I.
A
Pándyak összegyülekeztek, búsultak, vadultak már dél óta együtt. Olyan kompánia
volt ez, mely kacsalábon forgó, furcsa mesekastélyba inkább illett volna. A
szatmári banda húzta s akik mulattak: apa, fiuk és unokák.
Mind
Pándyak, férfiak, vér a vérből, szinte egy ember. Leghangosabb közöttük az
öreg, a nagyapa, a majdnem hetven éves. Minden víg nótához tud valami szöveget
s ez tetszik az unokáknak.
Az
unokák öten vannak, tizennyolc-húsz éves, erős fiúk. Az öreg Pándy, a négy fia
s az öt unokája, tízen vannak.
Asszony,
semmiféle asszony nincs a korhelyek közelében. A Pándy-ház túlsó felében, egy
kertre néző szobában halkan beszélget két nő. Az öreg Pándyné s az egyetlen
leányunoka: Pándy Mártha. Mártha ágyban fekszik, betegen érkezett s a nagyanyja
az ágyánál ül.
A
családi összesereglés az öreg Pándy gondolata volt. Rosszat álmodott s ráírt
fiaira, hogy jöjjenek azonnal az unokákkal együtt. Asszonyfélét az egy Márthán
kívül nem is hozhattak magukkal a fiúk. Egy agglegény volt közülük, három pedig
özvegyember.
A
Mártha apja háromszor is házasodott s mind a három asszonyt eltemette. Az első
feleség, mielőtt tüdővészben meghalt volna, szülte Márthát. A második asszony
fiút ajándékozott a Mártha apjának. De ez is hamarosan kiköltözött az
árnyékvilágból. A harmadik feleség már úgy halt meg, hogy rá se ért az
anyaságra.
A
másik két özvegy Pándy már nem kísérletezett annyit. Egyszer nősültek s mert
két-két fiúnál nem is akartak többet, ők hamar vigasztalódtak, amikor
feleségeik megboldogultak.
Az
öreg Pándynéhoz s Márthához csak összefolyva, tompán szállt be a
tivornya-lárma. Éjfél felé járt az óra, ősz volt, szüret ideje.
II.
Pándyné: Nagy leány vagy, okos és
szomorú leány, hasonlítasz is hozzám, neked igenis el merek mondani mindent.
Mártha: Igen, nagyanyó, én
hallgatlak is, de borzasztókat beszélsz.
Pándyné: Én újra mondom, én
tudom: asszonyhóhérolók voltak mindnyájan. Olyan emberek, akik akkor is asszonyt
irtottak, amikor jók akartak lenni. Hogy mondjam neked: ezek öntudatlan
veszedelmei az asszonynak. Aki közéjük jött, feleségnek jött, az mind mártír
volt. Mártír volt az anyád s talán a legrégibb ősanyád is az volt. Még a meg
nem született leánygyermekek is féltek tőlük. A saját születendő gyermekeik is
érezték a veszedelmet. A Pándy-házakban ritka esemény volt, hogy leánygyermek
született. S a Pándy leányok meghaltak rendszerint, mielőtt férjhez mehettek
volna.
Mártha: Nagyanyó, adj valami
innivalót, hideget, ég az egész testem és ne beszélj ilyen borzasztókat. Engem
szeret az apám, az én apám jó ember, szeret.
Pándyné: Igen, a te apád jó s
elhurcol egy hosszú útra, amikor a láztól járni se tudsz. A te apád jó, mert
tizennyolc éves korodig zárdában tartott. Minden évben kihozott két hétre, vett
tömérdek ajándékot, kedveskedett, amíg meg nem unt. Hiszen nem is mindig úgy
rossz emberek ők, hogy rosszak. Akkor a legrosszabbak, amikor ők maguk is
ellágyulnak a saját jóságuktól. Ha az asszonyaikra gondolnak, az már magában
egy végzetfelhő. Mondom neked, ők tudat és akarat nélkül veszedelmei családjuk
minden asszonyának. Az én fiaim már öt éves korukban éreztetni tudták velem,
hogy ők különben, mint én, mert én asszony vagyok. De nem ez a túlzó férfiasságuk,
nem az erejük, a szilajságuk, a vadságuk a legnagyobb bűnök. Az énjük borzasztó
nagy, a férfias elteltségük s a lágyságnak az a kétségbeejtő hiánya, mely pusztítja
s végre egészen kipusztítja a családból az asszonyt!
Mártha: De, de, nagyanyó,
hiszen te hetvenöt éves vagy és élsz és erős vagy.
Pándyné: Én hetvenöt éves
vagyok, erős vagyok s talán éppen azért maradtam meg, hogy lássam a dolgok
beteljesülését. Én szenvedtem a legtöbbet minden valaha volt Pándynék között, mert
nem haltam meg fiatalon, mint a többi. Talán azért nem tudtam meghalni, mert én
az én emberemet minden rosszaságával egyetemben szerettem. Lehet, hogy ő is
szeretett, de a Pándyak módjára. Szeretett, mert négy fiának voltam az anyja s
mert nagyon csöndes voltam. Úgy dáridózhatott, úgy járhatott kalandok után,
mintha a temetőben lennék. És ha néha megsajnált, egy kicsit észrevett, egy
kicsit szeretett. Akkor se beszélt hozzám komolyan, kegyes volt, jó volt s
hónapokig azután megint csak az voltam, mint az áloé-bokrok ott künn a
virágházban. És csak későn láttam, hogy voltaképpen az összes Pándy-feleségek
között nekem jutott a legalacsonyabb sors. Ekkor az apádnál és a többi fiamnál
akartam kárpótlást szerezni. Hidegek, fölényesek, gőgösek, s ha kellett, nagyon
jók voltak. Asszonyhóhérolók, én mondom neked, gonoszabbak a gonoszoknál. És
kipusztul mellőlük, közülök az asszony.
III.
Hajnal
felé nagyon ellágyult az agglegény Pándy. Valami szomorúat játszott a cigány s
az öreg fiú odacsapott az asztalra.
-
Nem ér, nem ér semmit sem az élet asszony nélkül.
Valahogyan
ez a kifakadás meg találta fogni a szíveket. Egy kicsit valamennyien mámorosak
voltak még az ifjak is.
Az
öreg Pándy kimondta, ami a szívekben kísértett:
-
Dél óta nem is láttuk az asszonyt, a nagyanyót és Marthát.
Már
ekkor valamennyien nyugodtabbak is lettek. Eszükbe jutott a nagymama és a
leányunoka és ez elég. De az agglegény Pándyban most már a virtus dolgozott:
-
Adjunk éjjeli muzsikát édesanyának és Márthának.
Vitték
a bandát, dúdoltak és megállottak a két nő ajtaja előtt. Éppen akkor köhögött
egy nagyon hosszút, kínosat Mártha. Egy kis vért köpött, elcsöndesedett s
feküdt mozdulatlanul. Mikor a cigány játszani kezdett, föltárult az ajtó. Ott
állott az öreg Pándyné, elfojtott zokogással, de valami kegyetlen fény ott ült
az arcán. Végignézett a mámoros, fölhevült Pándyakon, intett a cigánynak:
-
Várjatok egy kicsit a muzsikával, vagy két hónapig. Az egyetlen Pándy-leány
akkorára már itt hagyott benneteket. Az egyetlen Pándyné sem fog sokkal tovább
itt maradni. Aztán majd mulathattok nyugodtan, magatok lesztek.
Olyan
volt az öregasszony, mint egy megelevenült, rettenetes halálhír. A hangja olyan
volt, mint valami messziről küldött bosszúüzenet. A tíz Pándy értelmetlenül,
megdöbbenve, zavartan nézve egymást. Bent a szobában, az ajtón beáramló
levegőtől, csukló, síró, köhögő roham fogta el Pándy Márthát. Pándyné becsapta
az ajtót s a Pándy-család két asszonya, az öreg és a leány, sírva karolták át
egymást. Az agglegény Pándy kissé szégyenkezve vezette vissza a társaságot. Az
öreg Pándy pedig dühösen ezt hajtogatta:
-
Én tudtam, hogy el fog romlani a mulatság, ha asszonynépség kerül bele.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 4. sz. 1912. jan. 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése