Egy emlék az, mi hozzád füz csupán.
Ha rád emlékszem néhanap nyugodtan,
Érzem: álomkép voltál, mely után
Valaha vakon, ész nélkül, bután
Meg-megrogyván, vérző szivvel futottam.
De vannak álmok érthetetlenek!
Hazudnak egy más, boldogabb világrul,
Érezzük, hogy valóság nem lehet,
És mégis, - hogyha fölébresztenek,
Szemünk könnyes lesz, szivünk belefájdul.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 16. sz. 1912. ápr. 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése