Szini Gyula: A római Corso*

Egy hosszú és szűk utca, hová a város minden vérkeringése betorkollik és ahová annyi ember, kocsi és automobil tud beleszorulni, hogy sokszor életveszedelemmel lehet csak rajta járni: ez a római Corso.

Első pillantásra leginkább ez ötlik az ember szemébe és önkénytelenül kérdi, hogy a városok úgynevezett ütőerei miért emlékeztetnek többnyire olyan szűk és duzzadt véredényre, amely orvosi beavatkozásért, érvágásért kiált. Szűk a mi Váci utcánk és a Kossuth Lajos utcát csak újabb időben szélesítették ki. A Kärtnerstrasse Wien-ben és a Friedrichstrasse Berlinben feltűnően keskenyek. A párizsi boulevard elég széles, de viszont annyi ember és kocsi özönlik át rajta, hogy maholnap lehetetlenné teszi a közlekedést és a hatóságok mesterségesen szeretnék a forgalmat mintegy lecsapolni.

Róma, a történelmi tanulságok örök városa egyébként arra is ad példát, hogy milyen volt az utca, milyen volt egy corso jó néhány ezer esztendővel ezelőtt. Az a híres Via Sacra, amelyet a kiásott Forum Romanum-on egész pontosan lehet megállapítani és követni, amely a régi fórumon nyüzsgő tömegek közlekedő ere volt és amely az antik történelem legforróbb napjait látta, hihetetlenül keskeny utca, amelyet szédületesen nagy, monumentális templomok, épületek és szobrok szegélyeztek. A későbbi Via Nova sem nagyobb. Egyáltalán a Forum egész medencéje nem nagy és az ember alig tudja megérteni, hogy ilyen aránylag kis helyen fért el a világ legmozgalmasabb közepe.

Azt kell hinnem, hogy igazán széles, impozáns és forgalomra alkalmas avenue-k csak amerikai városokban vagy az európai városok újonnan épült negyedeiben vannak. A történelmi múltú és évszázadokon át fejlődött utcák mind keskenyek. Nem mondva csinált és előre kitervezett útvonalak, hanem lassan és a szükséghez képest alakultak ki. Évszázadok megszokása fűződik hozzájuk, amihez az emberek még akkor is ragaszkodnak, ha csak könyökkel tudnak bennük utat vágni. A szép kirakatok, szép kocsik, szép toalettek szeretnek mind egyhelyüvé furakodni, hogy mennél közelebb legyenek egymáshoz, mennél több bámulójuk legyen, még ha meg is pukkasztja őket a csődület, a vetélkedés, az irigység.

Ady Endre: Szini Gyula

"Lelki kalandok", "elbeszélések", ára 4 korona", és a többi, a címlapon, - ez mind nem igaz, nem így igaz, ez mind közönséges és gyáva, bántó, szomorú. Igaz csak az, hogy Grill Károly könyvkiadó vállalatában Szini Gyulának megjelent egy harmadfél száznál több oldalas, gyönyörű, nagy poémás könyve. És szubjektíve, ez írás alkalmából, igaz még az is, hogy ez a könyv nagyon jó, vagy nagyon rossz kezekbe került, olyan ember kezeibe, aki Szini Gyulát már régen lesi.

"A francia leány kalászt kezdett tépni - Szini Gyula egyik legbabonásabb költeményében olvasható ez - a szerelmi babona régi szavával:

Il aime

un peu

beaucoup

á la folie

pas du tout."

És én öt esztendő óta voltam és vagyok talán ugyanígy, sőt még gazdagabb és fájóbb dilemmában Szini Gyulával és Szini Gyulához:

Je I'aime

un peu

beaucoup

á la folie

pas du tout.

És kalász-tépéssel és önmagam tépésével és sok minden után, ma ez órában elérkeztem az utolsó kalász-bajusz-szál letépéséhez: beaucoup. Bátran téptem le ezt a finom, utolsó, elhatározó kalásztüskét, tisztában vagyok magammal, hogy szeretem Szini Gyulát, hogy már öt év előtt is szerettem.