Plakátok szórtak szerte a falakra
Vörös betűkkel egy szót: „Lámpavasra!”
S a véres szót vérben forgó szemekkel
Ismételgette ezer rongyos ember...
*
A nagykörúton, hol ragyog a pompa
S ahol fény, kincs van - úgy mondják – halomba’,
Hatalmas, fényes házak ablaka
Víg boldogsággal van mind telve ma.
Kigyullad itt is, ott is gyertyafény
A kis Jézuska első éjjelén,
Midőn az angyal zengte mindeneknek,
Hogy békesség földön az embereknek.
Alant pedig csak írják a falakra
Vörös betűkkel a szót: Lámpavasra!
Ó,m ennyi boldog, ártatlan baba
Fohászkodik fel gőgicsélve ma!
És ez imára hány családi fészek
Lesz otthona a szeretet tüzének!
Az élet gondja, búja ím feledve.
Egy év keservét űzte el ez este
S a gyermek apró, gőgicsélő szája
Egy évnek átkát váltja ma imára...
Alant pedig csak róják a falakra
Vörös betűkkel a szót: Lámpavasra!
*
A fényes házban van egy zug, ahol
Ma is csak néma bánkódás honol.
A fényes utcán járkálók alatt
Ott a nyomorúságos pincelak.
Patkányok lakták – mostan emberek,
Összezsúfolva férfi, nő, gyerek.
A szenny, piszok mindenre rátapad...
S a háziúrnak jövedelmet ad.
Az utcákon tolongva gyűl a nép.
Kíváncsi, kandi sokaság előbb.
Újságot olvas, kiáltványt hadarva:
„Fölkelt a nép! A többit – lámpavasra!”
A pincelakban, ott mélyen, alant
Rossz szalmazsákon fekszik egy alak,
Egy ifjú lányka. Fénytelen szeme
Forró, keserves könnyel van tele.
Oly ifjú, oly szép – s olyan egyedül!
Midőn mindenki lelkén öröm ül,
Ő ott hever a piszkos fekhelyen
Elhagyva, lázban égve, betegen.
De íme, halkan csikordul az ajtó.
Megretten a lány – vajh’ minő halandó
Jön ide, ebbe a szörnyű odúba?
Keblén a paplant félve összehúzza.
„Ne féljen...” szól a vendég. „Ah, Pali!
Úgy szégyenlem, hogy még kimondani
Sem tudnám... hagyjon... jobb lesz, ha magam...
Apám nincs honn s karácsony este van...
Magának,lássa, van boldog családja,
Ez este jókedv, víg derűje várja.
Fönt atyja, anyja... hagyjon egyedül.”
A vendég az egyetlen székre ül.
„Apám, anyám van s mégis mindenem
E kis szobában fekszik betegen.
Gyógyszerrel jöttem... aggódtam nagyon,
Ne űzzön hát el, beteg angyalom.
De hol van atyja?” „Elvitték sokan,
Ma azt mondták, nagy tettek napja van.
Én megkérdeztem, hogy mi lesz? Hanem
Egyetlen szót sem mondtak meg nekem.
Úgy féltem tőlük... mindnek a szeme
Vad gyűlölet lázával volt tele
S apám is... én nem tudhatom, mi végre
Kifent kést tett a zubbonya a zsebébe...”
Az utcán egyre nő a sokaság.
Ezer más ezreknek nyomába hág.
Kezükben újság – mindenik olvassa
A vértől forró cikket: „Lámpavasra!”
„Ne féljen...” „Könnyű azt csak mondani,
Én rosszat sejtek... higgye el, Pali,
Valami baj lesz... és atyám velük...2
„Csak lázas álom. Van nekik eszük,
Van lelkük, szívük, szent karácsony este
Nem törnek rá a boldog gyermekekre.
Itt az orvosság... láza van, ne késsen!
Vegye be,kérem... no, vegye be értem!
Hisz tudja, mily szép álmunk van nekünk.
Milyen szép lesz a jövő életünk.”
A sovány arcra mosoly pírja száll.
„A mi jövőnk! De vajon írva áll,
Hogy a mi álmunk...” „Csitt, kicsi Tamásom!
Nincs kétkedés. Valóság lesz az álom,
Mert akarom! Egy férfiszív akarja...”
Fejét a lány Pali kezére hajtja...
A nagy beteg ím álomba merült.
Sorvasztó láza messze menekült.
Pál fölkel. Gyöngéd, óvatos kezekkel
Paplant és párnát rendbe helyezett el,
Azután halkan, csak lábujjhegyen
A rozsdás zárú ajtóhoz megyen.
Még egyszer visszanéz... alszik a lányka –
Aztán kilép a hangos éjszakába.
Hangos, de milyen! Utca közepett
Emelve izmos három váll felett
Beszédet tart egy hadonászó ember.
„A nép türelme elfogyott. ezennel
Hadat üzentünk mindenféle úrnak!
Előttünk eddig mindig csak hazudtak,
A népnek eddig mindig csak ígértek,
A nép nevében mostan én – ítélek!
A haza – háromszínű rongydarab.
Ki Istent hisz, csak gyáva lelki rab.
Ki jobb ruhában jár: hitvány here,
A nép véréből szívódott tele.
A mi nyomorunk az ő kenyerük.
Irgalom nélkül pokolra velük!
Föl, proletárok! Véres diadalra!
Ki ellenünk áll, azt mind lámpavasra!”
Rémes zaj. Ordít tízezer torok
És húszezer szem vad tűzben forog.
A levegőben fegyver, bot remeg.
Ha látnád, nem hinnéd, hogy emberek.
A zajgó város egyszerre kihal,
Elnémul a karácsonyesti zaj.
És vérfagyasztón zúg a nép zsivaja
Végső ítéletszóként: „Lámpavasra!”
Most lép ki Pál. Egyik oldalba szúrja.
„Így sújt mindent a proletár bosszúja!”
Rázúgnak: Éljen! A test ott marad,
Karácsony estén vér és gyász fakad.
*
„Atyám, megjöttél? Lásd, jobban vagyok
Itt volt Pali, orvosságot adott.
S oly jól aludtam... de rossz volt az álmom:
Az utcán holtan láttam fekve Pálom
A házmestertől kérdd meg, jó atyám,
Nem lett-e baja a múlt éjszakán?
Ha úr is, ő jó s engem úgy szeret...
Atyám, nyugtasd meg beteg gyermeked!”
Kiment s ép akkor hozták be a testet.
Ránéz – egy emlék – zsebében keresget
Ott a véres kés – a halott pedig
Úgy érzi,ránéz, belát lelkeig,
És néma ajkkal szól, űzi tova...
Kiment – és többé nem látták soha.
Egy röpke hír volt a lapokba’ másnap.
„Egy lámpavason öngyilkost találtak.
Zsebében kés, munkászubbony a testen.
Öngyilkossága oka ismeretlen.”
A beteg alszik. Álma végre szép lett:
Hogy atyja s Pálja együtt visszatértek...
Forrás: Krüger Aladár: Orgonaszó – Költemények 2. kiadás –
Budapest, Szent István Társulat 1921.
