Keleti Arthur (1889-1969): Csak az régi ördög vagyon tebenned

 
S ki versemet olvasod talán ágyadban este
mielőtt elaludnál altató olvasmányul
s hogy letetted már könyvem s a gyertyád is elfujtad
vagy enyhe lámpád lángját kezeddel lecsavartad
és a falnak fordulsz be s lágy s langyos paplanod
a szájadig huzod fel (ha épp ugy szereted)
s egy kicsit eltünődvén bágyadt és álmosan,
ásitasz is nehányszor s tán elképzelsz magadnak:
milyen is lehet vajjon e lankadt s szelid verseknek
írója milyen sápadt és megbékélt s szelid
s vajjon mit is olvashat esteli olvasmánynak,
talán Anatole Franceot vagy egy ó imakönyvet,
Ambrosius püspöknek régi irásait vagy
egy avitt latin költőt s szegényke szent Ferencnek
kedves virágoskertjét olvassa míg elalszik,
s megbolygatott szivedben még sírnak benn a versek
és úgy érzed hervadt vagy s a két kezed elernyed,
révedten s félálomban, oh mit is nem hiszünk el
s azt gondolod magadról hogy te is épp olyan vagy,
olyan szelid s magános s olyan jó mint a költő
(engedd hadd nevezzelek jó s jámbor olvasónak)
csak épp hogy te sohase irtál vagy szóltál erről,
kérlek mégis hallgass meg tovább is aki téged
irgalmasnak és jónak hitetlek el magaddal
(az ember sohse higyjen ha változó szivének
s agyának is csak akkor ha sokat iskolázott,
én csak szüntelen s igaz ihletemben bízok meg)
s úgy mondom ahogy érzem és ahogyan hiszem,
az utána érzés kedves de a komoly művészet
sok szép oszlopon áll meg akár egy szép arany dóm
s te lágy soraim mégis csak éppen hogy megérzed
s hogy egészen megértsed néked is egy kicsit
művésszé kéne lenned s bizony egy kicsit jónak
s mert jónak lenni mindig és örökkön szelidnek
már némi bölcseség is és fárasztó sokaknak,
fogadd meg hát szavam: légy olyan amilyen vagy,
e kis világon minden csak öltözködés dolga
s nem én mondom először: légy magad,
s ne légy szelid s ne légy jó, ha nem vagy szelid és jó
(csak hogyha lehetőség van erre benned mégis)
mert hidd el a gyilkosnak is van csendesebb perce
és elfelejti vétkét s oly enyhe és szelid
és sírni tudna talán jóságában úgy érzi,
mindent elfelejt mégis másnap s a régi rossz,
ezért mondom ne higyjed hogy néhány szép soromtól
szived mnint az én szivem olyan jó és szelid már
(csak képzeled együgyün s még inkább elhiszed csak),
hogy te is mint feltartott ujj társtalan vagy s magános
és magadra hagyatott szegény s hervadozó bölcs
s kedves és együgyü már akár egy gyenge bárány
és mindenik symbolum ismert és régi néked,
vigyázz az én bánatom nem a te bánatod még,
vigyázz mert ha versemből érzed csak meg magányod
még nem siránkozhatsz hogy életed magános
s ha olvasod szelid vagyok, még nem vagy te is bárány
s csak versemnek csengője csenget le a nyakadról,
én mondom én tudom, nem vagy más csak ki voltál
tegnap s tegnapelőtt nem oly könnyü levetni
régi énünket higyjed, légy hát jó és szelid
s emberebb hogyha tudsz s gyónj meg magadnak sokszor
és mélyitsd el magad és valld be alázattal,
én rossz voltam Uram tudom, szánom és bánom,
de hogy jó kis versemtől szelid és jó lettél már
s hogy nagy alázatodban már túlárad szived
(csak versem hiteti el, képzelteti veled)
s ha egy percre tán boldog vagy,
vagy boldog lehetsz ettől
(oh olyan mindegy mitől nyugszunk meg egy kicsit),
aludd tőlle nyugodtan lágy párnáid között
az igazaknak álmát,
jó kis szamaritánus
s hidd jók az emberek s egymásnak békét hagynak
s esténkint meggondolják hogy mit is tettek aznap
hogy meg nem bántottak-e s aláztak-e meg senkit,
hogy mennyi volt a könnyük s mit adtak a koldusnak
s hogy segitettek-e kin tán segithettek volna,
kik elhiszik maguknak hogy jók sokan akadnak,
én mondom s én tudom:
ne higyj szegény magadnak.

(„az okos költőknek”)

s a sok kis költők is kik éppen ezt s így érzik,
bocsássák meg nekem hogy ím elvettem nékik
(ki gyenge szívvel még siránkozni sem restell,
a muzsák kedves inassa s kis mester,
ki tisztességgel mondom hogy kontár sohse voltam)
mi a nyelvökön volt már s épp csak hogy meg nem írták
e hálás kis tanitást s amit már meg is bántam,
az olvasónak szántam s inkább némely irónak,
mert fájt mégis hogy ami bennem szép és nemes
s mire sok olaj ment el amig felnevelődött
néhány ügyes profánnak ingyen hulljon ölébe,
csak ugy Isten Nevébe

(oh jobban is lett volna hallgatni erről szépen,
oh miért is nem tettem a szájamra az ujjam, oh minek is beszéltem.)

(Forrás: Keleti Arthur: Angyali üdvözlet – Versek, Litániák -  Bp., 1916. – Grill Udvari Könyvkereskedés kiadása)