Erdőirtáson járok révedezve;
Kietlen, mint egy parlag temető.
Jobbról-balról szétszórt mogorva fejfák,
Roncsolt fatörzsek merednek elő.
Konok tuskók bozontos üstökükkel,
Sirból felütött dacos, vad fejek,
Kik csak azért törtek ki napvilágra,
Hogy egy utolsó jaj-szót elkiáltva
Gyilkosukra átkot dörögjenek.
Lent kis lakatlan kastély omladoz,
Fűrész-munkásoknak nyújt menhelyet,
Agyontaposott mai udvarán
Valamikor virágpark lehetett.
A vadfüvek közt tavaszonta most is
Egy-két korcs jácint lapul félve meg,
Beteg virágán áldott szép napoknak
Lányos, dalos, szerelmes alkonyoknak
harmatban fürdő emléke remeg.
Kis kert sírása, erdő átkozása
Regés dallamban holdas éjbe széled –
S a romokon fát fűrészel az élet.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 14. sz. 1912. márc. 31.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése