Petőfi a népregében

Petőfi a népnél is annyira ösmeretes, mint egyik sem költőink közül és így nem csoda, ha foglalkozik vele, életkörülményeit kutatja – sőt alakját itt-ott regéi tárgyává is teszi. Ez utóbbiról a nyáron győződtem meg, midőn véletlenül tanúja voltam egy beszélgetésnek, amely egy kavicsbányában dolgozó munkás és családja között folyt. Vacsora után az asztal körül ültek s a családfő egy kalendáriumot tartott a kezében, amelyben Petőfinek is volt közölve egy verse. Ezt szavalgatta nagy hévvel családjának beléptünk előtt és ebből az alkalomból jött szóba Petőfi.

- Nagy korhely volt őkelme – magyarázá a családfő bevezetésképpen -, de aztán olyan eszű ember is, hogy a világon nem volt párja. Az apja azonban már nem tűrhette tovább duhajkodásait és elkergette a háztól, pedig hát gazdag ember volt. Mikor kiadta neki az utat, azt kiáltotta utána: kéregető koldus lesz belőled meglásd, és a kertek alatt halsz meg, ha meg nem javulsz.

Petőfi azonban nem hajlott a szép szóra, hanem világgá ment és tovább folytatta a lump-életet. Ezalatt telt-múlt az idő s az öreg Petőfi el is felejtette a fiát és minden gyönyörűségét szép leányában találta. De végre ennek is szerencséje akadt s az öreg egy hetedhét országra szóló lagzit csapott, mikor a lakodalma volt. Ott vigadott az egész falu színe-java a dúsan megterített asztaloknál; az ajtók előtt s az ablakok alatt pedig a koldusok is össze voltak gyűlve, hogy egy-egy morzsát kapjanak a gazdag lakomából.

Egyszer, mikor már a köszöntőkre került a sor, belopózkodik a koldusok közül a legrongyosabb és engedelmet kér, hogy ő is elmondhassa a maga jó kívánatait. – Hogyne engedném meg – kiáltott föl az öreg Petőfi -, mikor olyan magas kedvem van, hogy a koldusokat is vendégeimnek nézem!

A koldus erre a kezébe vett egy poharat és olyan szép verset mondott, hogy a vendégek szólni sem tudtak a bámulattól s az öreg Petőfinek könnyek gyűltek a szemébe.

- A fiam jutott eszembe – mondá a vendégeknek szemeit törölgetve -, mert csak az én Sándoromtól hallottam még ilyen gyönyörű verseket.

Ekkor már a koldus sem állhatta tovább, hanem az öreg lábaihoz borult é azt mondta: - Én vagyok az a te rossz fiad, akiről megjósoltad volt, hogy koldus lesz. Látod, azzá is lettem!

Az öreg Petőfi erre magához ölelte és összecsókolta a koldust, aki csakugyan nem volt más, mint az ő fia, a híres Petőfi Sándor. Azután behívta és megvendégelte a többi koldusokat is, fiát pedig az asztalfőre ültette és el sem is engedte többé a háztól.

Közli: CSERNÁTONI GYULA

Forrás: Petőfi-Muzeum I. évf. 4. szám,  1888. okt. 1. (október-decemberi füzet)