Többen a jó kort keresik, siratják,
Mint kik a boldog jelen áldomásit
Józan elmér s okos ésszel élni
S költeni tudják.
„Boldog a gyermek! – kicsiny ész, kicsiny vágy
Békesen hagyják öröm-évit élni;
A nehéz gondok, kora búk s szerelmek
Őt nem epesztik.”
Ezt sohajtozzák, kik egyéb korokban
Élni nem tudnak soha telt örömmel. –
S nem de a kisded fiut is siralmak
S bánatok érik?
Könnyeket húllat gyakor egy elillant
Tarka lepkéért; kiki tudja milly bú
Tépdezé szívét, mi keservesen sírt
Bábjai vesztén.
Ám az ifjú szív sebesen feledhet,
Egy szivárvány hab buborék tünésen
Könnyet önt, s ismét kiderülve fúj mást;
S kész mosolyogni.
A nehéz vénség fiatal korában
Kérkedik, sóhajt, komor ajka feddi
A szilaj ifjat, s maga halhatatlan
Tettire inti.
Majd jövő évit szedi számba, hosszu
Gonddal elrendel sokat, a haláltól
Rettegő; mindig, ha az ó elillt, új
Éveket óhajt.
Ott az elmult jók örökös tünelme,
Itt, szegény őszt, a jelen és jövendő
Bántja, s mindig várt örömit s nyugalmit
Szíve nem érzi.
A vidám ifjak, s szerelem leányi
Száz kívánt tárgyak, sürü szenvedelmek
Szárnyain lengvén, arany élet és kéj
Árnyira vágynak.
Néha egymásért kinosan zokogván
A jelen legszebb gyönyörit nem érzik;
Száz panaszt küldnek-fel az égbe, s ritkán
Lelkes okokkal.
Bájosabb fényben ragyog őelőttök
A tünő élet nyara, mint tavassza.
Ott kivánságok, s megelégedésök
Czéljai várják.
Férjfi már tündér ideáli pontján
Széles elmével s nagy erővel indul
Álszines tárgyát diadalmi bérként
Általölelni.
S ím az árnyékként fut elérhetetlen,
Mint előbb most is csalogat s igér, míg
Válla meggörbed, feje őszül s agg a
Büszke levente.
Mellyik a boldog? gyerek, ősz e, férfi? –
Mindenik pályát idejére nézve
Egy irányos gond, bajok, aggodalmak
Terhei nyomják.
Itt s amott méltó oka senkinek sincs
A mulandókon keseregni, félni
A jövendőtől; - kiki ön magában
Lelheti mennyét.
Mint az év-részek: kikelet virágot,
Ért kalászt hő nyár, kies őszi nap jó
Bort s gyümölcsöt, nőt s vele házi áldást
Tél hava, ád; így:
Minden életkor maga bájival jár;
Gyermek, ifjú, nős, öreg éveinkben
Van mi elbúsít: van az is mi boldog
Fénynapokat hoz.
Forrás: Társalkodó 25. sz. Pest, 1832. márc. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése