Érzem, érzem nemsokára meghalok…
Rögös utam már a temetőhöz ért.
Nem látok többé borulatos alkonyt,
Rámborul a sötét, csillagtalan éj.
De a nyugalom, óh édes lesz nekem!
Hiszen szenvedtem Teérted eleget.
Üzést, kinzást, de sokat végig éltem!
Azért tudom, hogy elfeledsz engemet.
De, hogyha hozzád vissza jő a lelkem,
Csillagos, csendes, szép tiszta éjjelen,
Én elüzöm a borut homlokodról,
Csak Te el ne üzzél édes Mindenem!
Forrás: Magyar paizs
XVI. évf. 35. sz. Zalaegerszeg, 1915. szeptember 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése