2016. okt. 15.

Kölcsey Ferenc: A rényhez



Kölcsey - Kallós Ede szoborműve Nagykárolyban

Magasan, magasan,
O rény, veled
Röpűljön a dal!
Arczod tiszta fényben
Tünik – fel Olümpon,
Mint nyári nap:
de sűrü gőzfelleg
Borítja földünket
Színed elől;
 S sugárid homályban
Hatnak reánk.

Gyakran láttalak
Kerengeni,
Mint vészhozó cometát,
Földünk felett,
Imádva rettegve,
Mert nagy valál;
És fennségedben
Irtóztató,
Mint a dörgő menny.
De mikor jősz,
Mint hesperi csillag,
Csendesen, szeliden,
Mosolygva tekintek
ellenedbe,
Keggyel tölt istenné;

Nem te nyujtád
A méregkehelyt
Hellas égi fiának?
Nem te fonál koszorút
Camill fejére
A capitolium,
Szent bérczein?
De ki titokban eped
Rejtekében
Sejdítgető kebellel
Feléd, feléd;
Arra hűsen csepeg
Aetheri balzam
Szárnyaidról,
S rengő öledben
Felviszed őtet
Napja lefolyván,
Olümpra fel.

Csalfa alakok
Bolyganak köztünk
Gyakran hazudván
Téged, istenné!
A komoly való
Meggyujtja fáklyáját
S mint éji lidéczek
Tűnnek – el ők:
De te állasz
Éjjel és nappal,
Csendben, viharban,
Gyász s öröm között,
Nem változó fényben,
Mint az örök sora.

Légy üdvez nekem,
Bár vér s pusztúlat
Kövessék nyomdokid
S inség s halál.
Tiszta kebelre
Vad sora ha rohan,
Intesz egedből
S az isteni lélek
Nem sülyed – el.

Forrás: Társalkodó 17. sz. Pest, 1832. febr. 29.

Kölcsey Ferenc: Édes kín



Kölcsey - Ferenczy István szoborműve

Ti néma bús vidékek,
Halljátok kínomat:
S te Nympha, szent folyamban,
Könyűm feléd ömöl!

De Nympha, balzamoddal
ne gyógyítsd e sebet;
Örömmel hordom én azt
Keblemben Chlorisért.

Forrás: Társalkodó 5. sz. Pest, 1832. jan. 18.

Szabó József, Szatmáron: A csalogány és vándor lengyel





„Nézz Vándor az égre, a nap lehaladt,
S csillagkoszorú lebeg éjje alatt;
Nem bájol-e fénye sugárainak?
Vess véget a sziv kinos árjainak.
Míg az mosolyogja reád kegyeit,
Addig fog ölelni reményed is itt. –
Nézd mint ragyog a bokor ága felett
Himes virulatban a gyöngy kikelet;
Im minden, ölében örömre derül,
Mit jársz te kesergve virági körül? –
Még édesen ömlik al ét melege,
Kár volna, ha már beborúlna ege.
Bár förgeteg üldözi árva hazád
Hont néked e távoli hajlat is ád.” –

„”Mint látom enyészni a nap tüzeit,
Ah! így fog enyészni el életem itt,
Szünj fülmile! víg dalod engem emészt,
Vagy zengj, de halált, ne fedezd el a vészt;
Viritson előttem a rózsa tavasz,
Nekem nem ujítja meg éltemet az.
Boldog napom itt örök éjbe merült,
Gyász fellege leplezi, s lángja kihült;
Vészt bömböl alattam a sír köde már
És zordon ölébe leszállani vár. –
De bátor a vészbe reped kebelem,
Még is sebeim szivesen viselem;
Mert jól tudom, így kinos életemet
Megszánja az ég, s viharába temet. –
Mért pislog a lét remegő tüze még,
Volt hajnala már ha lobogva nem ég.”” -

Igy nyögdel a vándor örömtelenűl,
S egy cserfa tövére borongva leül;
S míg égre lebeg csoda képzetein,
A szív repedez, megemészti a kín,
És álmai béke sugárainál
Bús lelke hazája hátáriba száll –
Zöld hant fedi már elemésztve szivét,
S a hold komorúlva siratja hivét.
A kis csalogány dala bájaival
Sírján keseregve, rebegve kihall,
S bánatra fakasztja az enyhe szelet,
Melly elszomorodva megy orma felett.

Forrás: Társalkodó 58. sz. Pest, 1832. júl. 21.

Szabó József, Szatmáron: A szelekhez





Ti nyugotra szálldogáló
Csendes esti szelletek!
Mellyek itt a hegytetőkön
Szárnyra kelve lengetek, -
Várjatok meg engem is ti
Alkonyat komoly szülötti;
Lelkem itt borút visel –
Arra szállok én is el!

Távol ott a nyugti tájon
Barna fellegek megett,
Hol remény mosolygja végig
A virúló berkeket;
Csendes árnyak alkonyából
A rideg magány zajából
Int felém a messzeség,
Arra menni szívem ég.

Lángra gyult az esti pálya
Ott a kéklő ég ölén,
Szép hevében álmodozni
Arra szálldogálok én.
Ott a szent magány negédes
Karja közt a bú is édes –
S kétes árnya közt a köny
Szívenyhítő ír-özön.

Ám de sorsom elvadúlva
Gátol itt is engemet,
S fen döbörgő vész morajja
Gyötri szent reményemet. –
Ónnehéz terhem lesujta; -
Gyenge szárnyaimra fujta
A vihar kinos szelét
S elhal éjjelén a lét.

Lelkem elhagyatva sorvad
Búja mély fohászain,
Menjetek hát nélkülem, ti
Fellegek hüs árnyain;
És a boldog ég szakára,
Mellynek erre száll sugára –
Béke lengjen veletek,
Csendes esti szelletek!

Forrás: Társalkodó 56. sz. Pest, 1832. júl. 14.