Reviczky Gyula levele Arany Jánoshoz és huszonegy mutatóba küldött vers

Reviczky Gyula, a „modern” magyar líra egyik őse, szívvel-lélekkel híve, bámulója volt Arany Jánosnak. Humoráról tanulmányt írt, balladáiból németre fordított, s alig van esztétikai dolgozata, amelyben ne említené, ne idézné mesterét. A nyugtalan vérű, révbe vágyó fiatal költőnek eszményképe volt a csöndes, lehiggadt, bölcs Arany. Költői, emberi magatartását, önérzetes szerénységét teljes mértékben méltányolta. Érthető, ha korán keres hozzá kapcsolatot. Mikor a szülei, rokoni környezettől végleg elszakadva, Pesten nyomorog, el akar látogatni Toldi költőjéhez. De Arany nem szerette az új poézist, az volt a híre, hogy nem fogad, s a félénkségig szemérmes, rátarti ifjú eláll szándékától. Aztán mikor egy esztendő múlva nyomora elől Dentára menekül nevelőnek, mégis fölkeresi bálványozott költőjét levélben, s huszonegy versét mellékeli, bírálatát kérve.* (* A levelet és a verseket az Akadémia kézirattára őrzi. (V. ö. Arany János levelezésének címjegyzéke. A M. T. Akadémia kiadása, 1899. 415. l.) Az anyagot eredeti helyesírással közöltük. A szöveg jól olvasható, csak a pont és a vessző hozza gyakran zavarba az olvasót; a pont Reviczkynél többször rövid vesszőnek tetszik, pedig szemlátomást nem annak szánta. – A versek, mint Reviczky említi, nagyrészt már megjelentek lapokban, levele előtt. Néhányat megtaláltunk az Új Időkben. Reviczky sokat simitgatott a költeményein, később változtathatott az Aranynak megküldötteken is. (Pl. a Donna Diana c. vers, levele után néhány hétre, módosított , módosított első strófával jelenik meg az Új Időkben ,1876. febr. 5.). A kéziratnak a versek végső formájával való összevetésében Reviczkynek még életében kiadott kötetét használtuk (Ifjuságom, 1883.), valamint a Koroda Pál gondozásában megjelent Összes költeményei három kiadását (1895., 1900., 1911.). Azokat a szavakat, melyek a végső fogalmazásban megváltoztak vagy módosultak, stb., dűlt betűvel, az eltéréseket a jegyzetben közöltük.)

 A 21 költemény címe a következő: Epigon (1874), Utolsó vágy (1874), Csevegések (I-II. 1874), Falusi dal (1875), Egy fiúnak (1875), Őszi dalt írok (1874), Mikor húsz éves lettem (1875. ápr. 9.), Donna Diana (1875), Egy imakönyvhöz (1873 vagy 1875), Karácsonkor (1874), Juventus ventus (1875), Ideális percek (Szivemből téptem… Szép s ifjú volt… Tudnék bár… Zeneszót hoz… Kérlek, ne zengjetek (1874), Árva fiú (1874), Est deus in vobis (1875), A hársfa regéje (1875), A filiszterekhez (1875), Bábel (1874), Május elsején (1875), Beh furcsa (1875), Mea culpa (1875), Sátán (1874).

E kézirat fő érdekessége, hogy bepillantást enged a fiatal Revicky műhelyébe. Egy-két java alkotásának első vagy komolyabb fogalmazását is megtalálhatjuk itten. (Pl. Imakönyvem.) Selejtes rigmusok közt szép sorokra, strófákra, majdnem egészen kész értékes versre is bukkanunk. Egészen közelről láthatjuk a szárnyait javában bontogató, nem a tehetség, hanem a lángelme pályájára vágyó, nagybecsvágyú poétát.

Íme, az Arany Jánoshoz írt levél:

Kegyelmes uram!

Haboznak-e a folyók és patakok, mikor a végtelen tenger ölébe sietnek? Haboznak-e az ájtatos hívek, mikor a pompás dóm hallgatag félhomályát felkeresik, hogy imájuk által zaklatott szívüket megkönnyítsék? Miért habozzak hazánk legnagyobb költője felé sóvárog (mily bitang ez a név!)* (* V. ö. Az ember… a költő /mily bitang ez a név!/ stb. Arany: Dante.), hogy legalább ruhája szegélyének érintése által meggyógyuljak?...

Nem  habozom többé, mert tudom, hogy jól cselekszem ahhoz, ha a szív szavára hallgatok. Apai áldásommal útnak eresztem szerelmes gyermekeimet. Útnak eresztem ahhoz a jó és fennkölt szellemű bácsihoz, ki bizonyára nem fogja őket magátul eltaszítani, sőt, ha szépen és ildomosan viselik magukat, tán még egy pár nyájas szót is beszél velük.

Menjetek, kedves gyermekeim! s ne legyetek oly félénkek. Tárjátok ki annak a jó bácsinak egész bizalommal szíveteket és kérjétek összetett kezekkel az ő áldását! Apátok is szól nevetekben.

Valóban, kegyelmes uram, sokat kérek!

Közeledik a karácson. A jó gyermekeknek ajándékot hoz a kis Jézuska, s én ajándéktalanul maradjak mint tavaly? Sokat kérek, nagyon sokat! Tegyen boldoggá, kegyelmes uram, olvassa el, ha lehet, két év alatt írt, a lapokban (egy pár kivételvel) elszórva megjelent ide mellékelt verseimet!

Kimondhatatlanul drága karácsonyi ajándék lesz számomra ha a magyar Homér fogja nekem mondani. „Fiam, úgy volt az a világ kezdete óta! Te se tégy másképp! Haladj tovább azon az ösvényen, melyre sorsod s talán maguk az istenek vezettek. Amen!”

Az apa is atyai áldását kéri!

Denta, 1875. dec. 7.                                  Legmélyebb hódolattal

                                                                                 Reviczky Gyula

Nem tudni, válaszolt-e Reviczkynek Arany. Nincs semmi nyoma. Mégis valószínű, hogy a válasz elmaradt Reviczky annyira nagyra volt mesterével, hogy pár sornyi, sőt kedvezőtlen vélemény is esemény lett volna számára, s arról leveleiben olvasnunk kellene. Ha az elfoglalt, betegeskedő Aranyt rossz kedvében találta a küldemény, néhány más oda is lehetett rá, hogy ne válaszoljon, esetleg halogassa a választ, aztán végképp megfeledkezzék róla. Hiszen Madách remekét is félretette jó időre, az első rövid, kedvezőtlen benyomás miatt. Reviczkyvel szemben egyéb is gátolhatta. Könnyekig megható, hogy a fiatal költő, túlbuzgalmában, milyen ügyetlenül közeledik Aranyhoz. Azt mondhatnók: ajtóstul rohan be hozzá. Kegyelmesnek szólítja út, aki annyira fázott minden titulustól, kitüntetéstől! Nehéz elgondolni, hogy az előkelő származású Reviczkynek hogyan juthatott eszébe ez a cím. Valószínűleg zaklatott életéből magyarázhatjuk tájékozatlanságát. Nemrég a nyomor legmélyén járt, csavargó-életet élt Budapesten, már-már egészen elvadult a társadalomtól, amellett lázas álmai vannak elképzelt fényes jövőjéről, s alázat és nagyzási hóbort végletei közt vergődik. Most végre, két éve, meleg, biztos fészekbe jut Dentán, imádottja közelében. Az ilyen regényes sorsú, kiszámíthatatlan kedélyű emberrel könnyen megesik, hogy nem tudja, kit milyen cím illet meg. Lehet az is, hogy az Aranyt ért királyi kitüntetést érezte a kegyelmesi méltósággal együtt járónak. Amellett Arany mint halhatatlan költő, a „magyar Homér”, hazánk legnagyobb költője állt előtte, a szerénységben, a zöld titánok acsarkodásai ellenére félelmetes tekintélyű lángész, s Reviczky áradozva, érzelgős hangon, a gyermek gügyögő nyelvén ír a jó Arany „bácsinak”, úgy, ahogy a Gondviselésnek szokás. Az sem szerencsés ötlete, hogy már szinte előre megfogalmazza Arany ítéletét s ámennel pecsételi meg. Mindjárt az első verséhez Aranytól választ jeligét (A dalnok búja c. verséből), s a vers elején Ossiánt emlegeti, nyilván kedveskedésből, Arany Ősszel c. versére gondolva .De milyen nyakatekert módon írja le! Ósján! Ha elolvasta, bizonyára finomkodásnak, divatos nyelvficamításnak vehette Arany, pedig Reviczky éppen konzervatív hajlamait, divatellenességét akarja hangsúlyozni. Az egész vers, bár könnyen pereg, elég mondvacsinált – „kadencia”, hogy Reviczky egyik szavával éljünk.

A versek nagy része később sem változott lényegesen. Lássuk a jelentékenyebb eltéréseket.

Egy imakönyvhöz¹

Aranykötésben² imakönyvet

Hagyott rám örökül anyám.

Kis Jézus ingben, glóriában

Van a könyv első oldalán.

Sok év előtt egyik sarokba

Beírta jó anyám nevét.

Lehajtom a betükre főmet,

Hogy felidézzem szellemét.

Mint kis fiú, alig emlékszem,

Csak egyszer, halva³ láttam őt.

Tavasz volt ép, a kedves ákácz

Virágozott a ház előtt.

A lemenő nap fénysugára

Reszketett ajkán, zárt szemén.

Apám egy sutba csöndesen sírt,

De hangosan zokogtam én.⁴

Elnézem a fakó betűket

S a könyvnek sárga lapjait.

Alig olvashatók; - szivemben

Ép ilyen halovány a hit,⁵

Kék selyemszállal összekötve

Egy fürtöm is még benne van

Aranyhajú gyermekkorombul

Eltűnt a többi nyomtalan.⁶

Itt egy darab leírt imádság

S anyám levágott szöghaja.

Amott⁷ egy szentnek vézna képe

S egy régi, halvány Mária.

Mind összetépve, mint szivemben

A boldogság és szeretet.⁸

Sokszor szeretnék sirni, hogyha

Nem szégyelném a könnyeket.

Felütöm a szent Miatyánkot;

Két kezem összekulcsolom.

S eljő a megadás szivembe:

Hiszek megint s imádkozom.

Imádkozzék az árva gyermek,

Kit jó mamája elhagyott.⁹

Uristen! én nem zugolódom;

Legyen a Te akaratod.

S neked anyám, el sem panaszlom,

Hogy mennyi bánat szállt reám.

Hisz én nyugalmat nem kerestem;

Vagy nyugalom a bün talán?...¹⁰

Türtem, reméltem, megalázva

Töltöm el ifju éltemet.

Megőrizém az imakönyvet

És a te szent emlékedet.¹¹

(1873. vagy 1875.)

Benne van az Ifjuságomban a jelzett változtatásokkal. Néhány szava, hangulata is emlékeztet Arany Fiamnak c. költeményére.

1) Imakönyvem

2) Aranykötésű

3) Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer

Fehér ruhában…

4) … ott állt a ravatalnál

         És velem együtt sirt szegény.

5) Hogy elmosódtak a betűk! Mily

Sárgák s kopottak e lapok.

Rég volt, midőn ez imakönyvből

Még az anyám imádkozott.

6) Van itt hajambul egy kevés.

Aranyos fürteimhez akkor

Nem illett még a szenvedés.

7) Irott imádság töredéke

Mellett van az anyám haja,

Emitt

8) Elnézem… Éppen így viselt meg

A sors azóta engemet.

9) Az Úr imádságát ütöm fel

(Kisérőm a nehéz uton)

S vigasztalást vegyit a kínhoz

A te imád, óh Jézusom!

Imádság kell a szenvedőnek,

Akit a sors árván hagyott.

10) Föl nem panaszlom a világnak,

Csak szellemednek, jó anyám,

Milyen kopár volt ifjuságom,

S hogy mennyi bánat szállt reám.

11) Idegenek közt éltem én;

De azt a régi imakönyvet

S emléked szentül őrizém.

A filiszterekhez

Hagyjátok hát!¹ ha nem szerettek;

Én nem kereslek titeket.

Az eszme a Ti² körötöknél

Magasbra vonja lelkemet.³

Isten küldé a szenvedést⁴ rám;

Ez kél s száll bennem untalan.⁵

A kit az Isten látogat meg,

Az nem lehet boldogtalan.

Mi bennem zakatol, az érzést

Nem érti senki köztetek.

Fölfogni eszméim világát,

Hitvány a’hoz a lelketek.

Bármennyit szenvedek, a boldog

Mégis⁶ csak én vagyok magam:

Ki egy világot hord szivében,

Az nem lehet boldogtalan.

Hogy sok a vágyam, ez a vétkem;

Ezért gunyoltok, jól tudom.

Csavargónak neveztek és hogy

Különcz vagyok s nincs modorom.

Daczolok én a félvilággal,

Nyomorgva büszkén, boldogan

S szemébe mondom a királynak,

Ő a szegény⁷, boldogtalan!

S mi minden válhatnék belőlem?

Prókátor, orvos, pap, tanár…

Tán még miniszter is lehetnék

Vagy méltóságos hitkufár?

De az én vágyam a szabadság!

S e vágy órjás, határtalan.

A szabad sziv s a szabad elme

Ugy-e, hogy nem⁸ boldogtalan?

Nem járok czifra társaságba⁹

S¹⁰ nem kérem a nagyok¹¹ kegyét;

Ne gunyoljátok hát kabátom!

Hisz az tinéktek mit se vét.

Reményen, üdvöm, büszkeségem,

Egész lelkem dalomba’ van.

Kit homlokán csókolt a múzsa,

Ugy-e, hogy nem¹² boldogtalan? –

A kikkel én szoktam beszélni¹³,

Mind földöntuli¹⁴ szellemek.

A küzdelemben ők segitnek,

Szeretnek ők, mert értenek. –

Eget s földet velök bejárok

Dagadó szivvel, társtalan. –

Ki szellemekkel ismerős, az

Ugy-e, hogy nem¹⁴ boldogtalan?

Hagyjatok hát! ha nem szerettek!

Én nem kereslek titeket!

Hisz régi példa, hogy ökörszem

A sas barátja nem lehet.

Maradjatok Ti lenn a porban,

A míg én szállok magasan.

Ha köztetek kéne maradnom:16

Akkor volnék boldogtalan.

1) Csak hagyjatok

2) Kihuzva: hitvány

3) Én ugyse tartok véletek!

Nem kértem tőletek tanácsot,

Nem mondtam én, hogy szenvedek.

4) e küzködést

5) Imádság felsiró szavam.

6) A vágyak mámorát, ez édes

Keservet ti nem érzitek.

Kétségimet hát mért közöljem

És álmimat tivéletek?...

Zokogva bár, de mégis érzem,

Boldog…

7) Mert lelkem soha el nem adta,

S nem vettem példát rólatok;

Azért én a ti szemetekben

Czigányos és különcz vagyok.

Jó tudnom, hogy világotokban

Lelkem bitang és hontalan.

Ki hü marad az ideálhoz,

Az nem lehet…

8) Hogy fölvihetném dolgomat,

Ha a jövőre volna gondom,

S szivemre venném sorsomat.

De jobb szabadnak lenni bármily

Szegényen és magánosan.

Ki nem szorult az emberekre,

Az nem lehet…

9) Utálom a kufár világot

10) Az S hiányzik

11) hajhászom nagyur

12) Az nem lehet…

13) Kik az én sorsommal törődnek,

14) égi-légi

15) Óh, szent gyönyör! óh, boldog élet!

Hogy én is szállhatok velek!

Egy szebb világ van ott! lakói

Jók s boldogok mindannyian.

Ki bizik tiszta szellemekben,

Az nem lehet…

16) … Nem egy világból

Valók vagyunk mi, hagyjatok!

Angyal vagy ördög, nem tudom, de

A ti testvértek nem vagyok.

Közétek ugy se szállok én le:

Erőködéstek hasztalan.

Ha én sorsotokra jutnék:

Megjelent az Uj Időkben (1875. július 24.). Eltérések: 3. sor: a T helyett: hitvány; 7. sor: A kit helyett: S a kit; 13. sor: a boldog helyett: de boldog; 32. sor: Ugy-e hogy nem helyett: Soh’sem lehet; 34. sor: S nem kérem helyett: S utálom; 44. sor helyett: Ők értenek csak engemet; 48. sor: Ugy-e hogy nem helyett: Soh’sem lehet; 55-56. sor: A ki a sötétben botorkál, Az a szegény, boldogtalan!

Megvan már az Ifjuságom-ban, a jegyzetekben közölt változtatásokkal.

Falusi dal

Reviczky kihagyta gyűjteményéből. Koroda is csak az Összes költ. III. kiadásába vette fel, az utolsó strófa nélkül. Ez a kéziratban így hangzik:

Mert kinek hite ép, csodás

S kunyhója, földje van;

Kinél a munka már szokás:

Érheti őt is nagy csapás,

De nem lehet boldogtalan.

(1875)

Közli: VAJTHÓ LÁSZLÓ

Forrás: Irodalomtörténeti Közlemények 1938. 2. szám