Rudnyánszky Gyula (1858-1913): Gyermekkori emlék

 
Gyermekkoromban, a mikor még
Nem tudtam, mi a szerelem?
Te gyakran keblemben simultál,
s csevegtél nyájasan velem.

A kis folyó partján leültünk,
s a csillagokra bámulánk,
S őrangyalunk a magas égből
Szeliden mosolygott reánk.

Közöttünk nyiltak a virágok,
és énekelt a csalogány;
Hanem te csak reám figyeltél,
S én téged láttalak csupán.

Akkor nem is sejtettük azt még,
Hogy láng van sziveink alatt:
Kaczagva néztünk a jötőbe,
Nevettük a fájdalmakat.

Akkor nem is sejtettük azt még,
Hogy láng van sziveink alatt:
Kaczagva néztünk a jövőbe,
Nevettük a fájdalmakat.

Most életünk megváltozott már,
Szivünkből kicsapott a láng;
És elfeledtük, hogy mi egykor
Játszó, vig gyermekek valánk.

Szándékosan kerüljük egymást,
De szenvedélyünk egyre nő,
Uj vágyakat fakaszt minden nap,
Mint uj bimbót a rózsatő.

És addig járunk busan, némán,
Mig végre szivünk megszakad,
És egyikünk se fogja tudni,
Hogy megölé a másikat!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 9. sz. 1878. márc. 3.

Csengey Gusztáv (1842-1925): Mit csinálnak…

 
Mit csinálnak a tündérek
Ott a tenger fenekén?
Oda megyek szép szivedhez,
Elmerülök benne én;
Előcsalom csókjaimmal
Szived hableányait,
Hadd sugjak el remegően
Legédesebb álmaid’.

Mit csinálnak az angyalok
A csillagok kék egén?
Elmegyek én szép szivedhez
Föl az égbe szállok én,
Előcsalom csókjaimmal
Szived legszebb angyalát,
Hadd sugja el remegően
Az üdvösség lágy dalát.

Elmegyek én szép szivedhez,
Oda, oda megyek én;
A mi szép van, a mi jó van,
Ott van szived rejtekén;
Ott nyerem én a ragyogást,
Az illatot, meleget -
Csak te vagy szép dalaimban,
Miket zengek te neked.

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 9. sz. 1878. márc. 3.

Ney Ferenc (1814-1889): Modern románcz

 
I.
Szellő hozta, szellő vitte
Szép ígéreted;
Rózsa-ajkon röpke szózat;
Lenge sziv feled.

Azt igérted, mosolyogtad:
Nőmmé lesz legott;
Jött egy éltes, - gazdag ember,
S fénnyel áldozott.

Elkap  élvezetnek árja:
Csipke, dus fogat…
Minden vágyad bimbajából
Rózsa-disz fakad.

Rózsa: gyémánt-, szinaranyból!
S meg se boldogit?
Bánkodás viharja járja
Kebled mélyeit?

És ha járja, és ha dúlja:
Méltó bűnhödet!
Hervad ajkad: de ragyog gyöngy:
S női sziv feled.

II.
Ah, mi dörren? – Azt, ki tőlem
Elszeret vala,
Eltemette kincses vára
Föstött szinfala.

S nincs-e senki már, ki téged
Felkarolni kész?
A kik asztalodnál hiztak -?
Szétveré a vész. -

Szürke mezben, esthomályban
Tántorog felém
Egy didergő nő alakja:
„Ah… könyörgeném…”

Oh nagy Isten! Ily nyomorban
Látlak-e viszont!
Egy kihalt világ könyűje,
Mit szemed kiont.

S én mit adjak? Alamizsnát?
Számoljak veled? -
Jer szivemre! Férfias sziv
Nem boszúl: - feled.

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 8. sz. 1878. febr. 24.

Kuliffay Ede (1839-1881): Sára anyó – Életkép

Bubos kemenczénél a jó öreg Sára 
Pörgeti az orsót, nől a fonal szála.

Mellette a patkán, huzódván sarokba
A vén czirmos is fon, zug-bug, mint a rokka.

Elnyulva a padlón, Sára lábainál
A házőrző kuvasz kedvére szundikál.

Mely csend a szobában. A jó öreg Sára
Szeretettel gondol távoli fiára.

„Édes Pista fiam, szerelmes magzatom,
Piros két orczádat mikor csókolhatom?”

„Látlak-e, vagy soha?… - s aláhajlik feje. -
Hired se hallottam harmad esztendeje…”

Egyszerre odaki közeleg valaki,
Sarkantyupengést és kardcsörgést hallani.

Közelebb közelebb… most megáll. A neszre
Fölérez a kuvasz, fülelt hegyezve.

Elejti az orsót a jó öreg Sára,
Reménykedve figyel ajtó nyilására.

Még nem látja: ki az? – a szivén keresztül
Mégis édes sejtés suhanása rezdül.

Hát a másik perczben öröme minő lesz.
Ha fiára ismer és felsikolt: „Ő ez!”

Hát még, ha ölelve függnek egymás nyakán,
 S csókok közt susogják: „Fiam!” – „Édes anyám!”

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 7. sz. 1878. febr. 17.

Rudnyánszky Gyula (1858-1913): Báli dalok

I.
Titkon követlek szemeimmel,
Kis bujdosó világom,
S a míg tovább lejtesz mosolygva,
Megérzem árvaságom.

Mint a szegény fiut, ki nem volt
Meg fényes bálteremben,
S bámulva lát sok czifra bábot,
Oly érzés fog el engem.

Halványan állok a sarokban,
Bágyadt merev szemekkel,
Mint egy király, kit üldöz a sors,
S nagy birodalmat veszt el.

Mindenki vidám, boldog, élvez,
Nem tudja, mi a bánat;
Körötted léha fecsegőknek
Nagy páva-serge támad.

S te osztod a kegyalamizsnát,
Kaczagsz, ha ők nevetnek!
De látom én, hogy e ledér zaj
Nagyon fáj jó szivednek.

Mind azt hiszik, hogy már övék vagy,
S dicsekszenek a törpék;
Szeretnék birni lelkedet, hogy
Könyelmün összetörjék.

Én reszketek, s bár nincs jogom rá,
Féltlek leányka téged,
S én érzem át, míg ők mulatnak,
A kint s az üdvösséget.

II.
Keringsz előttem, mint a szellő,
Hozzá simulsz a tánczosodhoz:
Nézlek, s habkönnyü lebbenésed
Szivembe izzó bánatot hoz.

Mit ér egy perczig birhatásod,
A táncz forrongó mámorában:
Ha nem mondhatlak, szép királynőm,
Enyémnek életben, halálban?!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 6. sz. 1878. febr. 10.

Várnai Géza: A hű jegyes

- (Juan de Ribera románcza) -

Messze földről érkezett hős
Jöjj, pihenj egy keveset
Tüzd a földbe azt a lándzsát,
S kösd a fához ménedet;
Ujságot kérdeznél tőled,
Jegyesem ha ismered.

- Asszonyom, mondd, mily jelekről
Ismerem meg férjedet?

„Férjem ifju, kedves és szép 
Lovagias és nemes;
Koczkajáték-, sakkozásban
Párna nincsen, oly ügyes.
Kardja gombján grófi czimert
Hord bevésve, fényeset,
És visel arany szövésü,
Drága öltönyt, himeset.
Lándzsáján meg portugáli
Zászlót  hordoz, mint babért,
A melyet egy franczián nyert,
Hősi bajvivásaért.”

- E jelek után itélve,
Férjed, asszonyom, halott;
Valencziában egy olasznál
Életére törtenek,
S koczkajáték közt egy álnok
Milánói ölte meg.
Mennyi ifju hölgy siratta,
Mennyi pánczélos vitéz!
Ámde az olasz leánya
Jobban sirt a többinél.
Volt reá ok; azt beszélik,
Kedveséért sirt a lány…
… Oh szeress hát engemet, ha
Még szeretni tudsz talán!

„Ah, uram, ne kérd – kivánd azt,
Ne okozz  uj kint nekem;
Mert előbb látsz, mint apáczát,
Hogysem én azt megtegyem.”

- Asszonyom, ne légy apácza,
És kolostorba ne térj;
Mert kit oly hiven szerettél,
Im előtted áll a – férj.

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 5. sz. 1878. febr. 3.

Vay Sarolta (Vay Sándor 1859-1918): Te csak mulass…

 
Te csak mulass, a csillogó fény
Széditsen meg, ragadjon el;
Dőreség minden álom – ábránd
Szenvedésink nem éri fel!

Vig báli zajban rám se gondolj;
Bus árnyam nem való oda;
Gyötörne engem – a colonnaban
Látni, - miként suhansz tova.

Ha látnám arczod fölhevülve
S lángolni két sötét szemed.
Szilaj tánczban, - oh! Fájna minden,
Kérlek feledj ott engemet.

De ha a mámor tova röppen
S nyugodul térsz a bál után,
Midőn látod, hogy zaj, hiu fény
Tünő káprázat, füst csupán.

Midőn csöndesség lesz körötted
Akkor jussak eszedbe én,
S hogy a mézes, hazug szavaknál
Forró szerelmem többet ér.

Oh! akkor tudom érezended
Majd magad is én kedvesem,
Hogy milyen nagy sivatag néha
Egy olyan fényes tánczterem!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 4. sz. 1878. jan. 27.

Pósa Lajos (1850-1914): Esik a hó…

 
Esik a hó, zug a vad orkán,
Majd betöri az ablakot.
S én idebent rózsás kedéllyel
Tavaszi dalt dudolgatok.
Szegény szívem, szokatlan érzés,
Meleg sugár villanja át…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Le-leülök a kályha mellé,
S a multba úgy elmélyedek!
Eszembe jutnak mind az átélt
Hideg, havas, kemény telek.
De kibékit a pattogó tűz,
S kaczagom a vihar dalát…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Eszembe jut sok, sok nagyon sok
Szerencsétlen földönfutó,
Kik most, ki tudja, hol bolyongnak,
Veri a szél, veri a hó.
Kapuk alatt várjuk talán a
Könyörülő, fagyos halált…
Oh, szép az élet, szép az élet,
Tegnap vettem egy mázsa fát!

Előveszem kedvencz poétám,
Során el-eltöprenkedem.
Szegény! Ő is sokat didergett
Szobában és az őrhelyen
S forró szivének lánghevével
Melengeté mindig magát…
Én is szivemmel fütök, amint
Elégetem a mázsa fát!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 3. sz. 1878. jan. 20.

Váradi Antal (1854-1923): Az én dalom, a te szived…

 
Oly egyszerű, de mélyen érző,
Oly tiszta mindenek felett,
Ugy telve van hő szerelemmel
Az én dalom, a te szived.

Azért oly rokonok egymással;
Bennök magamra ismerek, -
Hiszen sajátom mind a kettő -
Az én dalom, a te szived.

Most elszakadtunk messze, messze,
Az összhang ott marad veled;
Azért van telve fájdalommal
Az én dalom, a te szived.

S csak az vigasztal: hogy a végzet
Tőlem akármit elvehet, -
Enyém marad vigasztalásul
Az én dalom, a te szived.

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 2. sz. 1878. jan. 13.

Szász Károly (1829-1905): Egy virággal (deczember 25-dikén)

 
Ha e bájos virágot nézed
Lásd benne ifjan tenmagad’,
Gondold meg, hogy a jó természet
Hó közt is nyit virágokat.

S ha nézed picziny angyalkánkat,
A mint virágként rád tekint:
Szivedben ama régi lángnak
Szikrája lobbanjon megint.

Hagyj engem is, ki úgy szeretlek,
Boldog gyönyörrel nézni rád:
Hogy édesítik éltedet meg
Gyermekmosoly s nyiló virág!

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 1. sz. 1878. jan. 6.