Zalay Lajos (1849-?): Ha meghalok…

Ha meghalok, Pápa földje lesz sirom…
Itt mosolygott rám fel az én csillagom.
Kedvesim! Koporsóm ne fedjétek be
E csillagot hadd láthatom örökre!!

Mert tudom, hogy drága kis lány csillag lész,
A kék égre tűz fel a teremtő kéz.
Minden csillag közt te lész legfényesebb!
S az én sirom… minden sirnál setétebb.

Fényes csillag… setét sir… megálljatok:
Zajló szívem hadd pihenjen rajtatok.
Setét sirra… fényes csillag mosolyog,
Setét sirból vajon én majd mit látok?!

Forrás: Pápai Lapok 1. évf. 22. sz. Pápa, 1874. szept. 26.

Zalay Lajos (1849-?): ÁLOM és VALÓSÁG

 
Virágos tavasz volt. A fa már kizöldült,
A nagy mindenségen öröm mosolya ült.
Piros tulipánok rózsás fejeiket
Egymásra hajtották, s szerelmet csevegek.
Azurkék szemeit az árva ibolya
Az égre függeszté, s imát mondott ajka.
Szerelemittasan a szende nefelejcs
Folyvást azt csevegte „engem el ne felejts.”
A virágok felett méhe és a kis légy
Mindegyre azt zsongta „szerelmedhez hű légy.”
Szerelmi dalt zengett a kis pacsirta fönt,
Az egész természet öröm mámorba dől.t
A föld megittasult a gyönyör mámortul,
S harmat alakjában, vén szeméből könny hull.
***
S én láttam e tavaszt… hisz szerelmem volt az -
Boldogság tavasza… az igazi tavasz.
Édes boldogságnak drága koszoruját
Repkedő Zephirek naponta ránk rakták.
Szó ki nem fejezi azt a boldogságot,
Mig szívem, drága lány, sajátjának tudott.
Bár hova fordultam… öröm dala szólott
És most… öröm, remény… minden oda, kiholt.
A boldog menny kihullt a nagy mindenségbül,
S vele, a mi nagy s szép, semmiségbe merül.
Nincs hatalom, a mi visszaadjon nekem
Te fájó gondolat, elhamvadt szerelmem.

Forrás: Pápai Lapok 1. évf. 6. sz. Pápa, 1874. junius 7.