Tavaszi éj van. az eltemetett
Ábrándok, régi álmok szárnyra kelnek,
Lombok susognak halk dicséneket
Az uj tavasznak, az uj szerelemnek.
Zenét hallok: a csók, a vágy dalát,
Mintha szerelmes manók énekelnék
Az epedő, a lágy melódiát.
A dalos tündért hiába keresnéd,
A tavasz hangja szól: a némaság.
Csókról mesél e nagy, szent némaság,
Mely elmulik és uj életre támad,
Melyben ott rejlik egy egész világ:
Kín és gyönyör, a boldogság, a bánat.
A sziv elrepül az álomvilágba
E feltámadás néma ünnepén:
Fakadó rügyek, csókok tavaszába’
Mért tünődöm egy régi, bús mesén?!
Miért, hogy az elmulást érzem én?!
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 20. sz. 1912. máj. 11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése