- Katona Nándornak –
Boldog az én mondom, aki örökre
mint feltartott ujj társtalan s magános,
magára marad testvérei közt is
és senkit közel nem enged magához,
kis szamarán vidáman lovagolgat
és mindig megy és meg is áll és néz is,
oh oly közel van nyájasan mosolygó
s oly messze, távol mindenektől mégis,
csak kis nyugalmát óvja és derüjét
s kis napjai szürke harmoniáját
s mint elhervadt, okos, öreg varázsló,
fél illetni az élet gyenge fátylát,
jó szive, langyos, tiszta kis üvegház
s míg hull a hó a hideg kis világon,
lankadoznak benn enyhe kék virágok
s kinn csúf havat legel a bárány, nyáron,
jó kis szerelmek langyos telelője
s min enyhén kis galambok szállnak átal,
a kis üvegház s álmok legelője
s rajt mindig lágy és aranygyapjas nyáj van,
füves kertecske s benn a beteg lélek
a kövér gyepen visszatér magához
s ha pillantását messze küldi mégis
okos s rövid láncot kötöz nyakához,
oh áldott és boldog örök kötöttség
s oh hálóba mélázó s szelid bárány
s oh oktalan és nyughatatlan lélek
ki rágsz örökkön kötöttséged láncán,
oh voltam én is nyugodalmas s boldog
s nyugtalan kézzel mégis csak illettem
kis életemnek gyenge, finom fátylát
s ijedt szivem sok bús intése ellen
s ki szamaramon vígan lovagolva
mindig csak mentem, megálltam és néztem
és tovább mentem, mégis csak leszálltam,
bár szívem mondta szálljak le vagy mégsem,
leszálltam ime s bölcsből lett szerelmes
s az elaggottból ime ujra gyermek,
jaj ne vedd el, jó Istenem, ne verj meg,
kis nyugodalmát régi életemnek,
oh add vissza a boldog, régi láncot
ami elszakadt kínlódó nyakamról,
a boldogság kis kertjéhez kötöttem
s én vígan szöktem akkor el magamtól
s most kis szívem szorongatott kis állat,
csak Hozzá óhajt már mint hűs patakra
kívánkozik a gyenge, lankadt szarvas
s csak sírok mért nem maradtam magamra
s csak topogok Utána mint kis bárány
kit gyenge lánc köt egy kocsi farához,
oh mért kellett meglátnom s szomjuhoznom,
oh mért is engedett közel magához,
s siratva kis szamaram sírva mondom:
boldog csak az ki társtalan s magános,
magára marad testvérei közt is
és senkit közel nem enged magához.
(Forrás: Keleti Arthur: Angyali üdvözlet – Versek, Litániák - Bp., 1916. – Grill Udvari Könyvkereskedés kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése