Ifjan, épen, vigan, szépen,
Nézd hogy készül, nézd hogy indúl,
Arca sima, szeme fényes:
Igy lép a mult romjain túl.
Uj ruhája, tarisznyája
Hogy tele van jó reménnyel,
Dúsan szórja és bevonja
Vele szivünk rózsás fénnyel.
Aztán végül, nézd hogy vénül:
Lába roskad, háta görnyed.
Rongy gunyája, tarisznyája
Már nem oszt csak gondot, könnyet.
Arca ráncos, szeme bágyadt
Tünve fénye, veszve lángja,
S mikor végre itt a vége:
Vénhedt testét vajh’ ki szánja?
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 2. sz. 1912. jan. 7.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése