Ti nyugotra szálldogáló
Csendes esti szelletek!
Mellyek itt a hegytetőkön
Szárnyra kelve lengetek, -
Várjatok meg engem is ti
Alkonyat komoly szülötti;
Lelkem itt borút visel –
Arra szállok én is el!
Távol ott a nyugti tájon
Barna fellegek megett,
Hol remény mosolygja végig
A virúló berkeket;
Csendes árnyak alkonyából
A rideg magány zajából
Int felém a messzeség,
Arra menni szívem ég.
Lángra gyult az esti pálya
Ott a kéklő ég ölén,
Szép hevében álmodozni
Arra szálldogálok én.
Ott a szent magány negédes
Karja közt a bú is édes –
S kétes árnya közt a köny
Szívenyhítő ír-özön.
Ám de sorsom elvadúlva
Gátol itt is engemet,
S fen döbörgő vész morajja
Gyötri szent reményemet. –
Ónnehéz terhem lesujta; -
Gyenge szárnyaimra fujta
A vihar kinos szelét
S elhal éjjelén a lét.
Lelkem elhagyatva
sorvad
Búja mély fohászain,
Menjetek hát
nélkülem, ti
Fellegek hüs
árnyain;
És a boldog ég
szakára,
Mellynek erre száll
sugára –
Béke lengjen
veletek,
Csendes esti
szelletek!
Forrás: Társalkodó 56. sz. Pest, 1832. júl. 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése