Kétezer
év óta néz reánk ez az arc s akik szembe mertek nézni vele, annyi mindent
olvastak ki csodálatos szemeiből. Kétezer év óta zeng felénk a gyönyörűséges hegyi beszéd s akik jól odafigyeltek rá,
annyi mindent hallottak ki csodálatos mondataiból. S vajon ki tudja, kétezer év
óta ki látta meg igazán ezeknek az isteni szemeknek a titkát s ki hallotta meg
legméltóbban az isteni ajkak igéit? Ó, Jézus, mi Urunk, bizony mondom, nem volt
elég a te egy megfeszíttetésed és feltámadásod, ama golgothai órák óta minden
emberi korszak külön nagypénteki keresztfát ácsolt teneked s új, meg új
feltámadásaid mámora teszi ékesszólókká az apostolkodást, mintha édesbortól
részegedtenek volna meg.
Mert
te voltál a középkori sötétség enyhe csillagfénye s a középkori bozótok édes
virága. Azokban a furcsa komorságú időkben, mikor megpróbáltatások keserves
helyének fantáziálták ezt a gyönyörű, drága földet, te voltál az
elkényszeredett lelkek égi szeretője, valamely túlvilági finomságú, édes
érzékiség áhítottja, a vőlegény-Krisztus, a lovag-Krisztus, a szent Margitok
ájulatos gyönyörűségekbe ringatója. És aztán jött egy nagypéntek, mikor újra
elsirattak s melynek húsvétján már egy új Krisztus lépett az emberiség elé, a
reneszánsz-idők michelangelói Krisztusa.
Mert
te voltál az az atlétika-termetű fiatal hős is, aki a sixtusi kápolna
mennyezetén rettenetes derűvel és erővel dirigálod az Utolsó ítélet gomolygó
jeleneteit, ezt a frenetikus és elkábító kompozíciót, melyen az
iszonyatosságokat is valami izmos és félisteni derű öleli össze. Heraklész és
Apolló mellett, mint valami új mythológiai jelenség, te vettél szállást a
loggiák falán s a végletes életet élők lelkében és Ámor mellett tenéked is hely
jutott a Petrarca mesterkélt szonettjeiben. S a reneszánsszal együtt te is
meghaltál s az új húsvét ismét új Krisztust hozott.
Mert
te voltál a reformáció korának demokrata Krisztusa is. Kézen fogott téged
Luther Márton és Kálvin János s a népközé vezettek, hogy a magad szájával
szólanál hozzájuk. S kövér hentesek és más tisztes polgárok mulattatására jóízű
anekdoták morális szájú hőse lettél, aki megtréfáltad az engedetlen Szent
Pétert s szegény szénégetőknél kértél éjjeli szállást. És száz esztendő se
kellett, már újra másik Krisztust tett úrrá a változó idő, aki harcba szállt a
régivel.
Mert
te voltál a főhercegi Habsburg-Krisztus is, aki az ellen-reformáció
aranysarkantyúival sarkantyúztad meg a harmincéves háború Európa-gázoló sötét
ménjét. Akkor Ribera festett tégedet előkelő, aranyos és véres tónusú
festményekre, szemeid fanatikus rajongással tüzeltek s hegyi beszéded egyszerű
mondatait bíboros-szónokok gömbölyítették elegáns és heves körmondatokká. Aztán
ennek is vége lett és ismét új Krisztusok jöttek. A pietista-Krisztus, aztán a
Renan Krisztusa, aztán a Hauptmann Gerhard Emmanuel Quint-je.
Most
újra húsvét van s megilletődve kutatjuk, mily reinkarnációdat hozza a nagy
dolgokkal terhes holnap? Mert hiába, a modern idők minden gőgös
pozitivizmus-tagadása, neked, ó urunk, mindenkoron együtt sző kezed mivélünk
ama csodálatos szőnyegnek elkészítésében, melyen birok-versenyüket tartják a
világ új, uralkodó eszméi. Istenünk maradsz minékünk mindenha, ha ki is derült
az a bús igazság, hogy nem az Isten teremtette a maga képére az embert, hanem
mi formáljuk Istenünket magunk hasonlatosságára.
Ezen
a húsvéton úgy szeretnének téged nagypénteki sírod közül diadalmasan
eljövendőnek, mint egy új, vidámságot és energiákat hozó Pánt. A pesszimista
nyafogásoknak egyik előkelő halkságú lírikusa verset írt egyszer arról a
fantasztikus párbajról, melyet a nagy Pánnal vívtál. A nagy Pán halott! – ezt sírta
ekkor az a vonagló ritmusú költemény. Urunk Jézus! tedd meg, hogy úgy legyen,
hogy te állj a rég halott Pán helyébe. Friss erdők tavaszi energiáját hozd
nekünk, a buggyanó rügyek s pattanó primulák kikeleti fiatalságát. Az enervált
és megfáradt világ ifjúhodva örüljön a sugaras perspektívájú jövőnek, legyen ez
a húsvét a nemes és eszményi erők feltámadása. Boldog és harsány diadalokra
vezető víg és kemény csaták jöjjenek s a lobogókra a te örök arcod legyen
festve s a harci kiáltás a te „Jézus!” neved legyen, ó kétezer év óta közöttünk
élő Urunk, aki minden korokban királyi fenséggel tudtál beleülni abba az
aranyos és misztikus fejedelmi székbe, ahonnan az emberiség sorsát kormányozzák
kifürkészhetetlen hatalmak!
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 15. sz. 1912. ápr. 7.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése