Bajza József (1804-1858): Egy anya keserve

Alszol csendes árny alatt,

Kisded gyermekem,

S nincs e földnek hajnala,

Mely felkölt nekem.

Téged egy rövid tavasz

Leble ringatott,

Látál csak kies nyarat,

Őszi bájnapot.

Míg a tél elhozhatá

Gyász fuvalmait,

Sír ölében álmodod

Égi álmaid.

Vissza hasztalan sohajt

Dúló bánatom,

Hasztalan kiáltja szóm:

Kelj fel magzatom!

Halmodon hullat szemem

Zápor könnyeket,

S könny és síralom nem ad

Néked életet.

Ah nem ismer oly anya

Mély szívbánatot,

Aki még nem sírata

Megholt magzatot.

Akinek virágait

Sors nem tépte le,

Szép jövendőt, szép reményt

Táplál kebele.

Nékem nincs vigasztalás

E nagy ég alatt,

Messze túl az életen

Egy remény maradt.

Hogy viradni mennybe’ fog,

Mely felkölt nekem,

Üdvezűlet hajnala,

Drága gyermekem!

Csicsada: Elbúcsúztam tőled

Elbúcsúztam tőled, örök álmod alszod,

Simogattam hosszan megbékélt arcod.

Én beszéltem, te az öröklétben hallgattad,

Simogattam barna, de már őszülő hajadat.

Néha úgy láttam, emelkedik mellkasod,

De rájöttem, az élet téged már elhagyott.

Néha úgy éreztem, szólásra nyílna szád,

De rájöttem, legyűrt már a gyilkos halál.

Simogattam hosszasan hideg karod,

De már nem húztad el, hogy nem akarod.

Csókokkal borítottam mozdulatlan fejed,

De meg se rezdült már a kihűlt kezed.

Beszéltem és beszéltem, dúdoltam altatót,

De szád néma maradt, csak hallgatott.

Aludj békében Csabi, édes, drága nagyfiam,

Boldogság, örök mosoly kísérje álmaidat.

Anyókád

(2012.10.29.)

Csicsada: Úgy fáj, hogy elmentél…

Úgy fáj, hogy elmentél, örök űrt hagyva magad után,
Úgy fáj, hogy itt hagytál, már sosem bújsz hozzám!
Fiam, én nem tudtam, hogy ez így fog fájni,
Hogy minden percben így fogsz hiányozni!
Csabikám, legyen fájdalommentes és szép az álmod,
Találd meg fenn Nagymamát, legyen örök boldogságod,
De néha nézz le rám, érezd, mennyire szeretlek,
Néha gyere haza hozzám, s ha itt vagy, jelezzed!

Anyókád (2012.10.28.)

Csicsada: Bánatommal magam vagyok

Bánatommal magam vagyok,

Nincs mellettem senki a padon,

jó lenne megpihenni egy szerető kézben,

de én már hiába vágyom erre e létben…

(Anyókád)

(2012.nov.28.)

Csicsada: Hol jártál Fiam?

 Hol jártál fiam, látom merengő arcod,
Mit keresett szép őz-szemed oly távol?
Érezted tán, hogy eljő hamarosan érted
A halál, s megállítja hatalmas szíved?

Hol jártál fiam, látom merengő arcod,
Milyen gondolat ráncolta homlokod?
Eltöprengtél tán, hogy lassan menni kéne
Mindent s mindenkit itt hagyva, az öröklétbe?

Hol jártál fiam, látom merengő arcod,
Hová szállt oly fájón sóhajod?
Érezted, lassan vége a földi létnek,
Mégsem hagytál búcsúszót nékem?!

Hol jártál fiam, látom merengő arcod,
Miért nem szóltál, “vigyázz anyó!
Utoljára látsz, beszéljünk még kérlek!”
Tán akkor nem ily fájó szívvel nézlek.

Hol jársz fiam, már nem látom merengő arcod,
Már nem hallom soha halk, lassú hangod…
Már nem nyílik ajtód, nem látom lépted,
Már nem, már soha nem láthatlak téged.

(Anyókád, 2012. nov. 2.)

Csicsada: Felkelt a nap

Felkelt a nap s fiam te nem vagy velem,

nem simogathat téged sosem már kezem...

(Anyókád 2012.nov.4.)

Csicsada: Leszállt az este

Leszállt az este, felnézek az égre,

Szeretném látni arcodat végre!

...

Anyód szíve darabokra tört végleg.

Jelezz Fiam, hogy ott boldog az élet?

(Anyókád 2012.nov.4.)

Csicsada: Álmatlan éj után

Álmatlan éj után nélküled tört rám a hajnal,

Fiam, nem szóltál hozzám, ahogy régen, halkan...

... ♥

(Anyókád 2012.nov.5.)

Csicsada: Ragyog az ég ma reggel…

Ragyog az ég ma reggel,

De mégis sír a lelkem.

Te mosolyogsz Nagyfiam?

Hinni akarom, így van!

(Anyókád 2012.nov.6.)

Csicsada: Fiam

Fiam,

Nyitom ajtód, hogy felébresszelek,

De csak üresen tátong szobád,

Hiába nyújtom kezem, hogy elérhesselek,

Egyre sűrűbben fed égi homály…

(Anyókád 2012.nov.7.)

Csicsada: Fiam

Fiam…

Aranyló őszi reggelen hallanám a hangod,

a ragyogó napsugárban keresem az arcod…

(Anyókád 2012.nov.8.)

Csicsada: Fiam… tizenhárom napja

 Fiam,
Tizenhárom napja, hogy örökre lehunytad szemed,
Azóta vérzik szívem; simogatna, de már nem talál kezem…


(Anyókád 2012.nov.9.)

Csicsada: Fiam… éjjel egy csillag

Fiam...

Éjjel egy csillag ágyamba pislogott,

Te voltál? - jelezted tán: "itt vagyok?"

Hajnalig néztem, és beszéltem hozzád,

Kértelek, álmot és megnyugvást hozz rám.

(Anyókád 2012.nov.10.)

Csicsada: Tizennegyedik napja

Tizennegyedik napja, hogy örökre lehunytad szemed,

S egyre jobban kínoz hiányod gyermekem...

(Anyókád 2012.nov.10.)

Csicsada: Fiam…tizenötödik napja

Fiam...

Tizenötödik napja, hogy az égbe mentél

Nem volt rá időd, hogy elköszönjél

Hiányod átjárja napom minden percét...

(Anyókád 2012.nov.11.)

Csicsada: Tizenhatodik napja…

Fiam...

Tizenhatodik napja, hogy lelked égbe szállt,

azóta s immár örökké sirat téged anyád...

(Anyókád 2012.nov.11.)

Csicsada: Fiam, oly nehezek napjaim nélküled…

Fiam,

oly nehezek napjaim nélküled, csak azt akarom mondani,

gondolatom munkában is nálad… nehezen tudom magam tartani;

teszem a dolgom, nyitott szemem téged lát csak mégis

fel-feltűnő barna őz-szemedben szomorúság fénylik…

érzem illatod, hallom hangodat, mélységes fájdalom feszíti anyád…

Így megy ez immár 18 napja s kérdem: miért ragadott el a gonosz halál?!

(Anyókád 2012.nov.13.)

Csicsada: Csak még egyszer…

Fiam,
csak még egyszer láthatnám arcod,
csak még egyszer hallhatnám hangod,
csak még egyszer érezném illatod,
csak még egyszer foghatnám karod...

de jaj, már homályban az arcod,
de jaj, már elhalkult a hangod,
de jaj, már elillant az illatod,
de jaj, már nem érem el a karod...


(2012.12.03.)

Csicsada: Hatvannégy napja Fiam…

nem látod kispatak folyását,
nem látod lánykáid arcvonását,
nem hallod madár dalolását,
nem hallod nővéred kacagását,
nem ízlelsz édes gyümölcsöt,
nem léped át már a küszöböt,
nem érzed virágok illatát,
nem hallod anyókádnak se szavát,
nem… nem… nem… nem!
már nem látod,
már nem hallod,
már nem ízleled,
már nem hiszem el,
hogy… hogy… hogy… hogy…
hogy egyszer még látlak,
hogy valaha még hallak,
hogy érezhetem érintésed,
hogy láthatom bánatos szemed,
de… de… de… de…
de látlak álmaimban,
de hallak bárhol jártamban,
de érezlek minden percben
de előttem van mindig bánatos szemed.

Hatvannégy napja Fiam…

(2012.dec.30.)

Csicsada: Ötvenhatodik napja…

Ötvenhatodik napja, hogy hiányoddal élek,
minden naptól rettegek és félek,
hogy telnek majd az órák nélküled,
s eluralkodik rajtam a rémület…

Hiányzol! – e szó oly elcsépeltnek tűnik,
nem tudja milyen, csak aki gyermeke hiányát tűri
és várja, egyre vár csak még egy pillantást,
de nem jön már, csak fentről a csillagvillanás…

Te jelzel Fiam? mintha érezném jelenléted,
egyik nap a szobában jeleztél erős széllel?
te jöttél, éreztem, tudtam, hogy biztosan Te voltál
csak egy szóra -, de nem hallhattam, amit mondtál…


(Anyókád, 2012. 12. 21.)