Cseveg, vén dajkám aszott ajakáról
Hallottam egy mesét, szerelmes árváról:
Peterdy Rózsika egyetlen leányka,
Apjának, anyjának bálványa, világa.
Szive lágy szálait szerelemről szedte,
Szivének szálait szerelem edzette.
A fiu szegény volt, elhagyott és árva,
Peterdy „igen”-jét de hiába várta.
Elment hát feledni erdőbe, vadonba.
Bujdosott, sirdogált –mint a mese mondja.
Rózsika beteg lett, a szivét jajgatta,
A szivem! a szivem! – csak azt hajtogatta.
Eljött a kuruzsló, a baját kutatta,
Rózsika mit se’ szólt, csak szivét mutatta.
Az orvos nem tudta, a szivét mi nyomja.
Rózsika csak fogyott – mint a mese mondja.
Az apja, jó apja megszánta a lányát
S elindult keresni szerelmetes párját.
Soká járt, soká volt erdőbe’, vadonba’,
Míg végre meglelte – mint a mese mondja.
De mikor hazajött, Rózsika az ágyon
Ugy feküdt sápadtan, halott-haloványon.
Szólitja az apja: haza hoztam párod’!
Könyezve a fiu: mindig hozzád vágyott!
Rózsika hallgatag, alszik búja, gondja,
Meggyógyult örökre – mint a mese mondja.
Fölordit az apja: egyetlen leányom!
Fölsivit az anyja: minden boldogságom!
Följajdul a fiu, s elakad a hangja,
A szive meghasadt – mit a mese mondja…
Forrás: Kiskunhalasi Ujság I. évf. 15. sz. Kiskunhalas,
1904. október 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése