2019. okt. 30.

Gerencsér Anna: Ősszel


 
Kihajló ereszünk hajnalkás alján,
És kint az erdőnek virágos táján
A gerlicék
Szerelmes bugással bucsuznak már.

Bubánatos hangjuk imaként zsongva,
Érzem, a lelkemet idegenbe vonza
Pihenni már.
Oda az élet, elmulott a nyár.

Azért a lelkem nagy kikelet táján,
Vagy a haldokló ősz ködbe borulásán,
Anyám sirján
hervadt virágimhoz vissza-vissza jár.

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 48. sz. Zalaegerszeg, 1915. december 9.

Gerencsér Anna: Rólad szól a lelkem…


 
A te bölcsőd messze, idegenben ringott,
Ahol tán a virág néked nem is nyilott.
hol tán nem borult rád susogó fa lombja,
Tavaszi estéken. Édes Mindenségem
Nem volt aki érted éljen,
Nem volt aki a Neved susogja.

Máskép szól a madár, máskép száll a lepke,
Van már itten Édes, ki lelked keresse,
Kinek lelked buját sirva elzokogja
Tavaszi estéken. Édes Mindenségem
Van már aki Érted éljen,
Van már aki a Neved susogja…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 47. sz. Zalaegerszeg, 1915. december 2.

Gerencsér Anna: Megtaláltam a hitem…


 
Lent a tó vizének szelid kék tükrében,
A viharos éjek néma sötétjében –
Kerestem a lelked.
Az én kis szobámban ha egyedül voltam
Majd megszakadt a lelkem, mikor ugy zokogtam.
Ott zokogtam Érted.

Mikor vihar söpört végig a határon,
Mikor csak egy levél se maradt az ágon,
Siratlak Téged.
És mikor a lapnak utolsó sugára
Visszavitt, hazavitt elhagyott hazádba.
Sirt bennem a lélek.

S mikor a te szemed fekete világa
Belefonódott a szemem sugarába;
Nem tudtam, hogy Te vagy csak az üdvöm vártam.
S mikor a Zaláról uszó ködök szálltak
Elvesztett hitemet a Te szemeidben
Ujra megtaláltam…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 46. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 25.

Gerencsér Anna: Álmok


 
Szóltam a virághoz:
Hagyja meg a szirmát, ne hulljon még!
Bimbózó álmaim kikeletje,
Rózsafája ne legyen temetve.
Hiába kértem!
A virág lehullt, megcsipte a dér.

Hivtam a tavaszt:
Adjon sugárt, hisz oly árva vagyok.
Hogy a lelkem ne legyen oly sivár,
Legyen bent egy kis hit, egy kis sugár.
Hiába kértem!
Előbb megkinzott s aztán itthagyott.

Kértem az Istent:
Csak a hitem, csak azt hagyja nekem!
Hogy ami szép volt, legyen ujra álom,
Hogy a kacagás legyen a világom.
Hiába minden!
Csak a valóság maradt meg nekem.

S te jégszivü férfi:
Nem jönnél-e kérni a hitem, - velem?
Ne hidd, hogy ujra csókjaidra vágyom,
Bánat, lemondás már az én világom,
Jó lesz pihenni nekem odalenn:
Hol nincs szerelem, szárnyszegett remény, -
Ugyis a lelkem a kintól ég,
Hogy elvetted megőrzött hitét.
- Miattad járok:
A zuzott szivek könnyes mezején.

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 45. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 11.

Gerencsér Anna: Temetés




Hólepte vidéken, lombtalan fák alján,
Nem gyujtanak gyertyát. Forró imádságuk
Könnyeikbe öntve, remegve száll hozzánk.

Hazaszáll a lelkük, mindig otthon élnek;
Kicsi fiacskájuk imára tanitni
S örülni az édes mosolygó szemének.

… Hólepte vidéken, valahol most messze,
Csendben temetik el az ezred cigányát;
- Siró hegedüjét, kacagó danáját –
Az a kivánsága, hogy a sir temesse.

Hiszen odahaza nincsen aki várja:
Az a szőke kislány gyülöli, utálja,
Kinél rabként maradt a lelke világa,
Édes menyországa…

Forrás: Magyar paizs XVI. évf. 44. sz. Zalaegerszeg, 1915. november 4.