Keleti Arthur (1889-1969): Égi kertek Gara Arnoldnénak

 
És ha megunok mindent a játék végén
tudok majd menni derüsen és békén,
(fáradt kis élet, bágyadt őszi búcsu
nem fáj a távozás belőle és a búcsu)
elárvult üres kézzel s ráncos arccal,
ki rég felhagytam minden földi harccal,
ki megtaláltam mindent s elvesztettem
s mi menendő volt hagytam menni, menjen...

S a gyermeknek, nekem, minden csak játék
és ékszer, drágaság, könny s szép ajándék,
a perc ami örööt ad nekem
s ha fáj, ha fáj, ha fáj kis életem
s hogy mégse éljek kis örömtelen,
Istenke add hogy enyém legyen minden
ami csak szép van, megható és ingyen:
a mult, gyerekkor s emlékek varázsa
és sok szép ünnep szép fonott kalácsa
s minden kedves nők és minden kis őzek
kik lankadt nyelvvel a patakra jőnek,
minden kis templom és kedves malom
s a szép liszt mit az álmos molnár őröl
a percek túnyaságán: az unalom,
minden harang s a sok kis kedves kertek
s a gyermekek kik szépen énekeltek
a kápolnában a litánián
s enyém legyen minden gyenge új ág
s ami más arcokon virul az ifjuság
és minden régiség és minden ami szép,
sok elborult és kedves régi kép
és minden messzi és sok sok vonatjegy
és minden szép táj hova a vonat megy,
minden szépségek és minden csodák
mik kedves tiszta kis üvegburák
alatt bágyadnak s mind a régi fák,
a nyájas völgyek liget s kis halom
s ahová leülhetnék minden pad, sírhalom
és minden régi kőt hol elbágyadva végén
utamnak felüdülnék életem szürkeségén
s minden mosolygás és derüs tekintet
(a kedvesem szeme hogy enyhén rám tekintett),
a sok szép kék szem hogy enyhén tekintget
és minden dal mit énekelnék kedvvel
s egyszerű, szép mit kedvesem is kedvel
s minden kedvesem, szép mind aki volt,
s úgy lengne életem felett mint enyhe hold
(s úgy csüngjön életemen lelkem vágya
mint lágy emlőn egy kisded gyenge szája
s tápláljon langyos és megnyugtató tej,
enyhe melegség a soha semmi kétely)
s ha megunnám kis életemet vedd el
Istenke s más kis jó gyereknek tedd el
s én visszaadnék mindent ami szép volt
s lennék két üres, árva kézzel szép holt,
elfáradt gyermek s mit el nem ereszthet
szoritna kezem egy kis fakeresztet,
s amit mosolygó fejem fölé szúrnak,
rajt kedves lágy sor „Báránnya az Urnak
Már Alszik Békén Égi Nyoszolyán
s megenyhülve bús ifjusága végén
Egy Gyenge Gyermek Mosolyán.”

(Forrás: Keleti Arthur: Angyali üdvözlet – Versek, Litániák -  Bp., 1916. – Grill Udvari Könyvkereskedés kiadása)