Ady Endre: A Pándy-család asszonyai

I.

A Pándyak összegyülekeztek, búsultak, vadultak már dél óta együtt. Olyan kompánia volt ez, mely kacsalábon forgó, furcsa mesekastélyba inkább illett volna. A szatmári banda húzta s akik mulattak: apa, fiuk és unokák.

Mind Pándyak, férfiak, vér a vérből, szinte egy ember. Leghangosabb közöttük az öreg, a nagyapa, a majdnem hetven éves. Minden víg nótához tud valami szöveget s ez tetszik az unokáknak.

Az unokák öten vannak, tizennyolc-húsz éves, erős fiúk. Az öreg Pándy, a négy fia s az öt unokája, tízen vannak.

Asszony, semmiféle asszony nincs a korhelyek közelében. A Pándy-ház túlsó felében, egy kertre néző szobában halkan beszélget két nő. Az öreg Pándyné s az egyetlen leányunoka: Pándy Mártha. Mártha ágyban fekszik, betegen érkezett s a nagyanyja az ágyánál ül.

A családi összesereglés az öreg Pándy gondolata volt. Rosszat álmodott s ráírt fiaira, hogy jöjjenek azonnal az unokákkal együtt. Asszonyfélét az egy Márthán kívül nem is hozhattak magukkal a fiúk. Egy agglegény volt közülük, három pedig özvegyember.

A Mártha apja háromszor is házasodott s mind a három asszonyt eltemette. Az első feleség, mielőtt tüdővészben meghalt volna, szülte Márthát. A második asszony fiút ajándékozott a Mártha apjának. De ez is hamarosan kiköltözött az árnyékvilágból. A harmadik feleség már úgy halt meg, hogy rá se ért az anyaságra.

A másik két özvegy Pándy már nem kísérletezett annyit. Egyszer nősültek s mert két-két fiúnál nem is akartak többet, ők hamar vigasztalódtak, amikor feleségeik megboldogultak.

Az öreg Pándynéhoz s Márthához csak összefolyva, tompán szállt be a tivornya-lárma. Éjfél felé járt az óra, ősz volt, szüret ideje.

II.

Pándyné: Nagy leány vagy, okos és szomorú leány, hasonlítasz is hozzám, neked igenis el merek mondani mindent.

Mártha: Igen, nagyanyó, én hallgatlak is, de borzasztókat beszélsz.

Pándyné: Én újra mondom, én tudom: asszonyhóhérolók voltak mindnyájan. Olyan emberek, akik akkor is asszonyt irtottak, amikor jók akartak lenni. Hogy mondjam neked: ezek öntudatlan veszedelmei az asszonynak. Aki közéjük jött, feleségnek jött, az mind mártír volt. Mártír volt az anyád s talán a legrégibb ősanyád is az volt. Még a meg nem született leánygyermekek is féltek tőlük. A saját születendő gyermekeik is érezték a veszedelmet. A Pándy-házakban ritka esemény volt, hogy leánygyermek született. S a Pándy leányok meghaltak rendszerint, mielőtt férjhez mehettek volna.

Mártha: Nagyanyó, adj valami innivalót, hideget, ég az egész testem és ne beszélj ilyen borzasztókat. Engem szeret az apám, az én apám jó ember, szeret.

Pándyné: Igen, a te apád jó s elhurcol egy hosszú útra, amikor a láztól járni se tudsz. A te apád jó, mert tizennyolc éves korodig zárdában tartott. Minden évben kihozott két hétre, vett tömérdek ajándékot, kedveskedett, amíg meg nem unt. Hiszen nem is mindig úgy rossz emberek ők, hogy rosszak. Akkor a legrosszabbak, amikor ők maguk is ellágyulnak a saját jóságuktól. Ha az asszonyaikra gondolnak, az már magában egy végzetfelhő. Mondom neked, ők tudat és akarat nélkül veszedelmei családjuk minden asszonyának. Az én fiaim már öt éves korukban éreztetni tudták velem, hogy ők különben, mint én, mert én asszony vagyok. De nem ez a túlzó férfiasságuk, nem az erejük, a szilajságuk, a vadságuk a legnagyobb bűnök. Az énjük borzasztó nagy, a férfias elteltségük s a lágyságnak az a kétségbeejtő hiánya, mely pusztítja s végre egészen kipusztítja a családból az asszonyt!

Mártha: De, de, nagyanyó, hiszen te hetvenöt éves vagy és élsz és erős vagy.

Pándyné: Én hetvenöt éves vagyok, erős vagyok s talán éppen azért maradtam meg, hogy lássam a dolgok beteljesülését. Én szenvedtem a legtöbbet minden valaha volt Pándynék között, mert nem haltam meg fiatalon, mint a többi. Talán azért nem tudtam meghalni, mert én az én emberemet minden rosszaságával egyetemben szerettem. Lehet, hogy ő is szeretett, de a Pándyak módjára. Szeretett, mert négy fiának voltam az anyja s mert nagyon csöndes voltam. Úgy dáridózhatott, úgy járhatott kalandok után, mintha a temetőben lennék. És ha néha megsajnált, egy kicsit észrevett, egy kicsit szeretett. Akkor se beszélt hozzám komolyan, kegyes volt, jó volt s hónapokig azután megint csak az voltam, mint az áloé-bokrok ott künn a virágházban. És csak későn láttam, hogy voltaképpen az összes Pándy-feleségek között nekem jutott a legalacsonyabb sors. Ekkor az apádnál és a többi fiamnál akartam kárpótlást szerezni. Hidegek, fölényesek, gőgösek, s ha kellett, nagyon jók voltak. Asszonyhóhérolók, én mondom neked, gonoszabbak a gonoszoknál. És kipusztul mellőlük, közülök az asszony.

III.

Hajnal felé nagyon ellágyult az agglegény Pándy. Valami szomorúat játszott a cigány s az öreg fiú odacsapott az asztalra.

- Nem ér, nem ér semmit sem az élet asszony nélkül.

Valahogyan ez a kifakadás meg találta fogni a szíveket. Egy kicsit valamennyien mámorosak voltak még az ifjak is.

Az öreg Pándy kimondta, ami a szívekben kísértett:

- Dél óta nem is láttuk az asszonyt, a nagyanyót és Marthát.

Már ekkor valamennyien nyugodtabbak is lettek. Eszükbe jutott a nagymama és a leányunoka és ez elég. De az agglegény Pándyban most már a virtus dolgozott:

- Adjunk éjjeli muzsikát édesanyának és Márthának.

Vitték a bandát, dúdoltak és megállottak a két nő ajtaja előtt. Éppen akkor köhögött egy nagyon hosszút, kínosat Mártha. Egy kis vért köpött, elcsöndesedett s feküdt mozdulatlanul. Mikor a cigány játszani kezdett, föltárult az ajtó. Ott állott az öreg Pándyné, elfojtott zokogással, de valami kegyetlen fény ott ült az arcán. Végignézett a mámoros, fölhevült Pándyakon, intett a cigánynak:

- Várjatok egy kicsit a muzsikával, vagy két hónapig. Az egyetlen Pándy-leány akkorára már itt hagyott benneteket. Az egyetlen Pándyné sem fog sokkal tovább itt maradni. Aztán majd mulathattok nyugodtan, magatok lesztek.

Olyan volt az öregasszony, mint egy megelevenült, rettenetes halálhír. A hangja olyan volt, mint valami messziről küldött bosszúüzenet. A tíz Pándy értelmetlenül, megdöbbenve, zavartan nézve egymást. Bent a szobában, az ajtón beáramló levegőtől, csukló, síró, köhögő roham fogta el Pándy Márthát. Pándyné becsapta az ajtót s a Pándy-család két asszonya, az öreg és a leány, sírva karolták át egymást. Az agglegény Pándy kissé szégyenkezve vezette vissza a társaságot. Az öreg Pándy pedig dühösen ezt hajtogatta:

- Én tudtam, hogy el fog romlani a mulatság, ha asszonynépség kerül bele.

(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 4. sz. 1912. jan. 21.)