Keleti Arthur (1889-1969): Jó kis szolgáló s mennybe megy

 
„és meg fogod majd látni, ki csendet
szerettél itt lenn,
hogy földi csendünkben hány sok kereplő
lármáz
s fenn csend lesz akkor is ha minden
angyal hárfáz
vagy citeráján játszik s ó harmoniumon
(és vékony ezüst sípon vagy kézi orgonáján)
s a chorál ami gyenge mellükből száll
szívedre
csak boldogságot hoz majd s csak mélyebb
s nagyobb csöndet
s örökre s zavartalan hallgathatod szíved
majd,
kedves kicsiny megfáradt s boldogtalan kis
gyermek,
aki tönkre fogsz menni, hogy aztán feltámadhass”

A ki minden férfiaknak hív szolgálója voltál
a szerelemben s nem volt tisztább kis cseléd nálad
(s aki olyan sápadt vagy s szűz mint oltári gyertya
viassza s egy kis bárány, kékszalagos juhocska
s kis meggyötört, merengő, ijedt és engedelmes
s kicsi csengője nyakán oly ártatlanul csenget)
s egész a szerelemből éltél s a szerelemnek
s kinek egyszerű szíve drága, terhelt kis öszvér
s hátát örökké nyomja az emlékek sok zsákja
(kedves szavak csomagja miket okos profánok
jó kis magukért mondtak s hogy szépen visszakapják)
s kedves és megfáradt vagy és sok vigasztalásra
avagy új szerelemre van szüksége Magadnak
s amin ellankadhatnál (gyenge s szelid mosollyal
s mint anyja szelid mellén megnyugszik gyenge kisded,
hogy jóllakott egészen) s kicsit meg is nyugodnál

Boldog vagy én mondom, mert tovább élsz s felejtesz,
s ha cselédsorban is mert élni olyan édes
s mert a szép kis időben enyhére fakul minden
s az új élmény nyomán elmosódik az emlék
és életünk falán felejtett régi énünk,
csak egy kis s az időben elborult régi kép,
romokkal s enyhe holddal s nem is fáj nekünk jobban
mint régi kép ahogy fáj mert sötét egy kicsit,
ártalmatlan mégis már és elbágyadt és enyhe
és meddig is pihenne egy ily képen szemed,
ki drága s kis gyermek vagy és együgyü egészen
(s kinek csak fáj az emlék s úgy elmenne magától)
s ki révedten hallgatod szavam hogy kék szemed szép
s hogy mosolyod mi itt lenn nem tudjuk megfizetni,
csak szívünkben hordozni szemeid nefelejcsét s elbágyadt szőkeséged

(s ki most kedvesen ásítsz ha olvasod e verset
s a dicséretet Rólad s hitetlen mosolyogsz csak
és lankadt kis nyelveddel illeted vékony szádat
s nem sejted mert nem mondtam szívemben a szerelmet,
hogy kedves nyurgaságod drága mint egy kis őzé
s hogy vézna, gyenge lábad nyomát kis angyalok,
tipegő, csöpp lépteid nyomán némán megáldják
s hogy vékony s kis kezed felejthetetlen minékünk
ha költők is vagyunk s e földi téren élünk,

össze kellene állnunk körüled iskolába, kik még tanulni vágyunk

s mikor mondtam hogy nézd az angyalt a küszöbön
(enyhe bekötött fejjel s szép lábakkal mezítláb)
s aki annunciálni jött, semmit se láttál Te,
így mondtad legalább s hogy mit is kereshetne,
ki üres és fáradt vagy, egy angyal, épp tenálad,

oly kedves s együgyü vagy és ártatlan, én mondom
és olyan makulátlan mikor hiszed gonosz vagy
(s ezt önzetlen mondhatom hisz engem nem szeretsz
s amibe Istenem bele kell hogy nyugodjak
vagy mit is tehetnék mást, mégis itt említem meg,
hogy senkinek sem lehetsz e kis földi életben,
már aki nékem voltál s olyan semmi és minden,
Megbolygatóm és Múzsám és Megvigasztalóm
és akinél megálltam hogy elmondjak sok szépet
ami rég bennem volt már s mennyit nem mondtam el,
de hagyjuk ezt mert sírni nem volna érdemes
ez életben semmiért és elég öröm élni, jaj, hol is
hagytam el
mondom oly makulátlan tiszta és együgyü vagy
hogy bizton meg fogod látni, amit majd meglátandnak,
minden együgyüek s mit a Koszorús Bárány
szelídségük fejében ígért meg néktek,
a Szép Ígéreteknek Enyhe Országát hidd el
s be fogsz jutni bizony csakhogy nem itt a földön
Minden Paradicsomba s szép kis angyal leszel
mikor megláttalak kedves fejed felett,
aranyos glóriádba volt régi s szép betűkkel,
e néhány régi szép szó „Boldog Leend Bizony”
„s amért megszenvedett meg is vigasztalódik”

(meg fogsz vigasztalódni hogy mi is vár Reád ott,
hogy csupa vigasztaló ami a pergamensek
soraiban vagyon mit bontnak angyalok
s a szemmel való verést senki sem tudja ott
és nincsenek rossz álmok és régi álmoskönyved
nem kell mindig böngészned s nem fáraszt el kabala
se nem les rád minden sarkon száz kis eleven ördög,
s nem dúlja fel napod egy rossz s olcsó plánéta,
a férfiak furcsákat tőled majd nem kívánnak
s hogy nem lettél-e beteg nem kell örökkön félned,
az égi ágyasházak párnái oly szelídek
s olyan enyhe és könnyű a szeretőknek teste)

S Mert Könnyebb Az Tevének Az Tű Fokán Átjutni
és itt egészen mindegy hogy egy avagy két púpú,
Mint Béjutni Az Mennyekbe A Meg Nem Szenvedettnek,
szeretned kell sokat még és oly sokat ölelni
s szenvedned is sokat még amíg az égbe mész fel
s az Isten jobbján ülsz majd kis gyenge gyereke
és sokat is kell sírnod még sok kis éven által
s várni amíg elhervadsz s lassan fonnyadozol
(ha csak előbb nem avat boldoggá egy betegség)

s ki szép voltál és kedves nem tudsz majd mosolyogni
csak torz grimaceba fut majd össze két ajakad
s tükreid eltöröd mind, hogy ne lássad magad,
aki megöregedtél s csak vénségedre lettél
magadra hagyatott s elhervadt, kis öreg
és milyen szép lesz akkor dagadt kis könnypárnákkal,
esdeklő és törött s kiégett kék szemed

s ki minden férfiaknak hív szolgálója voltál
s hűséges kis cseléd s tiszta a szerelemben
s kit mindenki elküldött íme mit is tehetne,
helyet hol is találna s ha akármeddig menne
s kezében kis batyuval és nedves kék szemekkel
s talán egy két forinttal a zsebkendődbe kötve
s egy kis kidobott cseléd bánatával szívedben,
elindulsz és mész csak mész az úton csendben szépen
s amíg kiérsz egészen sötét mezőkön által

s a keresztek alatt is és keresztet vetsz szépen
és nem fogod majd látni hogy este lett feletted
és hogy a keskeny ösvény az égbe kanyarog,
csak egy távoli s enyhe elbágyadt kicsi fényt látsz,
és nem fogod majd tudni hogy ím utadnak végén,
életedből kiértél, csak akkor ha az angyal
megfogja a kezed és szelíden vezet majd,
mint egy bús kis vak asszonyt vezet egy gyenge kis lány

s míg a bús bot kopog (s már békésen s egykedvűn
csoszogsz utána lassan) messziről feléd enyhül

megszűrt szép muzsikája sok égi hangszereknek
a Boldogoknak száján s valami olyan enyhe,
ami eltölt majd Téged s ha egész odaértél,
a trombitáknak láttán a sok arany a kéken
s az egész mennyországnak szép arany gothikáján
(s sűrű kis csillagokkal ókék mennyezetén)
az angyaloknak gyenge, lengő, virágos fátylán,
a szentek carminszín és méregzöld ruháján
s a tonsurák ezüstjén mit Angelico látott
(aki szintén Beato avagy magyarul Boldog)
s hogy angyalok dalolnak ó hangjegyfüzetekből

s a szentek seregébe míg feléd száll a hír majd
s bim bam bim bim bam bim bam
kedves kicsi harangok kondulnak (majd feletted
és mindig folyton újak (szép enyhén összefolyva
sok esteli angelus (és folyton csak azt mondják)
s azt harangozzák mindig, minek is volt jó élni
s a szerelemben lenni örökkön kis cselédnek
(minek is volt, születni erre a rossz világra)

s Te szépen csendben ballagsz és bolongatsz fejeddel
amíg két fiúangyal egy kapunál megállít
s szelíd kezével int hogy itten térdeljél le
(s izmos s erős lábakkal később tovább vezet majd),

sok bömbölő aranyból tudod majd meg hogy íme
kezdődik az ítélet hogy döntsenek terólad
s mind az égi polgárok eljönnek s mind a szentek
a nagy kapu elé ami majd meg fog nyílni
(s min az Isten szeme tündöklik színaranyból)
s csodálkozol kis ábrándos majd tágranyílt szemekkel
s kis batyudat letéve összeteszed kezed,

mert íme elérkeztél az Istennek elébe...

(Forrás: Keleti Arthur: Angyali üdvözlet – Versek, Litániák -  Bp., 1916. – Grill Udvari Könyvkereskedés kiadása)