Most uj dalok hegedősei járnak,
Tépettszárnyu, nagy viharmadarak,
Lázongó, kereső, vad, nyugtalan árnyak –
Vajudásuk termékeny, gőgös, szilaj álmak,
Prófétái ők démoni, ősi csodáknak,
- Ám betegek, bénák,
furcsák, szomoruak.
Az uj kobozok kusza ütemre ha kelnek,
Muzsájuk az asszony, aki hattyut ölel;
És zengik, amit csak bomlott agyu sejthet,
Ihletük méregpor, bus mákvirág-kelyhek,
Iromba daluk tépi, zaklatja a lelket,
- Ám kobzukon a jövő szilaj himnusza kel.
És eljön a jövendő, amire várnak;
Egyenletes, szabad, munkás, erős,
Emberek jönnek, étkesek, vidámak,
Asszony, ki szürke, dolgos, rendes állat,
Szerelem, melyben nincs gyönyöre gátnak –
Óh jaj, - szegény, szegény sok uj hegedős! -
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 16. sz. 1912. ápr. 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése