Adj már csendességet,
lelki békességet,
Mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet
Óvd bútul szívemet,
Kit sok kín fúr.
Sok ideje immár,
Hogy lelkem szomjan vár
Mentségére;
Ne hagyd, őrizd, ébreszd,
Haragod ne gerjeszd
Vesztségére.
Nem kicsiny munkával,
Fiad halálával
Váltottál meg:
Kinek érdeméért
Most is szükségemet
Teljesítsd meg.
Irgalmad nagysága,
Nem vétkem rútsága,
Feljebb való:
Irgalmad végtelen;
De bűnünk éktelen,
Romlást valló.
Jóvoltod változást,
Gazdaságod fogyást
Nem érhető,
Ki engem, szolgádat,
Mint régen sokakat,
Ébreszthető.
Nem kell kételkednem,
De jót cselekednem
Igéd szerént.
Megadod teljesen,
Mit ígérsz kegyesen,
Hitem szerént.
Nyisd fel hát karodnak,
Szentséges markodnak,
Bű tárházát,
Add meg életemnek,
Nyomorult fejemnek
letört szárnyát.
Repülvén áldjalak,
Élvén imádjalak
Vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván
Haljak meg, nyugodván
Bűn s kín nélkül.
2026. júl. 30.
Balassi Bálint (1554-1594): Könyörgés
Bíró Pál (1906-1985): Anyám kórágya mellett
Boldogságos Isten!
Tekints jó anyámra,
Kit nehéz betegség
Sorvaszt a kórágyba’.
Bágyadt szemeire
Küldj enyhitő álmot,
Hisz’ szenvedéseit
Te tudod, te látod...
Hozd meg erejét az
Ártatlan öregnek,
Kinek vérző szivét
Annyi gyász törte meg;
Ki oly régóta – hajh!
Örömöt se látott...
Egész élte remény –
S szenvedésből állott!...
Óh, nézd elhagyatott,
Bús árvaságomat!
Ne mérd fejemre
Legnagyobb csapásodat...
Isten, te tudod, hogy
Drága jó anyámon
Kívül – senkim sincsen
Ezen a világon!!...
Vincze András : Ments meg uram!
Fiad is csak letört ág volt,
a bozótban oly kicsi nyom,
véresen, hülyén, tanácstalanul
mégis nélküled bujdosom.
Csodákat villantottál néha,
s fák felett szállt a dal –
de szemeim ilyenkor elvakultak,
vagy henteregtem leányokkal.
Bozótlakók közt hártyabőrű,
én ordítok úgy vadul –
Uram, már csak a szemem lángol
lerogytam, a torkom elszorul.
(Forrás: Kalangya, 1944.06.15.)
Kiss József (1843-1921): A mindennapi kenyérért
Kenyeretlenségtől óvj meg uram, minket,
A mi házunk népét, a mi gyermekinket.
Kenyeretlenségtől,
Nyomortól, inségtől,
Uram, óvjál minket.
Betevő falatunk panaszos ne légyen,
Ne tapadjon hozzá se önvád, se szégyen,
Özvegy, árva könyje,
Gondoknak özönje
Álomtalan éjen.
A kezünk munkáját, véres verejtékünk,
Áldd meg, te nagy isten! könyörögve kérünk.
Ki adsz vadnak hálást,
A vadonban szállást,
Adj kenyeret nékünk!
A kegy asztaláról hulladék morzsára,
- Melynek földig érő megalázás ára -:
Ne szoruljunk soha
Másoknak mostoha
Kemény jóvoltára.
Egyedül tiédre, a te kegyelmedre,
A te bőven osztó, tápláló kezedre,
Éltető napodra,
Rengő harmatodra,
Siró fellegedre. -
Óvj meg földhöz ragadt lelki szegénységtől,
Amely nem álmodik csak puszta kenyérről.
Ami bennünk lélek,
Az keressen téged
És emelkedjék föl.
Napi munka után intsen nekünk óra,
Fogékony magasztos szárnyalásu szóra
Bölcsek ajakáról,
Amely pusztulástól
A lelkünket ójja!
(Forrás: Kiss József: Ünnepnapok - Bp., 1888. Franklin-Társulat nyomdája)
Janus Pannonius (1434-1472): Békéért
Ó, te, az ég meg a csillagok egy-ura, Isten-atyánk, nézz,
nézz le, örök hatalom, nyomorult földünkre, szegényre:
bősz Mars dúl mindenfele, hosszú háborúságok
pusztítják - megláthatod - itt régóta a népet.
Adj nékünk, jóságos Atyánk, békét valahára,
múljanak el tőlünk a bajok s a halál riadalma.
(Ford.:Csorba Győző)
Alekszandr Blok (1880-1921): A part már belevész
A part már belevész a ködbe.
Szállj, csónakom!
Mély álmomnak röpülj fölötte
a kék habon.
Béke már mélységem lakója,
nem vad harag,
hogy hullámai a hajóra
omoljanak.
A klék és tiszta ködbe, csónak,
csak egyre szállj!
Hirdesd álmaim távolának,
hogy nincs halál!
(Ford.: Veress Miklós)
Őri István (1952-): Szomjazom, Uram!
Az emberélet útjának felén
Kietlen, tikkadt sivatagba értem én
Átkozott a nap, mi ide elhozott
Átkozott a kékség,
Mit a nap gyilkos tüze rám boltozott!
Sem fűszál, sem szikkadt ág, mi betakar
Az őrült szél játszik velem, rőt homokot kavar
Testem megremeg, a földre lezuhan
Néma kiáltás hagyja el ajkam: Szomjazom, Uram!
Féreg vagyok már, száz lábam nőtt a homokon
Azokkal csúszom vélt célom felé
S közben ismerős korbács ütéseit érzem hátamon -
Messze, úgy látom, zöld ág virul
Ott a víz, ott az élet
S ott legel a Húsvéti Bárány is jámborul
A csalóka remény utolsó erőt ad nekem
S egyszerre itt van előttem, csak kell intenem
De a szikár homok belepi homokba vájt utam
Ha nem segítesz, meghalok, szomjazom, Uram!
A zöld mező emlékeimben létezett
Nem megyek tovább, testem haza érkezett
Szemem becsukom, a szél dombtetőre ül
A puffadt nap lassan nyugatnak szenderül.
Halk kopogást hallok, s lelkem máris nyitva van
A bűn kifolyik rajta, mint sűrű gennypatak
Kósza kérdést fogalmaz kiszáradt agyam:
Hogy lehet, Uram, hogy Téged elhagytalak?
Mi volt az életem? Most csak álmodom?
Miért nem éreztem eddig, hogy szomjazom?
A sivatagban hűs forrás fakad
Érzem édes ízét, s hogy valaki megragad
Élet sarjad a homokból s élettel megtelik
A gyűlölt port fák, virágok, erdők elnyelik
S én csak iszom, iszom, abbahagyni nem tudom.
Lassan csillapul szomjam, Uram
S mert oly édes forrásod vize,
Hogy vele a mérték be soha nem telik
Csak hallgatom szavad boldogan
S minél tovább csüngök ajkadon,
Szent igédre, Uram, annál jobban szomjazom!
Őri István (1952-): Régi dicséret
Légy velem, Uram, ha közel az éjjel,
hogy megküzdhessek a sötéttel!
Elcsüggedt kezem égre emelem,
könyörgöm Hozzád: Uram, légy velem...
Ady Endre (1877-1919): Imádság úrvacsora előtt
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy nem kell ám fenékig inni
S kelyhed szent borából elég
Egy korty: hinni.
Add nekem azt a szent hitet
Istenem,
Hogy holnapig, óh nem tovább, nem,
Bírom még bátor életem,
Ámen, ámen.
Reményik Sándor (1890-1941): Csak azt ne...
Csak azt ne engedd meg, én Istenem,
Hogy másba belelássam, átvigyem
A rosszat, ami bennem van csupán.
Bűnök burjánja vert fel engemet,
De közelemben rózsaligetek
Illatoznak igazak udvarán.
Égek a magam-fűtötte pokolban,
De jobbra s balra tőlem mennyország van:
Ó Isten, e hitemet el ne vedd.
Szentek veszik a máglyámat körül,
S bár eloltaniok nem sikerül,
Lángomba hullatják könnyeiket.
Ady Endre (1877-1919): A nagy cethalhoz
Óh, Istenünk, borzasztó Cethal,
Sorsunk mi lesz: ezer világnak?
Roppant hátadon táncolunk mi,
Óh, ne mozogj, síkos a hátad.
Csuszós a hátad, mellyel tartod
Lelkünket és a mindenséget
S én csak két rossz, táncoló lábat
S reszkető szívet adok néked.
Sok félelmemet vedd el értük,
Melyek velőimbe befújnak.
Mutasd meg, hogy nem vagy keresztyén,
Nem vagy zsidó: rettentő Úr vagy.
Végy engem hátad közepére,
Hogy két gyönge lábam megálljon,
Hogy a szívem ne verje mellem,
Hogy néha rámszálljon az álom.
Vagy dobj le egyszer s mindörökre
Ne táncolj, lógj, ne tréfálj mindig.
Nem bírom s holt csillagaid már
Nyúgodt fényük arcomra hintik.
Newman, John Henry (1801-1890): A jó lelkiismeretért
Falat kenyérként kellesz,
hogy napról napra oktass
minden nap gondja s küzdelme után.
Adj hát, Uram
világló tiszta elmét,
sugalmazást. Segítsél benne,
hogy fölfoghassam azt.
Mert két fülem süket,
sokszor nem hallom én meg hangodat.
Szemem látása gyönge,
nem ismeri föl a kezed jegyét.
Hallásomat Te élesebbé,
s tekintetem biztossá teheted,
megtisztítván s újítván szívemet.
Taníts meg hát, hogy lábaidhoz ülve,
csöndbe révedve, megfejthesselek.
(Ford.:Possonyi László)
Babits Mihály (1883-1941): Psychoanalysis christiana
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts meg!
Hallottunk ájtatos, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törödve, ki mit lát belőle, s mit nem:
tudva, hogy mindent lát a gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s amit tenmagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts meg!
Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Ítélő kéme?!
Strucc-mód fúr a percek vak fövenye alá
balga fejünk, - s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus urunk, segíts meg!
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!
Pilinszky János (1921-1981): Te győzz le
Te győzz le engem éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tünődve benned görgetik
fakó szívüknek terheit
a hallgatag szegények.
A foszladó világ felett
te változó és mégis egy,
szelíd, örök vigasz vagy;
elomlik minden kívüled,
mit lágy erőszakot kivet,
elomlik és kihamvad.
De élsz te, s égve hirdetik
hatalmad csillagképeid,
ez ősi, néma ábrák:
akár az első angyalok,
belőled jöttem és vagyok,
ragadj magadba, járj át!
Feledd a hűtlenségemet,
legyőzhetetlen kényszerek
vezetnek vissza hozzád;
folyam légy, s rajta én a hab,
fogadd be tékozló fiad,
komor, sötét mennyország.
Nemes Nagy Ágnes (1922-1991): Kiáltva
Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned,
Csak nincs kivel szót váltanom.
S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet,
Hogy legalább imádkozom.
Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak.
És most porig aláztatom.
Hörgök, vonaglok, mint egy nyomorú állat,
Kínomban a port harapom.
Életem vékonyul, gyökere félbemetszve,
Virága tán nem nyit soha.
Irgalmazz, Istenem, husvétvasárnap este,
Hisz él az Embernek Fia.
Itt megaláztatás, ott szorongattatások,
Kín és életveszedelem.
Ne hagyd el sok papod hitetlen unokáját,
Ne hagyd el nyomorult fejem!
Szent-Györgyi Albert imája
Uram,
engedd,
hogy társaid legyünk az alkotásban,
megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
hogy ez a mi földünk biztos otthona
legyen a gazdagságnak szépségnek,
boldogságnak és békességnek.
2020. febr. 15.
Hinora Gyula: Feszíts meg!
2019. nov. 24.
Rozman József: A hősök temetőjében
2018. dec. 1.
Balassi Bálint (1554-1594): Könyörgés
Kiss József (1843-1921): Könyörgés
