Ney Ferenc (1814-1889): Modern románcz

 
I.
Szellő hozta, szellő vitte
Szép ígéreted;
Rózsa-ajkon röpke szózat;
Lenge sziv feled.

Azt igérted, mosolyogtad:
Nőmmé lesz legott;
Jött egy éltes, - gazdag ember,
S fénnyel áldozott.

Elkap  élvezetnek árja:
Csipke, dus fogat…
Minden vágyad bimbajából
Rózsa-disz fakad.

Rózsa: gyémánt-, szinaranyból!
S meg se boldogit?
Bánkodás viharja járja
Kebled mélyeit?

És ha járja, és ha dúlja:
Méltó bűnhödet!
Hervad ajkad: de ragyog gyöngy:
S női sziv feled.

II.
Ah, mi dörren? – Azt, ki tőlem
Elszeret vala,
Eltemette kincses vára
Föstött szinfala.

S nincs-e senki már, ki téged
Felkarolni kész?
A kik asztalodnál hiztak -?
Szétveré a vész. -

Szürke mezben, esthomályban
Tántorog felém
Egy didergő nő alakja:
„Ah… könyörgeném…”

Oh nagy Isten! Ily nyomorban
Látlak-e viszont!
Egy kihalt világ könyűje,
Mit szemed kiont.

S én mit adjak? Alamizsnát?
Számoljak veled? -
Jer szivemre! Férfias sziv
Nem boszúl: - feled.

Forrás: Családi Kör- Hetilap a müvelt magyar hölgyek számára. XIX. évf. 8. sz. 1878. febr. 24.