) Pestre jött,
nov. 15-én fényes fáklyás-zenével tisztelte meg őket, melyen mindenki egész
lelkesedéssel vett részt.* (* „A
közlelkesedés e tettleges honszerelmet, e szép önmegtagadást dicsőíté a
nőpárban, önmegtagadást – nagyobbat, mint mi férfiakul képzelnők, s magasztos
például szolgálót e hon minden leányainak”, - mondja a cifrabeszédű Honderü
1844. II. 330. l.) A lelkes tömeg először gr. Batthyányiné s azután gr.
Károlyiné lakása elé ment magyar zene hangjai mellett s ott B., itt gr. Vay
Dániel tartottak üdvözlő beszédeket, melyekre ők „rövid, de velős és hazafiui
szent érzetektől lobogó beszéddel válaszoltak”. Ezután gr. Károlyiné az
erkélyre hozta három fiát s ünnepélyes ígéretet tőn, hogy úgy fogja őket
fölnevelni, „hogy keblük legszebb gyöngye jellemük; lelkületik fővonása a
tettekben nyilatkozó honszeretet leend.”* (* Életképek. 1844. II. 684. l. Budap. Hirado. 1844. 81. sz. Pesti Hirl.
1844. 800. l. Frankenburg: Emlékiratai. III. 31. l. – Meg kell mellékesen itt
még jegyeznünk azt, hogy a két hölgy e hazafias szereplését nemcsak az
egykorúak méltányolták, hanem történelemírásunk is utóbb elég fontosnak
tartotta arra, hogy följegyezze. Horváth Mihály, noha egész általánosságban,
így szól: „Mágnás hölgyeink körében e két testvérhölgy dicső példája törte meg
az utat, hogy hideg közönyükből a közügyek iránt érdekeltségre, nemzeties
érzelmekre s erényekre ébredjenek.” Ugyanő jegyzi meg, hogy „ők valának az
elsők, kik termeikben a nemzeti nyelvet, társalgásukban a nemzeti szellemet divatossá
tették.” (Huszonöt év Magyarorsz. tört.-ből II. 129. lap. V. ö. Összes K. III.
679. l.) Nagyon helyes megemlékezés olvasható a két hölgy szerepléséről ez
időben a Vasárn. Ujs.-ban (1888. 41-dik szám) a gr. Batthyányiné életrajzában.
U. o. adva Batthyányiné egykorú képe is Barabás Miklóstól. Ugyanez a kép,
valamint Károlyiné képe is Barabástól Vasárn Ujs. 1887. 9. sz. Megemlékezés
rólok u. o. (149. l.). Károlyiné a forrad. után maga is külföldre menekült,
hogy gyermekeit szabadon neveltethesse. Felesleges hozzátennünk, hogy a két
hölgy gazdagsága, helyzete és szépsége egyaránt hozzájárult a népszerűség e
bálványozásához.) Kár, hogy magokat a szavakat egyik egykorú lap sem közli.
A bőbeszédű Honderü is csak ennyit ír: „az ünnep királynéi mindketten nehány,
hő honszerelmet tanúsító szavakban fejezté ki válaszérzelmüket a
megtisztelőknek, többször megszakítva beszédüket a magasra törő
éljenkiáltások.”
Petőfi
jelen volt e fáklyás-zenén, hallotta a két hölgy lelkes válaszát s megindulva
írta Batthyányi és Károlyi grófnék c. költeményét a fölemelő jelenet hatása
alatt, éspedig mondhatni azonnal; mert a költemény a Pesti Divatlap rá
következő számában, már nov. 24-én megjelent (II. 115. l. 21. sz.) s belőle
világosan kivehető, hogy maga is szemlélője s résztvevője volt a
fáklyásmenetnek:
Én láttam, láttam! … megmutatta őket
Szent vágyaimnak a szövétnekfény;
Hanem mi volt e fény a lánghoz
képest,
Mely akkor égett keblem belsején!
Ott álltak ők, mint égi jelenések,
Szokatlan köztünk ilyen látomány…
Hahogy sokáig néztem volna őket,
Szemfényemet vesztettem volna tán.
S hallottam ajkaik édes zenéjét,
Hallottam őket halkan mondani,
Mit tetteik rég fennszóval beszélnek,
Hogy ők a honnak hű leányai.
E
költeményből egyszersmind kivehetjük a két hölgy szavainak tartalmát is; és ez
úgy szerzőjének neve, mint e költemény nemes heve, lelkes szárnyalása miatt
fenn fogja tartani a két hölgy e szép napjának emlékét.
Petőfi
e költeményét a Versek II.-be (84. l.) még fölvette; de az 1847-diki Összes
költeményei-ből kihagyta. Megváltozott politikai hangulata, szélső
demokratizmusa hagyatta vele ki. Ez minden továbbiak nélkül is elég magyarázat.
Azonban
az irodalomban nem egyszer szóba került e költemény és kihagyásának története vagy
oka. Telegdy László írja pl. 1884-ben a Petőfi-Társ. „Koszoru”-jában* (* 1884. II.
619. l.), hogy midőn 1846. szept. 7-én a költővel Szatmárban együtt volt a
Szerdahelyi Pál főispáni beiktatásán, amely napról Nagykárolyban c. költeménye
is kelt, odahagyva a megyeházat, ilyen beszélgetést folytattak: „Hová menjünk?”
– kérdi Petőfi tétovázva.
-
Menjünk a várkertbe. Ott igen szépek az óriási üvegház délszaki növényei!...
- Én
oda nem megyek! – viszonzá Petőfi.
- Két
évvel ezelőtt Károlyi Györgyné és Batthyányi Lajosné laktak ott egész nyáron
át. Hozzájok te szép verset írtál.
- Az
akkor volt!... Most nem tenném meg! –
szólt Petőfi, stb.
Váradyné
meg azt írja, hogy midőn 1849-ben a költő az ő atyjánál Tordán volt (Mikós
Miklós tordai ref. pap) s beszéd közben a fia születésére írt költeményéért Csokonaihoz
hasonlította, a öltő ez ellen hevesen tiltakozott; azt mondta, hogy nem akar
hozzá hasonlítni, mert Csokonai mindenkihez írt pénzért verseket; ő pedig soha
be nem szennyezte azzal tollát. Egyetlen költeményt írt főrangúakhoz s azt sem
vette fel összes költeményei közé.* (* Erdélyi
Hiradó. 1888. 4. sz.)
E
helyek, habár sok év után vannak feljegyezve, bizonyítanak mindenesetre annyit,
hogy a költő szélső demokratizmusa idejében némelyek enyelgve vagy ilyes módon
fölemlítették neki e költeményét s ez lényegesen hatott arra, hogy kitagadta
gyűjteményéből s pedig éppen nem azért, mint más esetben tette, mert netalán
gyöngének tartotta.
FERENCZI
ZOLTÁN
Forrás: Petőfi-Muzeum VIII. évf. 1. szám 1895. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése