Vincze András : Ments meg uram!

 
Fiad is csak letört ág volt,
a bozótban oly kicsi nyom,
véresen, hülyén, tanácstalanul
mégis nélküled bujdosom.

Csodákat villantottál néha,
s fák felett szállt a dal –
de szemeim ilyenkor elvakultak,
vagy henteregtem leányokkal.

Bozótlakók közt hártyabőrű,
én ordítok úgy vadul –
Uram, már csak a szemem lángol
lerogytam, a torkom elszorul.

(Forrás: Kalangya, 1944.06.15.)