Mondá pedig Jézus: „Kik engem szerettek,
Vegyétek át rólam a súlyos keresztet.
Homloktokat töviskorona takarja:
Az én békességem derül fel alatta.
Kik jutalmat vártok: álljatok ki vélem,
Hogy a gúny, rágalom ostorozzon értem
S akik boldogságot kerestek szüntelen,
Ne várjátok, csak a halálban énvelem.”
Szóla rá a püspök: „Ó értem e szódat!
De hol találom meg mindazt, mire oktat?
Szétszórva kereszted, Uram, száz szilánkba’,
Elporladt homlokod véres koronája;
Békés virág nyílik poroszlóid felett
S halálom óráját csupán te ismered.
Ahogyan kívánod, élnék, halnék érted,
De nem tudom: hogyan kövesselek Téged?”
Felelt neki Jézus: „Az én keresztemet,
Bárhova tekintesz, mindenütt fölleled.
Nézd a szegény munkást: űzi napja, éje;
Keresztem alatt hull véres verejtéke.
Nézd azt a gazdagot. gyermekét temeti;
Az is az én súlyos keresztem viseli,
Kik engem szolgálnak: töviskoronájok
Alatt a rágalom ezer sebe tátong,
Korbácsolják őket gúnnyal, üldözéssel
Láthatod sebeik, hogyha szertenézel.
Üldöznek érettem és üldöznek engem –
Ó, nem hiú rendjel az én fakeresztem.”
Szentéletű főpap imazsámolyára
Ráesik a hajnal felkelő sugára.
Eltűnt a kis szoba nagy egyszerűsége,
Ragyog vala minden földöntúli fénybe’;
S mint mikor az erdő mély csendjén keresztül
Kelő csalogánynak ébresztője zendül
És felébred minden, mosolyogva, szépen:
Világosság gyullad a püspök lelkében.
„Az én hulló vérem a szenvedő könnye.
Az én kezem áldja, aki letörölte.
Láttad keresztemet: vedd és kövess engem.”
S míg künn hiúságért dúl a harc szünetlen,
A dúsgazdag püspök egyszerű köntöst vett
És ment Krisztus után keresni – keresztet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése