Sappho után
I.
Boldog ember, mint Uranos lakói,
A ki vigan ül, kegyes, ellenedben
S andalog kellő szavad édes hangján;
Gyönge mosolygást
Ajkadon látván szeliden lebegni,
Mellyre megdöbben kebelemben a szív,
Mert jelenléted leborít azonnal
És oda lészek.
Nyelvem eltompul ajakim között s gyors
Égi tűz ömlik tetemimre végig,
Zúg fülem s bágyadt szemeim borúlnak
Éji homályba.
Arczomon végig hideg izzadás foly,
Reszketek, fúlok s halavány virágként
Hervadó színnel rogyok a halálnak
Karjai közzé.
2.
Meghalva fogsz feküdni majd,
S emlékezet nem fog maradni
Tetőled a halál után.
Nem fűztél rózsalombokat
Pieriából homlokodra
S fény nélkül szállasz föld alá,
S nem fogsz Olympra fel magosan
Röpülni a holtak közül.
Forrás: Társalkodó 12. sz. Pest, 1832. febr. 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése