Hova rohansz velünk, villámvonat?
A nap letünt, vak éj borult a tájra,
Csattogva, mennydörögve zúgsz belé
Az éjszakába…
Már nem nevet rám a kék tengerár,
Rózsás partok, aranyerdők bűbája…
Messze mögöttem ugy maradtak el,
Mint szivem ifjusága…
Hova is futunk unos-untalan?
Hogy nincs sehol, sehol se maradásunk?
Hogy űz a vér, hogy csal messze a cél,
Sohsem pihen a vágyunk!...
De vérünk láza, vágyunk lobogása
És minden hajsza, - mindhiába!
Sötéten kattogja a zord kerék:
Megyünk az éjszakába…
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 20. sz. 1912. máj. 11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése