Uram, a telet Te formáltad,
A zivatarnak Te adsz szárnyat...
S gondod kinek kiterjed mindenekre,
Tudod-e, hogy meghalt az este,
A kis Demeter Rózsika?
Még bizonyosan emlékszel rá,
Maga az élet lehellett rá.
Szép szeme mosolygott unos-unatlan,
Ott ült mindig az első padban,
A kis Demeter Rózsika!
S óh, hogy tudott kérlelni Téged,
Az ártatlan, ki soh"se vétett.
Anyja az esztendős nagy betegágyon
Biztatta, hogy Téged csak áldjon;
Mert Te az árvák atyja vagy.
... Hozzánk a város nagy közel van,
S ma mégis úgy lelték meg holtan.
Anyjának orvosságért tipegett be,
S jövet a vihar útba lepte
A kis Demeter Rózsikát.
Keze még össze volt kulcsolva,
Ahogy az orvosságot fogta,
S ott is, tudom, a végső pillanatba,
A "Mi atyánk"-ját morzsolgatta,
A kis Demeter Rózsika.
... És most nekem kell majd felette,
Hirdetnem, Uram, hogy bölcs vagy Te!
Hogy jó vagy és irgalmas véghetetlen,
Hogy végig ott volt kegyelmedben
A kis Demeter Rózsika.
Én Istenem, óh feddj meg engem,
Hadd, tudjak hinni rendületlen!
Nehogy majd én is pogány zokogással,
Oda boruljak vétkes gyásszal,
A kis Demeter Rózsira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése