„oh jó pásztor állitsd meg most már őket,
sok tévedt, jó bárányod, a riadt nyájt,
sok csorba késük bus, gyilkos kedvétől
szánd s egymástól is, oh Uram, mentsd meg őket
Dicsőség az élőknek kik még élnek
s a holtaknak is akik elestek Uram, Dicsőség”
Sírjatok aki még sírni tudtok
sírjatok
sirassátok akiknek két lábuk volt
s most már csak egy lábuk van,
sírjatok
sirassátok akiknek két szemök volt
s az egyik már halott,
sírjatok
sirassátok kiknek két jó erős kezök volt
s most már csak egy kezök van,
sírjatok
sirassátok akiknek gyermekök volt,
kényeztetett, szép s erős gyermekök volt
és nem adatott meg is tartanok,
sírjatok
sírjatok azokért is kik láttak még amikor mentek
s most semmit sem látnak csak bánatuk,
sírjatok
sirassátok aki még csak meg sem holt
csak elveszett s kinek még koporsó se kellett,
sírjatok
sirassátok a sok szegény anyát
kinek öléből bús kis ravatal lett,
sírjatok
az ő fájdalmuknál nincs fájdalom nagyobb szűk ölükben a sok halott gyerekkel,
kik megértitek szívük mérhetlen nagy fájdaslmát,
jaj, sirassátok őket
sírjatok
sírjatok a sok szétfolyó drága vérér’
s a szünni nem akaró és szörnyű háboruér’
sírjatok
s szemetekben a könny patakja bé ne szünjön,
akik még sírni tudtok,
sírjatok
sírjatok azokér, kik békés s boldog holtak már
és lágy inyük közt enyhe kék virág lankadoz
s az élőkért akiknek élniök kell ilyenkor,
sírjatok
sirassátok a jó kis lovakat is
kik felborzolt sörénnyel és kifordult szemekkel,
már lassan hervadoznak a szép havas mezőkön,
sírjatok
sirassátok a feldúlt sok szelíd s kedves tűzhelyt
mit lángok égettek fel s a sok ijedt kis asszonyt,
kik messze elszaladtak az égő kis házakból,
sírjatok
sirassátok akinek ime semmijök sincsen,
tehenük elhajtották s karjukon gyermekükkel
s kis megterhelt szamárral (mindenük ami ráfért),
ki tudja hova mennek s mi lesz velük jó Isten,
sírjatok
sirassátok a sok kis kedves árvát,
szegény, kis, bús apátlant s kiket nagy kék sorokban
s bús cipőkben csoszogva apácák terelnek majd,
sírjatok
sirassátok a sok letiport s gyenge kis lányt,
kik szűk gyerekkezökben ringatják gyerekök majd
s korán bezárulnak jaj, törött, poros virágok,
sírjatok
sirassátok mind az özvegyeket
hogy sötét s gyászos fátyluk hervadtan leng utánuk
s mint bús sötét apácák hosszu menetje mennek és fonnyadó kezökben
az emlékek gyertyája sápad s könnyezik folyton,
sírjatok
sírjatok, mert sok szép és régi templom
s kedves s a szívünkhöz nőtt város csak szürke rom már
és a kedves oltár is mindenikünk szivében,
hogy emberek vagyunk, testvéred és testvérem,
sírjatok
sirassátok akik már túl a rácson,
a furcsa kertben ülnek s a bús fűzek alatt,
sápadt és ijedt arccal s jó messzire maguktól,
sírjatok
sírjatok, mert az országutak mentén,
a határköveken vékonyka kis kendőkben,
kicsiny gyermekek ülnek s fáznak s szegény kezükben, kis batyut szorongatnak,ű
sírjatok
sirassátok a jámborka kis kecskét
hogy fenn a hegyeken, ijedtében szegényke, kétfejü gödölyét szült,
sírjatok
sírjatok, mert ha a csonkák menetje egyszer menne
vége sohase lenne s ha béna tagjaik nem volnának befödve,
ki tudna közülünk mégegyszer elaludni
sírjatok
sírjatok, mert nem lesz már olyan végetlen vászon,
ami béfedezhetné majd mind a sebeket
a sok enyhe s fehér kifogy majd a világból,
sírjatok
sírjatok, mert a lágy és zöld mezőkön
több a kereszt már akár a temetőkön,
sírjatok
sírjatok, mert messze ment a jó pásztor
és csúf háború pusztit szegény s együgyü nyáján,
sírjatok
sírjatok, mert nem hagyják az élőket már élni
és a halottas kertek s kórházak mind bételtek,
sírjatok,
sírjatok, mert túl ez időknek múlásán
majd rőt füvet legel a béke: a gyenge bárány
(csak rőt és rossz füvet szegény s ártatlan bárány),
sírjatok.
(Forrás: Keleti Arthur: Angyali üdvözlet – Versek, Litániák - Bp., 1916. – Grill Udvari Könyvkereskedés kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése