I.
A
kicsi, fenyvesek közé bújt nyaralóhelyen fényes jótékony ünnepre készültek. A
napokban ugyanis a késő éjszakát riasztó tűzilárma verte föl; a park sötét fái
fölött félelmes tűzfelhő piroslott. A veszedelem a közeli faluban ütött ki,
ahol a lángok hamarosan végeztek nehány parasztházikóval. A fürdővendégek
másnap kíváncsian siettek a pusztulás színhelyére s az asszonyok nagy
részvéttel nézték a kormos gerendákon üldögélő, beomlott falakra bámuló népet,
ami udvarlóikat arra indította, hogy nemes versenyre keljenek: ki ád többet a
kárvallottak fölsegítésére? ennek a nemes versengésnek aztán az lőn a
következése, hogy a faluban csakhamar azok változtak kárvallottakká, akiknek
házait az irigy tűzvész megkímélte s ezek most sóhajtozva néztek az égre: hogy
nem tudta az Isten őket is meglátogatni?
Az
asszonyoknak azonban ez nem volt elég; ők azt akarták, hogy a kis erdei
falucska szebb legyen,m int volt: márványpaloták és sugárutak hirdessék az ő
Pazar jótékonyságukat. A bazárral, tombolával, hangversennyel, élőképekkel és
táncvigalommal egybekötött nagyszabású ünnep terve a bájos fejecskékben azonnal
megszületett s a kivitelben is pompásan sikerült. A bazár portékáit pár perc
alatt elkapkodták s a pajkosabb öreg urak már azt indítványozták, hogy a
csecsebecsékből és virágokból kifogyott hölgyek a szent cél érdekében egy kis
parázs csókvásárt rendezzenek. A hangverseny is fölötte élvezetes volt s azon a
fürdőorvos műkedvelő feleségét talán még viharosabban tapsolták, mint a bécsi
színháznak véletlenül ott nyaraló híres primadonnáját. De leglázasabb
érdeklődés az élőképekre várakozott; kivált a legutolsóra, amely egy gyönyörű
magyar népmesének, az Árgyrus királyfinak és Tündér Ilonának bűbájos jelenetét
ábrázolta…
Majoros
Ernőnek, aki egy borsos áron megváltott karosszékben ült, az egész hangverseny
alatt az járt az eszében: milyen szerencsések azok a szerencsétlenek, nem kell
a tiszteletükre rendezett hangversenyt végighallgatniok… De azért végigülte az
egészet és udvariasan megtapsolta az élőképek alakjait; a klasszikus istennőket
és a tarka rokokó figurákat. Ő is a piece de resis-tance-ra várt és hangosan
földobogott a szíve, mikor most a kárpitot fölhúzták. A színtársulat
díszleteiből takaros tündérkeretet csináltak; középen, terebélyes fa alatt, a
Hangli egy ismert gavallérja szunnyadozott. A villanyos körték, melyek a bűvös
fa aranyalmáit helyettesítették, kigyulladtak; a színre halványzöld világosság
hullott; halk, álomszerű zene mellett jelent meg a fürdő legszebb asszonya.
Pici selyemcipőcskéi alig érték a színpad deszkáit; nyúlánk, finom idomaihoz a
tündérországi divat könnyű, hófehér leple simult; szőke haja kibontva omlott
vállaira; homlokán pedig villamos csillag ragyogott. A közönség kitörő tapssal
jutalmazta a gyönyörű alak megjelenését, a tapsra Árgyrus királyfi is fölriadt,
s kitárt karokkal rohant a bájos tünemény felé. Ám akkor a tündér, a meséhez
híven, eltűnt, a kert elsötétedett, a kárpit lehullott. De a publikum ebbe nem
nyugodott bele, orkánszerűen követelte az élőkép megismétlését és Tündér Ilonának
háromszor-négyszer kellett még a színre lebegnie…
Az
egész mámoros közönség közt Majoros Ernő volt az egyetlen, aki nem tombolt és
nem éljenzett. De az élőkép hősnője azért tudta, hogy ez a merően rábámuló alak
van legjobban elragadtatva s őrá mosolygott leghálásabban és legkacérabbul… S
mikor már az egész előadásnak vége volt s a közönség kitakarodott: Majoros még
mindig a nézőtéren állott s szemét a függönyre szegezve leste, hogy a tündér
ismét megjelenjék, el lévén határozva, hogy akkor a színpadra ugrik, karjaiba
zárja s el sem ereszti többé…
A
termet seperni kezdették. Egy szolga megszólította a sóbálvánnyá változott
hangversenylátogatót:
-
Nagyságos úr, söprünk…
Majoros
dühösen tekintett a buzgó cselédre s a porfelhőben prüszkölve hagyta el a termet.
Az járt az eszében, hogy a színpadon az ő tragédiáját játszották el; neki is
megjelent egyszer Tündér Ilona, de aztán elvesztette, s bár most sóvárogva
futhat utána. Ámde, ellentétben a mesével, ő talán nem fogja az isteni alakit
szívére ölelhetni többé soha…
Mivelhogy
Majoros Ernőnek valamikor a felesége volt a fürdő legszebb asszonya, aki most,
mint Tündér Ilona szórta a színpadról csábos mosolyait a jótékonyság érdekében…
