E c.
alatt részint kiegészítéseket, részint új adatokat közölvén, a kiegészítésekre
nézve az előbbi közlemények illető rovata tartandó szem előtt.
Kiegészítő adatok:
VII. Zöld Marczi c.
rovathoz.
A Honderű az 1845. foly. 76. lapján (4. sz. júl. 29.)
intézi Petőfi ellen a Zöld Marczi visszavettetése miatti hírhedt támadását a
következőkben:
„- Zöld
Marczi, Petőfinek ez oly tele torokkal hirdetett színműve, a bíráló választmány
által egyhangúlag – elvettetett. – A bírálók szerint sem drámai erő, sem
cselekmény, sem jellem, sem egység, sem morál nincs benne, s mindössze is
némely helyen körmönfont magyarság, nem rossz dialóg, de ez is, mint általában
az egésznek nyelve, minden költészet, minden nemesítés nélkül, merő nyersen. A
darab, mondják, nem is Zöld Marcinak, hanem Becskerekinek volna nevezhető. Az
egészen még igen nagy éretlenség tűnik föl, úgy hogy még csak olvasásra sem
tartatik méltónak. Az író múzsája, mint legtöbbnyire, nagyon alant repked.
Abban egyébiránt még magában semmi sincs, hogy P. darabja egyhangúlag
elvettetett, mert hiszen igen jó lírikus stb. lehet valaki anélkül, hogy
drámaíró volna; de P-re ez azért leend alkalmasint különösb hatással, mert ez
ifjú kezdő máris rendkívüli univesalis genienek mondja és írja magát a
szépirodalom körében. Ámbár a szépirodalom mezején legújabban is igen nem
szépen viselte magát, midőn az irodalomban hallatlan arrogantiával egy
Sujánszky ellenében oly nyilatkozatot engedett magának. Igen szép dolog az
önérzet és férfias büszkeség: de ily hetvenkedés, éretlenség, féktelen
szerénytelenség, sőt… már ez mégis sok. P. szépen halad a kegyeletekben. A
koszorús Garayn kezdé, más érdemeseken folytatja packázásait, remélhetni hogy
majd Vörösmartyra végzendi. S mi az oka, hogy a kegyeletek ily lábbal tapodását
összetett kézzel elnézi az egyetemes journalistica? Szomorú dolog, s gyalázat,
hogy ily önbőrükben nem férők által ekképp sértegettetni engedjük
koszorúsainkat – szótlanul újabb arrogantiákra merészítve őket. Szomorú dolog,
hogy ily sértegetéseknek a Divatlapon kívül, hol azokat találni már megszoktuk,
még másutt is hely engedtetik. Valóban a magyar irodalom történetírója nem a
legkedvezőbb rajzát kell hogy adja egykor a testületi szellemnek, mely –
fájdalom, a magyar írókörben teljesen hiányzani látszik; szomorú képet kellend
adnia a kegyeletről, mellyel költői érdemek iránt viseltetik a jelen nemzedék,
mely legtiszteltebb neveire sárt enged dobatni egy egyénről, ki nem méltó, hogy
megoldja saruit ama férfiaknak, kik – szerencse mégis – sokkal magasabban
állanak már az érdem és köztisztelet fénykörében, semhogy a por, mit ilyes
vickándozók odalenn a műveletlenség göröngyei közt felkavarnak, hozzájok
fölhatni bírna.”
Erre a Pesti Divatl. Lapszemléje, szólván a Honderű 4-dik
számáról, íagy ír (1845. II. 629. l.):
„A heti
szemlében különös elemében látszik lenni a H. oly con amore kefélgeti Petőfit
„Zöld Marci” visszavettetése nyomán. Hogy Petőfyben
(!) hiba van – mert ő is ember; az tagadhatatlan, de hogy legeredetibb erű,
legtöbb teremtő erővel bíró fiatal költőink közt, s máris ott áll, hová egy sem
juthat el: az is tagadhatatlan – és ezt a H. csak úgy, holmi odavetett, saruoldó
nagy szavakkal le nem fogja rontani. Egyébiránt a H., mint valami kávénénike,
mindent szól, szapul, ki vele nem tart.”
Mindenesetre
tény, hogy Petőfi a Honderű támadásai ellen csak a Pesti Divatlap vette
védelmébe; de az figyelemre méltó, hogy bizony a védelem nemigen felelt meg a
támadásnak s bizonyára nemigen volt megfelelő ama szolgálatoknak sem, miket
Petőfi a Pesti Div.-nak tett, még kevésbé annak a népszerűségnek, melyhez e lap
legkivált Petőfi költeményei által jutott.
XII. Tigris és hiéna. Az
első nyom a Pesti Divatlapban e műről 1846. I. 278. l. jelent meg (14. sz. ápr.
2-án): „Petőfi „Tigris és hiéna” című drámája e héten vala adandó; de miután
szerző megtudá, hogy művét bérletfolyamban akarják adni. visszavette kéziratát.
- Jól
tette. – Mert ha még a külföldi új darabokat is bérletszünetben adják, mi
jognál fogva tehetik az ellenkezőt eredeti darabjainkkal, miután az új műnek
első előadása bérletfolyamban, az írókra nézve mind szellemileg, mind anyagilag
káros.”
Erre a Honderű 1846. I. 315-6. lapon (16. sz. ápril 21.)
így ír:
„-
Mondják a hírlapok, hogy Petőfi úr drámáját visszavette, mert nem akarták azt
bérletszünetben adni. Nem kívánjuk itt fejtegetni, igazságos kívánat-e
szerzőktül egy olyan, mely ha állana – soha, de soha bérfolyamban egy új
eredeti drámát sem lehetne fölhozni (mely körülmény a világnak egy színpadán
sem létezik); azonban azt valóban fájlaljuk, hogy azon fiatal írócskának – kit
egy-két lap erőnek erejével elsőrendű zseni gyanánt akar Európának feltukmálni
– ezen érdekesb mezőni beköszönthetését ez által hátráltatta az igazgatóság.
Petőfi úr egy sokat ígérő költői tehetséggel bíró újonc, bár annak, mit tőle
eddigelő bírunk, nagyobb fele ki nem állja a bírálatot. P. úr pedig jóval
többre vihetné, ha túlzó barátai s egy-két majomszeretetű lap el nem hitette
volna vele, hogy ő már a költői zsenik netovábbja. A színházak közönsége
bajosabban megvesztegethető. Kár volt őt ettől bár egy óráig is elzárni, mert
ily drámailag parlag irodalomban mindenkinek – ki csak legtávolabb reményre
jogosíthat – édes-örömest kell rést nyitni, hogy erejét megkísérthesse. Hogy
pedig P. úr más mezőn, mint mondók, szép költői tehetséggel lőn megáldva, azt
kétségbe vonni senki nem akarja. Azért Hyaena és Tigris for ever!”
Ugyancsak a Honderűben ez olvasható 1846. II. 476-7. l.
(24. sz. dec. 15.):
„-
Sajtó alatt van: Petőfi Sándor úr Tigris és Hiéna című drámája, mely folyó év
elején elfogadva, betanulva s előadásra kitűzve volt, a szerzőtől mindazáltal,
azon okból, mert azt bérletfolyamban akarták adni visszavétetett. Valamely
kéretlen elménc e tett után ítélve, azt mondhatná tán, hogy P. S. úr inkább
(pénz) költő mint (vers) költő.”
Ugyanerről az Életképek 1847. I. 30. I. (1. sz. jan. 2.)
így ír:
„-
Petőfi Sándor „tigris és hiéna” c. színdarabja elhagyá a sajtót.”
Ezekből
az adatokból megtudhatunk annyit, hogy Petőfi a „Tigris és Hiéna” c. drámáját
1846. elején írta.
XIII. Összes költeményei. E nagy és fontos kiadásról az első hír a Pesti Divatlap
1846. I. 534. lapján olvasható (27. szám, júl. 4-én):
„Petőfi
összes verseinek újévre leendő kiadását derék könyvárusunk Emich Gusztáv
vállalá magára, ki a génialis költőnek eddigelé megjelent valamennyi
költeményét 500 pengő forinton vette meg, mi nálunk, kivált versekért nem
csekély díj. A mű díszkiadásban s a költő acélba metszett arcképével fog
megjelenni.”
A legközelebbi hír a Honderűben áll róla, mely 1847. I.
128. l. (6. sz. febr. 9.) így ír:
„*)
Petőfi úr versei sajtó alatt izzadnak. Vagy 100 darab még nem látottal bővítve.
Ökörszem reméli, hogy ily bő szüretből semmi esetre nem marad ki az, mely a
Honderű szerkesztőjét lemajmozta, s melytől egyedül föltételezhetné még
szegényke némi halhatatlanságát.
Ugyancsak a Honderű 1847. I. 262. l. (13. sz., márc. 30.)
így ír:
„-
Petőfi verseit Emich Gusztáv könyvárus egy nagy kötetben igen csinosan
kiállítva kiadta. A könyv a fiatal költő acélba metszett arcképével is el van
látva. Ára 3 pft.”
Az Életképek 1847. I. 360. l. (11. sz. márc. 13.) így ír:
-
- „Petőfi összes versei s Eötvös újabb
regénye nemsokára elhagyandják a sajtót” stb.
Ugyanott a 392. lapon (1847. I. 392. 12. sz. márc. 20.)
így ír:
„- Még
nem jelent meg magyar könyv oly Pazar pompával, de tán ritka érdemli is azt meg
jobban, mint Petőfi Sándor „összes költeményei” egy kötetben. Emich Gusztáv
hihetetlen bőkezűséggel állítá ezt ki s mégis árát (34 nagy nyolcadrétű ívért
három pengő forint) oly olcsóra szabta, hogy legnagyobb tiszteletét tanúsítá e
jeles költőnk iránt, midőn annak művét a kevésbé tehetséges osztálynak is
megszerezhetővé teszi. B. Eötvös József szíveskedjék megígérni, hogy e
költeményekről bővebb bírálatot írand lapunkban; ez, úgy hisszük, a legjobb
ajánlólevél s legbiztosabb garantia leend, hogy azokat minden magyar ember
megszerezni iparkodandik.”
A Pesti Divatl., mely ekkor már meghasonlott vala
Petőfivel, e kiadásról 1847. I. 414. l. (13. szám, márc. 28.) így emlékszik
meg:
(Petőfi összes költeményei.) Népszerű
költőnk Petőfi, egy idő óta nem szorult a mi dicséretünkre; - mindazáltal
jelenleg, midőn vállalkozó könyvárusunk Emich Gusztáv, eddig szétszórva
megjelent, s újakkal is, szaporított apróbb költeményeit összes s igen pompás
kiadásban közrebocsátá, elmulaszthatlan kötelességünknek tartjuk, miszerint
ezen versgyűjteményt, mely költészetünk drága kincsei közt a legszebb,
legtarkább varázsszíneket a legnagyobb változatossággal játszó, ritka becsű
tűzopálkint tündököl – a közönség hathatós pártfogásába ajánlani, reményünket
fejezvén ki az iránt, hogy minden lelkes honfi és honleány nemzeti
büszkeségének tartandja e könyvet bírhatni.
Teljes
cím:
Petőfi Összes költeményei egy kötetben. Pest, 1847. Emich
Gusztáv sajátja. (E címlapon egy koszorúzott lant
nyílvesszővel átszúrva, mint vignetta.) (A lap második oldalán Petőfi
jelszava.) Második címlap: Petőfi Sándor
Összes költeményei. Az ajánlati lap:
Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a
szerző által. (Nyomt. Beimelnél.) Nagy 8r.
velinen. 537. l. Utolsó lapon: Vége az
1846-dik évnek.
1) I-II. közl. l. Petőfi-Múzeum I-II.
Forrás: Petőfi-Múzeum I. évf. 3. szám (1888. júl. 1.)
július-szeptemberi füzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése